A kategóriákat, határokat, különbségeket csak az elme, az intelligencia mesterségesen és önkényesen hozza létre. A valóságban Minden Egy. Ez a kiindulási alapja az ősrégi indiai jóga filozófiájának, amelyből később kialakult a hinduizmus és a buddhizmus is.

A jóga szó „egyesülés”-t, „egyesítés”-t jelent, utalva arra, hogy minden jelenség célja visszatérni az eredendő egységhez a világegyetemmel. E szerint a boldogtalanság oka az, hogy, esetünkben, az ember el van idegenedve saját valóságától, és különbözőnek érzi magát attól a világtól, amelyben benne él. Különbséget tesz „én” és „másik”, ill. „külső” és „belső” világ között.

Ezért központi erkölcsi tétele az „Ahimszá Paramó Dharma” – a „nem-ártás a legfőbb kötelesség”, mivel az ártás szétválaszt, ill. a szétválasztottság érzését kelti. Az ember és minden szenvedő élőlény azzal azonosítja magát, ami a teste: az érzékszervei, és azok által összegyűjtött benyomások rendszerezett és nem rendszerezett sora az agyban. Patandzsáli az agyat is egy érzékszervnek tekinti, mivel az érzékszervek által összegyűjtött információkat rendszerezi. Ezen érzékszervek ügyes összejátszása hozza létre a „külső” világ illúzióját.

A valóságban viszont azok is mi vagyunk, amiben benne vagyunk, mivel a „külső” világ a tudatunkban van, azokkal a szereplőkkel együtt, akik benne vannak, tehát a „másik”-kal is egyek vagyunk. A tudat végtelen, minden egyes sejtben benne van. A tudat maga az Élet, amely mindenhol jelen van. A legapróbb részecske is lüktet az élettől. Az ember azért nem képes ezt még sem érzékelni, mivel elképzelései által kategóriák, rendszerek korlátolják le a tudatát a végtelen tudattól, ezáltal téves kép alakul ki a valóságról.

A valóságban ugyanis nincsenek határok, minden Egy, és minden ennek az Egynek a végtelenszámú megnyilvánulásainak egyike. Az agyban berögződött mintákba illesztjük bele a világ jelenségeit, holott azok a minták a múltban jöttek létre, ezért már régen nem aktuálisak, de ragaszkodunk hozzájuk, ezért azok egy körforgásban tartanak minket, nagyjából keretet adva életünknek, amiből nem nagyon van kilépés. Ezen tudati korlátok feloldása a megvilágosodáshoz vezető út, amikor már nincsenek ítéletek, elképzelések, külső-belső kommentárok, hanem tudatunk tökéletesen tiszta megfigyelő, tanú, aki a létezés végtelen örömében fürdőzik. Ez a Szat-Csit-Ánanda állapota, az Üdvvel-Teli-Boldogságé.

Képesek vagyunk most is boldogok lenni, bizonyos feltételek teljesülése esetén. Ha ezek a feltételek nem teljesülnek, akkor elválasztva, korlátozva érezzük magunkat a mindenséghez képest. Ezért fő cél a jógában, ezt a teljesség-, boldogságérzést feltételektől függetlenné tenni.

Ennek sok módja van, de mindegyikben a közös az, hogy tudatunkat minél jobban kiterjesztjük a végtelenbe, túllépve saját tudati határainkat.

Ennek egyik módja a Bhagavat Gitá szerint a karma-jóga, azaz tudatunkat Istenre (inkább Isten egyik inkarnációjának alakjára) összepontosítva, a tettek gyümölcséről lemondva cselekedni. A karma-jóga tehát önzetlen szolgálat, ami azért szabadítja meg a tudatot, mert a „másik” szolgálata által segít elmosni a határokat „én” és „másik” között.

Másik módszer, szintén a Bhagavat Gitá szerint a mantra-jóga, amely nem más, mint egy szanszkrit eredetű szent szótag minél többszöri ismétlése. Ennek alapja, hogy idegrendszerünk, lényünk bizonyos frekvencián rezeg, attól függően, hogy nagyjából milyen életet élünk, milyen társaságban vagyunk, milyen gondolataink vannak, stb. A mantra szent szótagokból áll, mivel a szanszkrit nyelv szavai nem „jelenségekre önkényesen ráhúzott cimkék”-ből áll, ahogyan Baktay Ervin írta, hanem az ősi bölcsek, a risik, meditációjuk által meglátták a világegyetem legalapvetőbb irányító elveinek szimbólumát. Így a dévanagári írás sem kitalált, hanem mély meditációban spontán módon jelennek meg egy-egy jelenségre, egyetemesen. A szanszkrit nyelv szavai tehát ezekből az ősi szimbólumokból épülnek fel, éppen ezért, ha intellektuálisan nem is értjük, lényünk intuitíven érzi jelentését.

A szanszkrit nyelv szent, papi nyelv, amely egésze a világegyetemhez való egyesülést szolgálja. Ilyen pozitív rezgések állandó ismételgetése mélyen átalakítja alapvető rezgéseinket, segít koncentrálttá tenni bennünket, ezáltal fokozatosan elérve a feltételektől független boldogságot. A mantra-jógáról Szvámi Sívanand ír a Mantra Dzsapa című írásában (Swami Shivanand: Mantra Japa), külön leírva egy-egy mantra jelentését, hatását.

Az állandó monoton rezgés tudatunk, tudatalattink egyre mélyebb rétegeit rezgeti, és egy idő után az idegrendszerünkbe legerősebben beágyazódott blokkokat is megmozgatja, és feloldja. A tudatunkban, idegrendszerünkben lévő berögződések, szamszkárák hívnak életre egy-egy jelenséget, mert mint Jung is írta, a bennünk lévő pszichikai jelenségek arra várnak, hogy a fizikai világban testet öltsenek. A mantra-jóga kíméletlenül szembesít, de egyben meg is szabadít beidegződéseinktől. A feloldódott blokkok helyéről pedig felszabadulnak addig nem ismert energiák.

Paramhans Swami Maheshwarananda (röviden Swamiji), a „Jóga a Mindennapi Életben”-rendszer megalapítója, a jóga ma élő egyik legnagyobb Guruja írja Az emberben rejlő erők – Csakrák és Kundalíni című könyvében, hogy az emberben végtelen erők uralkodnak, és a jóga szisztematikus gyakorlásával, egy már megvilágosodott élő Mester vezetésével ezek felszínre hozhatók.

Ezekkel a gyakorlatokkal, személyre szabott mantrával és a Guru vezetésével fokozatosan, az egyén képességeinek, sorsának, berögződéseinek megfelelően, a blokkak által letapadt erőket újra fel lehet éleszteni, és hihetetlen képességekre szert tenni. Azonban fő cél nem az, hogy a világ uraivá váljunk, mivel a nagy hatalommal véghez vitt tett visszahatása lehet, hogy még jobban visszavet egyesülési folyamatunkban.

Fő cél a korlátlan, mindent betöltő szeretet megvalósítása. A világegyetemet ez az erő tartja egyensúlyban, mivel minden mindennel tökéletesen összefügg. Szeretet azt is jelentheti, hogy harmónia, az az állapot, amikor érezzük a mindennel való egységet, ill. megvalósítjuk azt.

Patandzsáli egy magas szintű meditációs technikában már azt ajánlja, hogy vonjuk vissza érzékszerveinket a külvilágból, ugyanúgy az agyat is, a berögzült, mesterségesen és önkényesen (tehát hamisan) létrehozott elképzeléseivel együtt, és érezzük ezektől független belső lényünket. A jóga filozófiája szerint ez a valódi lényünk, ahol nincsenek határok, nincsenek elképzelések, korlátok. Ezt nevezik léleknek.

Azonban megkülönböztetik a személyes lelket (Dzsivátma), az önvalót (Átma) és az egyetemes önvalót (Param-Átma vagy Brahman). A Dzsivátma az egyéniesült lélek, amely leválasztva, különbözőnek érzi magát attól, amiben benne van, ez az, amit az érzékszervek és az elképzelések hoznak létre. Patandzsáli érzékszerv-visszavonásával ismerjük meg magunkban saját önvalónkat, az Átmát. Ez az Üdvvel-Teli-Boldogság, mely mindig a teljesség állapotában van, a Dzsivátma állapotától (hangulatától) függetlenül. Amint ezt az ember felismeri önmagában (a szív tájékán, a szív-csakrában lehet érzékelni, végtelenség érzet formájában), és kiterjeszti, felemeli a tudatába, észreveszi, hogy a „külső” világban is ez a végtelenség, tiszta harmónia, szeretet van jelen, mert a világegyetemben minden mindig tökéletesen a helyén van, csak a személyes tudatunkban nincs mindig. Végül felismeri, hogy a bennem lévő végtelen Átma és a külső világban lévő Param-Átma vagy Brahman ugyanaz, így egyesül a megismerő, a megismert és a megismerés folyamata. De itt még mindig van megfigyelő, azaz valaki, aki külön érzi magát a mindenségtől. Amikor ez is feloldódik, akkor oldódik fel a Dzsivátma, és tudatában magára, önmaga tudatára ébred a világegyetem. Ez a megvilágosodás, ahogyan Patandzsáli leírását Swamiji magyarázza.

C.G. Jung is közel került ehhez az állapothoz, ő a külső világ történéseit már belsőként élte meg, azaz ráébredt, hogy a külsőnek hitt világ történései az ő tudatában játszódnak le, abban a formában, ahogyan a külsőnek hitt világot érzékeljük.

De a szív-csakrában (Anaház-Csakra) érzékelt és a tudatban (homlok-csakrában, azaz Ágja-Csakrában) látott önvaló az, ahogyan a lélek érzékeli a világegyetem egészét. Mivel minden mindennel tökéletesen összefügg, a világegyetemben bárhol bekövetkező legkisebb rezgés, változás is kihatással van mindenre, méghozzá úgy, hogy a világegyetem egésze egész, 100%-os marad, tehát benne egy változás az egész olyan átrendeződését vonja maga után, hogy az egész-ség megmaradjon. Ennek nagyjából 10%-a tudatos az embernél, 90%-a tudat alatt van. De az önvalóban, az Átmában ez a 10 és 90% egységben van, tehát magunkban a világegyetem egészének tökéletes visszatükröződését látjuk, mint mikrokozmosz a makrokozmoszban.

A jóga-nidra (jógikus alvás), melyet Sri Devpuriji dolgozott ki, az az állapot, ahol ez a megfigyelés, állapot fejleszthető. Itt ugyanis alvás és ébrenlét határán nyugszunk, ahol már nem fűz kommentárt az agy semmihez, de még eléggé aktív ahhoz, hogy csak egyszerűen lássa, ami történik. Úgyis lehet mondani, hogy ilyenkor a tudatosság a tudat és a tudatalatti határán van, és betekintést tud nyerni tudatalattijába.

A jóga útján első lépés annak felkutatása (lazítások – ászanák, relaxáció; és önismereti meditációk által), hogy milyen tulajdonságaim vannak. Mik azok, amik zavarnak, és hogyan rakható az a helyére (tehát nem lenyomva a rosszat, hanem kihozva belőle a legjobbat). Negatív tulajdonságok azok, amelyek külső és belső környezetünkben zavart keltenek. Tulajdonságaink adottak, nem szabadulhatunk meg tőlük, viszont mindenből kihozható a legjobb, az, amely felszabadítólag hat. Ez tehát a következő lépés, és ezzel folyamatosan alakul ki a harmónia külső és belső világ között.

A végső kérdés a jógában az, hogy ki vagyok én? A válasz, nyilván ez megtapasztalás szinten, az, hogy nem csak a tulajdonságaim vagyok, hanem az az üres tér is, amiben azok benne vannak. Ez a tudatos tér az Átma, az önvaló, és rajta a tulajdonságok, melyek egyediségünket adják. A valóságban nincs jó és rossz, legfeljebb bennünk rosszul vannak bizonyos dolgok helyrerakva. Egy zavaró tulajdonságból a legjobbat kihozni azt jelenti, hogy helyrerakni. De ezek is a helyén vannak a világegyetemben, a tudatunkban nincsenek, tévképzeteink miatt.

De a legvégsőbb válasz az, hogy nincsenek különbségek, egy vagyok mindennel, mert valójában Minden Egy. Ennek felismerésekor tudatunk kiterjed, tudatunk belső tere (Csidakás) egyesül a külső térrel, érezni fogom, hogy benne vagyok a világban, ugyanakkor az is bennem van. Mert nem csak azok vagyunk, amiknek hisszük magunkat, hanem amiben benne vagyunk, az is mi vagyunk, és hogy azon belül mivel találkozunk, mi 100%-ban felelősek vagyunk érte, de pont ez adja meg korlátlan szabadságunkat is.

Tudatunk kiterjedése csak látszat, mivel nem a tudatunk terjed ki, hanem leomlanak tudatunk korlátjai és egyesülnek a mindenütt jelenlévő, mindent átható végtelen tudatossággal, ami nem más, mint Isten. Isten az, Aki mindent áthat, és mi is a részei vagyunk, és a világegyetemben mindig jelen vannak szentek, akik már ezt megvalósították. Az ő vezetésüket elfogadni, biztosan célba jutunk, mivel a szent, a Guru nem érez különbséget önmaga és tanítványa között, ami tanítványában lezajlik, az benne is zajlik, csak ő látja is az okát.

Természetesen sok szélhámos van, akik guru-szerepben tetszelegnek, de az igazi Guruk felismerhetők arról, hogy nem hivalkodnak képességeikkel, végtelen szeretetet, együttérzést és megérzést sugároznak magukból, valamint pozitív, örömteli személyiség jellemzi őket, az állandó boldogság állapotában lebegve. Az ő szeretetük végtelen, és azért élnek, hogy segítsenek azoknak, akik elfogadják vezetésüket. A tanítványi beavatással aztán egy hihetetlen bensőséges kapcsolat alakul ki, és innentől kezdve a tanítvány lelke tökéletes biztonságban van, és biztos a siker. A Guru ismeri minden tulajdonságunkat, és látja azokat az akadályokat, amelyek boldogtalanság-érzésünket okozzák, azaz gátolnak a kiteljesedésben, önmegvalósításban. Egy ilyen ma élő Guru Swamiji is, akinek tanítványa lehetek én is. De ez már egy másik történet. Biztos vagyok benne, hogy segítségével sikerül feloldani korlátjaimat, létrehozva az egységet „külső” és „belső”, ill. „én” és „másik” között, megvalósítva azt, hogy a világegyetemben valójában Minden Egy.