Az 1989-90-es rendszerváltozást követően, ugyan történt elitcsere, mégis, a magyar társadalom különböző rétegeit átfogóbban nem érintette. Mondhatni, a régebbi elit átruházta a hatalmat az új elitre, de mindez a hétköznapi emberek feje fölött történt. Ma Magyarországon nem tudunk élni a modern demokrácia, ill. az Európai Unió nyújtotta lehetőségekkel, mivel az önszerveződést igényelne, melyben saját sorsunkat a kezünkbe véve, felelősséget vállalnánk önmagunkért és egymásért. A civil együttműködés eredménye lenne a valódi önkormányzatiság, sok párhuzamosan zajló helyi szintű szerveződés, melyek laza hálózatot alkotnának egymássala, kontrollt gyakorolva a politika felett.
Így az állami szektor mentesülne rengeteg feladat alól, és egy szolgáltató szektorként működne, mely a civil szerveződések hálózatát egészítené ki. A valódi hatalom tehát az állampolgárok kezében lenne, nem a politikusokéban.
Szükség volna arra, hogy civil szervezetek jöjjenek létre minden területen, melyek kommunikálnak egymással (lásd Habermas, kommunikatív cselekvés). Ennek hiányosságai ma nagyon szembetűnők Magyarországon. Hankiss Elemér elmélete alapján próbálom meg az okok egy részét feltárni, de előbb nézzük a civil társadalom hátterét.

A társadalom feladatmegoldó technikái:

A társadalmak alapvetően három alapvető módszert alkalmaznak arra, hogy az emberek és a közösségek szükségleteit előteremtsék:
1. Piaci megoldás:
- olyan termék vagy szolgáltatás, amelyre fizetőképes kereslet van;
- a piacot a nyereség és a profitmaximalizálás működteti, ha nincs nyereség, megszűnik az adott termelés vagy szolgáltatás;
- a piaci termelés és szolgáltatás forrását a pénz jelenti és az ehhez szükséges magántulajdonban lévő eszközök;
- verseny jellemzi;
- az állam beavatkozása csak a gazdaság és társadalom közös költségeinek finanszírozásáig terjed.
2. Állami megoldás:
- olyan termékek és szolgáltatások, amelyekre többnyire mindenkinek szüksége van, de nem lehet anyagi helyzet függvénye (pl. közoktatás), vagy nem biztosítható egyénileg és közösen sem;
- forrásai az adókból származnak, és az állami újraelosztás révén valósul meg;
- a termeléshez vagy szolgáltatáshoz szükséges források, eszközök köztulajdonban vannak;
- nincs verseny vagy csak korlátozottan;
- a közszolgáltatásokért az állam ill. az önkormányzatok vállalnak felelősséget;
3. Civil megoldás:
- célja az egyéni és közösségi szükségletek kielégítése, melyek a civil szervezetek tagjai vagy az általuk előnyben részesített körre vonatkozik;
- az öntevékenység jellemzi, ill. kötelezettségei is lehetnek, amennyiben az állammal vagy önkormányzattal oszt meg valamilyen feladatot;
- forrásai a tagok befizetései, adományok, támogatások, szolgáltatási bevételek, személyes közreműködés;
- mozgató erő: szolidaritás, önsegítés, önszervezés;
- általában nem értelmezhető a verseny, csak a támogatók, segítők megszerzésében;
- a piaci szereplőkhöz hasonlóan autonómok, saját belső szabályokkal, az állam csak általános kereteit szabályozza, kapcsolatukat szerződések határozhatják meg.

Civil szerveződés Magyarországon:

1987-ben Soros György kezdeményezésére módosították a polgári törvénykönyvet, mely ismét létrehozta az alapítványt, mint jogképes intézményt. Először kulturális, tudományos és oktatási területre terjedt ki. Az 1949-es megszakítás után ezzel született újjá Magyarországon a nonprofit szektor, amely a civil szerveződés első megnyilvánulása volt ebben az időben.
Az egyesületek esetében azonban más volt a helyzet, mivel itt nem történt törés, megszakítás. Mégis azért beszélhetünk itt is újjászületésről, mert a módosított törvénnyel megszabadultak az egyesületek is a politikai gyámság terhei alól..
A társadalomban hagyományosan két nagy szereplőt különböztetünk meg: az államot és a polgári (civil) társadalmat. Ez a tagolás politikai szempontú, de van egy gazdasági vonatkozású megkülönböztetése is, melyben a társadalmat közérdekű és magánérdekű részekre, szektorokra osztjuk fel. Ma már idejétmúltnak tekinthető ez a felosztás, ezért a fejlett nyugati társadalmakban a polgári társadalom és a gazdaság magánszektorát haszonérdekelt (forprofit) és nem haszonérdekelt (nonprofit) összetevőkre osztják fel.
Jelen leírás szempontjából csak a non-profit szervezetek fontosak. Ezek biztosítják a társadalmi önszerveződés és érdekérvényesítés kereteit, alkalmat adnak a kisebb-nagyobb társadalmi csoportok különleges igényeinek megfelelő szolgáltatások kifejlesztésére, a nem profitcélú társadalmi innovációra és a társadalmi problémák közösségi (de nem állami) kezelésére.
A nonprofit szervezetek terepet biztosítanak az állampolgári öntevékenység számára, hozzájárul a demokrácia fejlődéséhez, és a szolgáltatások terén egyéb lehetőségeket biztosít a piaci és az állami szektorral szemben.
Magyarországon az 1989 előtti egyszektorú gazdaság átalakításában, a nonprofit szektor hozzásegíthet azoknak a csapdáknak az elkerüléséhez, amelyeket az eddig túlállamosított szolgáltatások jövőbeni túlzott piacosítása jelentene. Így jelentős szerepet tölt be az ún. államtalanítási folyamatban, mivel az állam, korábban állami szerepeket betöltő intézményi feladatainak egy részét, nem állami intézmények ellenőrzése alá vonja úgy, hogy közben az állami ellenőrzés lehetősége megmarad.
A nonprofit törvényt Magyaroroszágon 1997. decemberében fogadták el. Ebben leírják, hogy a nemzetgazdaság harmadik szektorát mi különbözteti meg a nemzetgazdaság egyéb területeitől:
- nem profitorientált;
- közhatalmi szerepet nem gyakorolnak, továbbá nem függnek közvetlenül a kormányzattól;
- a szervezetek intézményesültek, és ennek megfelelően szabályos vezetőségük és kialakult működési szabályaik vannak;
- közhasznú, azaz tevékenységével nem csak tagjainak, hanem tágabb környezetének az érdekeit is szolgálják;
- adományokból való működés és öntevékenység;
- politikai szervezetek kizárása.
Magyarországon azonban még korántsem zárult le a szektorok közötti új munkamegosztás kialakulása. Ennek oka, hogy az átalakulás következtében egy sajátos duális helyzet jön létre: a saját erőforrást tekintve kisebbségben marad, de számbeli többségében tovább fejlődött a civil rész, vagyis az egyesületek és a magánalapítványok világa (ezek alulról jönnek létre). Másrészt kialakult egy erősen az államhoz (önkormányzathoz) kötődő szűk, de jelentős pénzeszközökkel rendelkező közalapítványi és közhasznú társasági háló. Egy demokratikus országban a társadalom különböző szféráinak minél világosabb elhatárolása a különböző szektorok hatékony működésének és együttműködésének legfontosabb garanciája.
A decentralizációs törekvések eredményeképpen az állami szolgáltatások teljesítésének legfontosabb terepét a területi önkormányzatok jelentik. A helyi döntések és feladat-ellátásokhoz képest aránytalanul csekély maradt a közpénzek feletti rendelkezés decentralizálása. Ennek következtében a közszolgáltatások kereslete és kínálata közötti feszültség a helyi hatalom és a lakosság hatékony együttműködésének akadályává vált. Ugyanakkor az önkormányzatokhoz tartozó intézmények körül jelentek meg olyan alternatív szerveződések, amelyek hatékonyabban és olcsóbban képesek ellátni az önkormányzatok által kötelezően elvégzendő feladatokat. Ennek alapján a felmerülnek a következő kérdések: képes-e a nonprofit szektor átvenni az államtól, ill. az önkormányzatoktól a különböző feladatok ellátását, a feladatok teljesen piaci mértékű ellátása helyett, és milyen hatékonysággal?

Önkormányzatiság:

Szükséges itt leírni néhány szót az önkormányzatok hazai helyzetéről. Az önkormányzati törvényre sokszor úgy tekintenek, mintha az önkormányzatiság témája egy statikus dolog volna. Egyszer létrehozták, és ezzel el is van intézve a dolog. Arra csak kevesen gondolnak, hogy a helyi kormányzás dinamikus, folyamatosan változik, mivel a helyi közügyek rendezésének saját kultúrája, értékrendje, és ezekből adódó sajátos működése, felépítése van.
Ennek megfelelően három karakteres önkormányzati értékrend van:
- igazgatási, bürokratikus;
- racionális, üzleti;
- civil, közösségi szellemű.
Az önkormányzás az alábbi feladatokból tevődik össze:
- közszolgáltatások helyi szintű megszervezése és ellenőrzése;
- a helyi közügyek felvetési és megoldási folyamatának megszervezése és ellenőrzése.
1990-ben azonban az anyagi forrásokhoz képest túlméretezet feladatrendszert örököltek, így a nem kötelező feladatokat általában elhagyták vagy csak névlegesen adták át a piacnak. Ez viszont olyan következményekkel járhat, és járt is, mint pl. kiszolgáltatottság, díjnövekedés vagy korrupció.
Éppen ezért egyetlen út maradt: a közfeladatok optimális megosztása a szférák között, elsősorban a civil szféra bevonásával. A civil megoldások ugyanis olyan többleterőforrásokat képesek mozgósítani, amelyeket a központi vagy helyi cselekvés sohasem. Ennek feltétele azonban, hogy a lakosság is részt akarjon venni saját ügyeinek intézésében.

Területfejlesztés:

Fontosnak tartom itt külön kitérni a területfejlesztés törvényi hátterére, ill., hogy mik a céljai Magyarországon, mivel ez szorosan hozzátartozik az önkormányzatisághoz, civil társadalom kialakulásához és az államtalanítási folyamathoz.
A területfejlesztés fogalmát és célját az 1996. évi XXI. Törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről a következőképpen határozza meg: „az országra, valamint térségeire kiterjedő társadalmi, gazdasági és környezeti területi folyamatok figyelése, értékelése, a szükséges tervszerű beavatkozási irányok meghatározása, valamint rövid-, közép- és hosszú távú átfogó fejlesztési célok, koncepciók és intézkedések meghatározása, összehangolása és megvalósítása a fejlesztési programok keretében, érvényesítése az egyéb ágazati döntésekben”.
A területfejlesztés céljai a következők:
- gazdasági-társadalmi térszerkezet harmonikus fejlesztése;
- a területi egyenlőtlenségek mérséklése, a Budapest központú térszerkezet feloldása.
A fent említett törvényt egészítette ki a 244/2003. (XII. 18.) Kormányrendelet, amely kijelöli a Magyarországon található 168 statisztikai kistérség határát, ill. a kistérségek megállapításának, lehatárolásának és megváltoztatásának rendjét. A kistérség tehát, az 1996. évi XXI. Törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről alapján alsó szintű területfejlesztési egység.
2003-ban jött létre az ún. Nemzeti Civil Alaprogram, melynek célja „…a civil társadalom erősítése, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése, a kormányzat és a civil társadalom közötti partneri viszony és munkamegosztás előmozdítása az állami, önkormányzati közfeladatok hatékonyabb ellátása érdekében.”. Ez a törvény ad lehetőséget a civil szervezetek számára, hogy részt vegyenek a területfejlesztésben.

A civil szerveződés hiányosságai Magyarországon, Hankiss Elemér elmélete alapján:

Magyarországon azért lehet közösségi, ill. civil szerveződés hiányáról beszélni, mivel a régi közösségek felbomlottak, és ennek arányában nem születtek újak.
Hankiss Elemér Diagnózisok című könyve 1982-ben jelent meg, és olyan elméletet tartalmaz a magyarországi civil szerveződésekről, amely a mai napig aktuális.
Abból indul ki, hogy a kultúra szónak két jelentése van: egyrészt a magas kultúrát értjük alatta (irodalmi, képzőművészeti, zenei művek, tudományos eredmények, stb.), amely szerint a társadalom széles rétegeihez jutott el, és a magyar magas kultúra nemzetközi viszonylatban is nagy hagyománnyal, nagy teljesítményekkel rendelkező, gazdag kultúrák közé tartozik.
Másrészt a kultúrát a mindennapi kultúra is alkotja, amely a mindennapi életet, társadalmi együttélést lehetővé tévő és szabályozó beidegződésekből, ismeretekből, normákból, értékből, gyakorlatból áll. Az 1950-1980 közötti időszakról ír, de az ez után következő időszakról is, véleményem szerint elmondható, hogy „…a dinamikus gazdasági fejlődéssel és a társadalmi viszonyok átalakulásával nem járt együtt, nem tartott kellőképpen lépést a mindennapi kultúra struktúráinak kiépülése, szöveteinek gazdagodása, feldúsulása. Helyzetünk röviden és erősen sarkítva úgy fogalmazható meg, hogy a magas kultúra tekintetében fejlett, gazdaságilag közepesen fejlett, a mindennapi kultúra vagy viselkedéskultúra terén fejletlen vagy akár: elmaradott ország vagyunk”. Ez utóbbi kihatással lehet az első kettőre.
A társas érintkezések terén való elmaradottságból következik a viszonylag fejlett szociálpolitikai intézményrendszer mellett, az alacsony szintű szociális érzékenység, azaz az emberi-közösségi felelősségvállalás. Ennek oka, hogy különböző történeti korszakokban a szociálpolitikai kérdéseket addig államosították, központosították, míg nem egyre inkább „személytelenül, automatikusan és szinte észrevétlenül működő gépezetté” vált. Ebből következett, hogy elterjedt az egymással szembeni közöny.
A lakosság passzivitása nem csak a szociális kérdések terén jelentkezik, hanem a közélet minden mezőjében. Tömegeket szakítottak ki megszokott életformájukból, majd magukra hagyták őket, hogy boldoguljanak egy számukra idegen életformában. Erre példaként azt hozta fel, hogy vidéki életmódhoz szokott emberek élete kiüresedett, miután beköltöztették őket panellakásokba. Ezek az emberek sorra deszocializálódtak: elvesztették szoros kontaktusukat saját életkörülményeikkel és társadalmi környezetükkel. Hosszú évtizedek alatt kialakult magatartás- és tevékenységformáik, mozdulataik és gondolkodási mechanizmusaik fölöslegessé, céltalanná váltak.
„Az emberek mindennapi viselkedésének, viselkedéskultúrájának kialakításában és szabályozásában jelentős szerepet játszik a különféle közösségekhez való tartozás tudata.”. Hankiss szerint ezek nélkül atomjaira hullana a társadalom, másrészt pedig veszélyezteti a társadalom működésétét az, ha egyik vagy másik közösségi tudat túl erőssé válik, a többivel szemben polarizálódik. Az utóbbi évtizedekben kórosan hiányos lett Magyarországon a közösségi tudat, mivel visszafogták a spontán szerveződéseket, és kívülről akartak a társadalomra erőltetni egy új értékrendet. De hozzátenném, hogy túlzott dominanciát élveznek ma egyes nézetek, és ha valaki nem e szerint az „általánosan elfogadott” szemlélet szerint él vagy gondolkodik, azt kiközösítik enyhébb vagy durvább formában.
Hankiss felhívja a figyelmet arra, hogy a magyar nemzettudat is eltorzult, és ez - véleményem szerint - napjainkban nagyon erőteljesen megmutatkozik. Ennek oka, hogy Magyarországon nagy átlagban egymás számára az emberek nem fontosak, ill. nem tartják sokra egymást. „Lehetséges, hogy az emberi kapcsolatok említett szétkuszáltsága, az emberi-közösségi együttélés kiforrott formáinak hiánya, az egymás iránti türelmetlenség, és ingerültség már-már társadalmi méretű neurózisa akadályoz meg minket abban, hogy egymás értékeit észrevegyük, és az emberi-közösségi viselkedéskultúra olyan értékes és nemes formáit kiérleljük, amelyre mint „nemzeti karakterre”, vagy legalábbis mint sokakat jellemző magatartásra, erényre, viselkedéskultúrára jó érzéssel és büszkén gondolhassunk.”.
E mellett felhívja a figyelmet még gondolkodási kultúránk önkorlátozására, érzelmi kultúránk sivárságára, éretlenségére, önismereti és emberismereti kultúránk szegénységére.
Az egész jelenségnek a történeti okai Hankiss szerint a következők:
- a feudalizmus Magyarországon később bontakozott ki, és nem bontakozott ki olyan gazdagon, mint Nyugat-Európában;
- a feudális-félfeudális intézmények, amelyek életképtelenebbek voltak, mint nyugat-európai változataik, messze továbbéltek, és gátolták új formák kialakulását;
- nem alakult ki erős polgárság, és nem alakult ki gazdag és egységes polgári kultúra sem;
- az ipari forradalom eredményeit és a kapitalizmus intézményrendszerét siettetve, importálva kaptuk, megfelelő társadalmi és gazdasági előzmények, hagyományok nélkül;
- a szocializmus intézményrendszerét is siettetve vettük át, és erőltették;
- azt hitték, hogy a gazdasági-társadalmi változások, amelyek lerombolják a régi életformákat, automatikusan hoznak létre új életkereteket, ezek azonban elmaradtak;
- túlságosan csak a gazdasági fejlődésre koncentráltak rá.
Hankiss Elemér szerint az embernek és a társadalomnak is szüksége van közösségre. Az embernek azért, mert a közösség biztonságot nyújthat neki, tartalmat, célt adhat életének, nagyobb hatékonyságot szándékainak, a gazdagabb kibontakozás lehetőségét személyének.
A társadalomnak pedig azért, mert közösségek gazdag hálózatai nélkül tehetetlen tömeggé formálódik. Arra keresi a választ, hogy ha ilyen fontos a közösség megléte egy társadalomban, akkor Magyarország mégis miért szenved hiányt ezekben?
A közösségiségnek négy kritériuma van:
- közös érdek;
- közös cél;
- közös értékrend;
- „mi”-tudat.
Mindezek mellett megkülönböztet két közösségtípust, a közvetlent és az eszmeit. Az előbbi tagjai ismerik egymást, az utóbbinál pedig nem az együttlét, hanem az együvé tartozás érzésén van a hangsúly. Kondorosi Ferenc jegyzi meg, hogy 1990 után Magyarországon jellemző lett az, hogy a legkisebb, közvetlen közösségbe bezárkóztak az emberek, ez pedig akadályozza azt, hogy a világ felé megnyíló demokrácia állampolgáraivá váljanak. Mindennek oka szerinte, hogy az 1989-90-es nem erőszakos forradalmak nem érintették a lakosság egészét, mivel a változás az elitek versengéséből következett be.
Hankiss Elemérre visszatérve, leírja, hogy szükségszerűen váltják egymást a különböző közösségek: a régiek felbomlanak, és újak keletkeznek helyette. Azonban vannak olyan történeti-társadalmi események, amelyek megszakítják ezt a folyamatosságot, amikor felszámolják a hagyományos közösségeket, de újak nem születnek helyette. A legutóbbi ilyen folyamat az 1940-50-es években alakult ki, amikor megindult a faluból városba való vándorlás, horizontális és vertikális mobilitás. A hagyományos közösségek felbomlása az erőltetett urbanizációnak és a tömegkommunikációs eszközök elterjedésének is köszönhető.
Ezt a folyamatot viszont nem követte az új közösségek kialakulása. Ennek okai a következők:
- a túlzott adminisztráció akadályozta spontán közösségei szerveződést – úgy gondolták, hogy minden megszervezhető központilag;
- az 50-es évek második felében beindult decentralizálással rések keletkeztek az egységes és szigorúan egybeszerkesztett intézményrendszeren, de ezek áthidalására nem volt elég a piaci mechanizmusok beiktatása – a személyi függőségen lett a hangsúly, mivel csak vertikális (függőleges, felülről lefelé, fürtszerűen lelógó) kapcsolatrendszer, ahol az egy szinten lévők között semmilyen kapcsolat nem volt.
Ezt a rendszert Hankiss félfeudális rendszernek nevezi, mivel a következők ezeknek a struktúráknak a sajátosságai:
- a társadalom különböző szintjeit személyes kapcsolatok kötik össze, ahol ez a struktúra könnyen összetéveszthető egy erősen központosított racionális intézményi struktúrával;
- a döntő kapcsolatok függőlegesek, „főkutyákat kötnek össze alkutyákkal” – az érdekek vízszintes összekapcsolására alig van lehetőség;
- a személyes függőségek szálain a döntések felülről lefelé tartanak;
- az „alkutyák” erősen függnek a „főkutyáktól;
- minden lényeges kérdésben a felettesen keresztül vezet az út az esetleges megoldásokhoz;
- megnehezíti a horizontális szerveződés lehetőségét az is, hogy minél lentebb megyünk a függőségrendszerben, annál távolabb kerülnek az emberek egymástól;
- csak a felettes tud informálni, az egy szinten lévők nem tudnak egymással kommunikálni;
- közösségek csak a hierarchia felső régiójában jönnek létre.
Az említett rendszerből következően olyan viselkedésformák alakulnak ki, amelyek lehetetlenné teszik az egy szinten lévők szerveződését, mivel az egyénnek egyszerűbb a felettes ismerőssel a problémákat megoldani, megelőzve saját szintjén lévő társait. A politika e mellett a közösségi tudatot bűntudattal helyettesítette be, amelyből következően gyanakodva néztek mindenféle esetleges szerveződést.
Ezekből következett az, hogy a magyar társadalomra, az 1980-as évekre a következők lettek jellemzőek: bizalmatlanság, türelmetlenség, kielégületlenség és ingerlékenység.
Hankiss vezette be a második társadalom fogalmát, amely a politikai rendszerből lassan kivonuló, önálló emberi tevékenységek birodalma. Ez a hatalomtól független, autonóm tevékenységek struktúrája a gazdaságban, a nyilvánosság fórumain, a társadalmi tudatban, a kultúrában és bizonyos politikai interakciókban.
Ez viszont nem alkalmazható a rendszerváltás utáni időszakra. Molnár Miklós szerint a civil társadalmat a politikai kultúra összetett megnyilvánulásának tekinti, amibe beletartozik a jogállam és a politikai demokrácia mellett a tolerancia, a polgári felelősség és a társadalmi együttélés művészete.
Arató és J. Cohen szerint a civil társadalom jellemzői a következők:
- olyan személy- és szervezet együttesek, valamint önálló szervezetek hálózata, amelyek létrejöttük és működésük sajátos szabályai szerint különböznek az állami és a gazdasági intézményektől;
- az állam és a civil társadalom közötti határ a politikai viszonyoknak megfelelően változik;
- a civil társadalom nyilvános, önkéntes és szabadon választott társulásokon alapul;
- működésének alkotmányos alapjait a jogállami működés, az érdekpluralizáció elismerése az alapvető jogok szabályozása és érvényesíthetőségük lehetőségeinek megteremtése jelenti;
- a civil társadalom rendeltetése, hogy az által teremtett nyilvánossággal az állami akaratot szembesítse a vele szemben lévő érdekekkel, törekvésekkel.
Ezek érvényesülését akadályozza a feljebb említett csak személyes függőségeken alapuló berendezkedés, amelyben az egyén hozzájárul annak újratermeléséhez, amely azon alapszik, hogy túl nagy az ára közösség segítségével érvényesíteni az akaratot, külön-külön sokkal egyszerűbb.
Kondorosi írja, hogy 1990 után vált egyértelművé, hogy az állam vagy a gazdaság önmagában nem képes valamennyi társadalmi kihívásra választ adni. Az elégedetlen fogyasztónak a következő lehetőségei vannak: az ország másik részébe költözik; megpróbál politikai nyomást gyakorolni a kormányzatra; alacsonyabb szintű önkormányzatot hoz létre, és ezeket kötelezik a közjavak biztosítására; magánszektorhoz vagy az öntevékeny szektorhoz fordul.
Az öntevékeny, azaz a nonprofit szektor kiegészíti a közjavak állami kínálatát. A rendszerváltás megteremtette a lehetőségét annak, hogy civil struktúrák is alakuljanak ki Magyarországon. Ezt azonban több tényező is gátolta:
- a demokratikus átalakulás során a fő hangsúly a politikai, gazdasági, jogi átalakuláson volt, kevés energiát fordítottak az alulról szerveződő mozgalmak, állampolgári kezdeményezések támogatására, építésére;
- a különböző társadalmi mozgalmak, ha megerősödtek, politikai pályára tértek át;
- a korábbi kezdeményezéseket egy dolog tartotta össze: a kommunista rendszerrel való szembenállás – mihelyst ez megszűnt, a különböző szerveződések is megszűntek, vagy a politikai szférába kerültek át;
- a piaci típusú gazdaságba való átváltás különböző válságokkal, megszorításokkal jártak, a lakosság pedig passzív maradt.
Kuti Éva mutat rá arra, hogy öntevékeny szervezetek Magyarországon inkább túlélés érdekében jöttek létre.
Hankiss Elemér szerint e mellett még a civil közösségek hiányának olyan okokat is tulajdonít, mint az értéktudat kiforratlansága, az információhiány (ma pont az információ-túltengés miatt), a bűntudat, mint társadalmi jelenség, amelynek oka rejtve van a társadalom elől és az infantilizmus, ami miatt nem képesek az emberek önálló lényként viselkedni, hanem minden áron függni akarnak az állam jó szándékától.
Kondorosi Ferenc szerint a közép- és a kelet-európai régióban a gyenge gazdasági erők miatt szükség van az állam anyagi hozzájárulására, ezért a legerőteljesebb civil szervezeteket a kormányzat vagy önkormányzatok hozzák létre.

A civil szerveződések elmaradásának következménye és megoldási javaslat:

Mindennek következménye az lett, hogy az állami szektor óriásira duzzadt, és egyedülállóan Magyarországon, olyan területekre is kiterjed a politikai mező hatása, amelyekre nem kellene (pl. magánélet, gazdaság). A lakosság igen jelentős része ma politikai vezérektől várja a megoldást, a helyett, hogy önmaga kezdené el intézni ügyeit.
A civil társadalom úgy volna megvalósítható, hogy legalsóbb szinten, rokonsági vagy szomszédsági közösségben intézné ügyeit, ill. az Internet lehetővé teszi, hogy térben egymástól távollévő, de azonos érdeklődésű, gondolkodású emberek, közösségek is megtalálják egymást.
Az Európai Unió egyik alapelve a társadalom működésében a szubszidiaritás elve, melynek célja annak biztosítása, hogy a döntéshozatal az állampolgárhoz a lehető legközelebbi szinten történjen, annak állandó ellenőrzése mellett, hogy indokolt-e az, hogy országos vagy Uniós szinten hajtsák végre az akciót, összehasonlítva azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a nemzeti, a területi vagy a helyi szint nyújthat. Vagyis e szerint az elv szerint az Unió, ill. az állam csak abban az esetben jár el - kivéve azokat a területeket, amelyeken kizárólagos illetékességgel rendelkezik -, ha az akció végrehajtása Közösségi szinten hatékonyabb, mint nemzeti, területi, vagy helyi szinten.
Egy másik ilyen elv, a pluralizmus, amelynek célja minél színesebbé, gazdagabbá tenni az Európai Uniót, ill. esetünkben Magyarországot, azaz békésen élhessen egymás mellett, egymástól távol eső, esetleg egymásnak ellentmondó életvitel, gondolkodásmód is. Arató és J. Cohen ezt nevezte „érdekpluralizációnak”. Ennek célja, hogy mindenki megtalálja érvényesülésének terét. Vagyis kizárja egy-egy szemlélet dominanciáját, mivel olyan, hogy „többségi akarat”, véleményem szerint nem létezik. „Többségi akaratnak” nevezem azt, amikor egy domináns csoport által elfogadott normákat tesz általánossá a domináns csoport, és annak csatlósai, elnyomva egyéb kezdeményezéseket. Véleményem szerint ez a gondolkodásmód azért nem működik, mert egy ilyen társadalmi berendezkedésben értékrendek harca folyik állandóan, így esetleg egymásnak ellentmondó értékek juthatnak érvényre egy-egy csoport „győzelmekor”. Vagyis, ezek az értékek képlékenyek és személyes érdekeken alapszanak, melyek valójában nem szolgálják mindenki boldogulását, csak az adott domináns csoport tagjai számára.

Mindennek mégis a mai aktualitása a gazdasági világválság, mely megkérdőjelezi az egész domináns gazdasági-politikai rendszert, amely mára a mértéktelen profithajhászást és a környezeti-természeti erőforrások kizsákmányolását eredményezte. Hosszú távú megoldás egyik elképzelhető lehetősége a civil önrendelkezés, melyben sok-sok, mindenféle kisközösség, melyek félig-meddig önellátóak, kötődik lazán egymáshoz, így létrehozva sok-sok kis önkormányzatot, önálló kis gazdasági egységet, melyek működése az egyenlő (uralom-, kényszer- és tekintélymentes) és állandó kommunikáción alapul, központi értékrendjei pedig a következők:
· mértékletesség;
· társadalmi igazságosság;
· közösségi szemlélet az egyén elidegeníthetetlen szabadságának tiszteletben tartásával;
· az egyén, család, közösség több közösségben is részt vehet, személyiségének, érdeklődésének, feladatának megfelelően, tehát nincs kiszolgáltatva egy közösségnek;
· pluralizmus, más nézetek, gondolkodások tiszteletben tartása;
· bátorítás a pozitív és kreatív gondolkodásra, társadalmi szinten;
· a közösség, társadalom lehetőség, tehát nem gyakorol nyomást az egyénre;
· környezetvédelem, a felelősségérzet felébresztése a Föld iránt;
· legfontosabb érték: a nem-ártás, erőszak-mentesség, és az emberi faj egységességének megvalósítása, mind egymással, mind az egész bolygóval, élőlényeivel együtt;

- továbbá emberiesség, jóindulat és tolerancia.