Igézve álltam, soká, csöndesen,

És percek mentek, ezredévek jöttek,

Egyszerre csak megfogtad a kezem,

S alélt pilláim lassan felvetődtek,

És éreztem: szívembe visszatér,

És zuhogó, mély zenével ered meg,

Mint zsibbadt erek utjain a vér,

A földi érzés: mennyire szeretlek!

Ha fúj, ha csíp, ha vág a szél,

Ha körbevesz számtalan veszély.

Ha bár egy Csillag sem ragyog,

Te őrizd meg vidám mosolyod.

Amikor néped szomorú,

Amikor örök a ború,

Amikor sűrű és nyom az Éj,

Mosolyod egyedül a Fény.

Azért, mert vágyja a Világ,

Azért, mert ez Igaz Virág,

Azért, mert kell, hogy sose félj,

Úgy jó, hogy mosolyogva élj.

Ha vélt barátod cserbenhagy,

S magadban gyenge vagy, úgy tűnik,

Amikor vár nagy feladat,

Csak húzd fel szájadnak sarkait.