Rád gondolok, ha nap fényét füröszti a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét, ha festi a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám, és partra döng;
a ligetben, ha néma csend borul rám, téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármily messze válva összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.

 Fred azt gondolja: “előbb a számláimmal foglalkozom, csak azután keresem a harmóniát.” Elméletben jól hangzik, de általában az eredmények kiábrándítóak. Ez azért van, mert a fő feladatunk életünk során nem abból áll, hogy megszabaduljunk jelzálogunktól és kiszélesítsük az úszómedencénket.
Azért vagyunk itt, hogy segítsünk egymáson. Ehhez az élet nekünk a kövekező utasításokat adja:
- akkor vagyunk a legboldogabbak, ha segítünk más embereknek, hogy egyenesbe jöjjön az életük
- akkor vagyunk a legmagányosabbak, amikor az a fő célunk, hogy a szmélyes biztonságunkat megteremtsük
Egyébként is, ha teljes biztonságot keresel, akkor rossz bolygót választottál!

 “A siker titka, hogy megtanuld, hogyan használd fel a fájdalmat és az örömöt ahelyett, hogy a fájdalom és az öröm használna ki téged. Ha ezt megtanulod, te tartod kézben az életedet, ha elmulasztod, kiszolgáltatod magad az életnek.” (Anthony Robbins

  Ahogy mindenki, én is megjöttem,
Ahogy mindenki, néha én is elkéstem,
Ahogy mindenki, néha én is nevettem,
Ahogy mindenki, sokszor rosszat is tettem.

Ahogy mindenki, néha én is elhittem,
Amit mindenki, aztán mégis rájöttem,
Hogy mi vagy nekem.

Ahogy mindenki, én is csókoltam,
Ahogy mindenki, néha én is jó voltam,
Ahogy mindenki, néha én is loptam már,
Ahogy mindenki, sokszor én is sírtam már,

S ahogy mindenki, úgy én is felejtek,
S ahogy mindenki, úgy én is elmegyek,
Ahogy mindenki, én is elmegyek egyszer.

 Te nem véletlenül vagy itt. A létnek szüksége van rád. Nélküled a létből hiányozna valami, amit senki más nem képes pótolni. Ez ad neked méltóságot: az egész lét hiányolna, ha nem lennél itt. A csillagok, a Nap, a Hold, a fák, a madarak, a Föld - a világon minden érezné, hogy valahol egy pici vákuum van, és ezt az űrt rajtad kívül senki más nem töltheti be. Az, hogy a léthez tartozol, és hogy a lét szeret téged, hihetetlen örömöt, megelégedettséget ad.

 HA MINDAZT MEGTENNÉNK, AMIRE KÉPESEK VAGYUNK, SZÓ SZERINT SAJÁT MAGUNKAT IS ELKÁPRÁZTATNÁNK.

 Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.

De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkinzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.