Szabó Lőrinc:
PANNÓN ŐSZ

Ősz van, a régi, a tavalyi ősz
s e furcsa ősz egészen megbüvölt.
Tetszik nekem. Szétnézek, látom a
roppant hervadást, de nem keserít,
és nem bánom, hol végzem utamat.
Nem értem a világot; azt hiszem,
nincs célja; – mért is volna? – és ami
értelmet magam képzelek belé,
sose több, mint maga a létezés.
Ősz van… Szép ősz… A jókedvű rigók
torkából még az augusztus rikoltoz
s itt-ott nagy lepkék villognak: olyan
egy a születés és az elmulás,
mintha csak ruhát cserélne a Föld,
mintha a csere volna csak örök…
Ősz van… Nem az ősz: az benne a fontos,
hogy van!… A szél könnyelmű suttogása
ős legendákra tanítja az erdő
figyelmes bokrait és századok
óta köztünk kisértő szellemek
fájdalmát-örömét mesélgeti…
Ősz van!… Az évek szele csöndesen
hordja a sírokra a feledést…
Párás a fény… Szárazabb zajjal csúsznak
egymáson a tó hullámai… De
fáradhatatlan felhők görgetik
az égen lomha lavináikat…
Ősz van!