Nikolaus Lenau - Pillantás a folyóba Ha boldogságod elhagyott
és vissza sose tér már,
nézz a folyóba, nézd, ahogy
lenn hömpölyög a mély ár. Nézd, nézd csak omló habjait,
s már gyászát nem is érzed,
bárhogy szeretted azt, amit
a szívedről letéptek. Nézz mereven a mélybe hát,
míg megered a könnyed,
úgy nézd útját, e fátylon át,
az elfutó özönnek.

                                     A szív sebét a feledés  
                                       majd behegeszti lágyan;
                                      s tovasuhan a kínod és
                                      a lelked is az árban.

 

Haza értem

Nézem, ahogy a tündér arcán
Pajkosan táncol a fény,
S hajára - szerelmesen - szelíd
csillagok fényét csókolja az éj.
Bársonyos mosoly pihen az ajkain,
Szemei elrévednek múltunk titkain.
Csak nézem, és lelkemet boldogság hatja át,
Szívemben kinyílik a legeslegszebb virág.
Érzem, ahogy körül ölel a szeretet melege,
Melyet a tündérek leheltek szívembe...
Barátaim lettek e földöntúli lények,
Melyek emberekként ma is köztünk élnek.