Kis türelmet...
A BurnOut, azaz a kiégés lehet akár klinikai eset is. Nem arról beszélünk, amikor mindenből és mindenkiből elege van az embernek és elmenne inkább pihenni vagy nyaralni, hanem arról, hogy megeshet, hogy tényleg úgy besokall, hogy már orvosi segítségre van szüksége. A kiégés, orvosi nevén burnout eredetileg egy, a technológiában használt kifejezés, melynek a jelentése, hogy az egykor működő energiaforrás gyengülni kezd, majd teljesen lemerül, leapad. Azonban ez nem egyik napról a másikra történik, hanem egy hosszú folyamaton keresztül megy végbe. Az orvostudományban Herbert J. Freudenberger pszichoanalitikus alkotta meg a burnout fogalmát.
“A szindróma krónikus emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés, mely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek.” – mondta Freudenberger.
A kiégés tizenkét lépcsős folyamatban megy végbe, és az állomásokat nem szabdalják éles határok. A szakaszok élethelyzettől és személyiségtől függően különböző intenzitással jelentkezhetnek. A 12 lépcső az alábbiak szerint alakul.
1. A bizonyítási akarástól a bizonyítási kényszerig
Arra való törekvés, hogy „ideális legyek”. Ezen ideálok követését a
környezet szorgalmazza, elismeréssel honorálja és serkenti. Ezért nem
szabad összekeverni a megfelelési igényt a kényszerrel.
2. Fokozott erőfeszítés
A bizonyításkényszer miatt a különböző feladatok egyre sürgetőbbé
válnak. Kívülről a segítő szorgalmasnak, célratörőnek látszik. Valójában
azonban a teljesítmény állandó növekedéséből adódóan fáradtság és az
eredményesség csökkenése alakul ki.
3. A személyes igények elhanyagolása
Elfelejtik elintézni a személyes dolgaikat, lassan eltűnik az életükből
az érzelem, a szerelem, eltűnik a humor, a vidámság. Hazavisznek munkát,
a hivatalos elfoglaltság az egyetlen időtöltés.
4. A személyes igények és konfliktusok elfojtása
Érzik, hogy jobban kellene vigyázni egészségükre, de mindent megtesznek,
hogy környezetük ne vegye észre, mennyire aggódnak magukért. A testi
kimerültség jeleire túlteljesítéssel reagálnak: a hétvégét átalusszák
vagy végigsportolják, ezután még fáradtabbak.
5. Az értékrend megváltozása
Az eddigiek során megtanultak lemondani igényeikről, melyek mindig
háttérbe kerültek, így lassan felborul természetes értékrendjük is. Az
ítélő- és érzékelőképesség is deformálódik. Az eredmény: régi, szoros
kapcsolatok feladása, baráti kör elvesztése, egyedüllét.
6. A fellépő problémák tagadása
Minden megszűnik létezni, ami a teljesítménykényszeren kívül esik.
Elvész a környező világgal való kapcsolat. A baráti látogatások,
beszélgetések nyomasztó teherré válnak. Beszűkül a gondolatvilág,
megszűnik a politikai, társadalmi események iránti érdeklődés.
7. Visszahúzódás
Az állandó túlterhelés miatt a remény és a tájékozódási igény kimerül.
Szélsőséges jelenség lehet a „totális kiszállás” vágya. A visszahúzódás
az elmagányosodástól való félelemmel is jár.
8. Magatartás- és viselkedésváltozás
Elvész a külső vélemény meghallgatása, minden kritikaként hat. A kapott szeretetre érzéketlenné válnak.
9. Deperszonalizáció
Az önérzékelő képesség elvesztése, amikor teljesen megszűnik a belső
világgal való kapcsolat. Például teljesen idegennek érzik testüket vagy
elvész a veszélyérzetük
10. Belső üresség
Ez a probléma, jellemzően lelki betegségbe fordul át és akár félelem, klausztrofóbia vagy akár pánikrohamok is kezdődhetnek.
11. Depresszió
Ebben az esetben az élet teljesen értelmetlennek, reménytelennek,
örömtelennek, valóságos tehernek tűnik. A fáradtság és a kétségbeesés
érzése gyakorlatilag állandósul, nehéz az ágyból felkelni.
12. Teljes kiégettség
A kórképben a szomatikus és a pszichés veszélyeztetettség egyidejűleg jelentkezik
Nagyon fontos, hogy amennyiben úgy érezzük, hogy elkezdődött a BurnOut, vagy akár valamely lépcsőfoknál tartunk már, akkor álljunk meg egy pillanatra és gondolkozzunk el azon, hogyan is lehetne jobbá tenni a saját életünket, valamint háttérbe szorítani a fenti jelenséget. A következő tesztből bárki megtudhatja, veszélyeztetett-e vagy sem. Ugyanis fontos, hogy még időben észrevegyük, bajban vagyunk-e, mert ha igen, akkor mindenképpen szakorvosi segítségre van szükség.
NEKEM IS :((
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!