Kis türelmet...
A kinyilatkoztatás Krisztusban teljesedett be. Míg a zsoltárokat
Krisztus vette át az emberektől, addig a Miatyánkra ő tanította az
embereket. Teljes szövegét Szent Máté evangéliumában találjuk (6,9-13);
az alkalmat, amikor Jézus elmondta, Szent Lukács írta le (11,1-2).
Minden mondatában ott van az Ószövetség, annak Krisztusban való
beteljesedése is; egyben mindegyik személyes felszólítást tartalmaz
számunkra.
Krisztus kiérdemelte nekünk a fogadott fiúság kegyelmét, ezért vehetjük át tőle, és mondhatjuk mi is:
MI ATYÁNK, AKI A MENNYEKBEN VAGY!
Mózes a szent, félelmetes, minden teremtményen felülálló
("transzcendens") Istennel találkozott. Krisztus, mint Főpap, Isten
nevét áldozattal szenteli meg, amely egyszerre engesztelő és dicsérő -
hogy Isten neve bennünk és általunk szentelődjék meg. És ez a
keresztségben már elkezdődött:
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED!
A szétszórt zsidó népből Isten kovácsolt egy nemzetet, majd egy
országot. Dávid király, mint Krisztus előképe, Isten országának
közeledtét jelezte. Krisztus pedig, mint Király kihirdeti Isten
országának elérkezését. A Krisztus vére és szenvedése által megszerzett
ország reménybeli polgárai vagyunk:
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!
Izrael királysága törékeny: a számkivetésben, szenvedésben tanulja meg a nép fölfedezni Isten akaratát.
-- Krisztus, mint PRÓFÉTA az Őt küldő Atya akaratát teljesíti; még az
Olajfák hegyén is ezt akarja.lsten akaratát nekünk itt a földön kell
betöltenünk:
LEGYEN MEG A TE AKARATOD, AMINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS!
Isten mindenben gondoskodott a népről, amelynek kinyilatkoztatta magát (pl. a manna a pusztában).
-- Krisztus, mint FŐPAP az Eukarisztiában örök táplálékot adott a
vándorúton járó embereknek. Bizalommal kérhetjük tehát égi (és földi)
kenyerünket:
MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NEKÜNK MA!
A bűn Isten uralmával szembeni adósság, amelyet csak Ő engedhet el.
-- Krisztus, mint KIRÁLY megadja apostolainak az oldás-kötés hatalmát.
-- Csak akkor nyerhetünk mi is bocsánatot, ha megbocsátók vagyunk:
ÉS BOCSÁSD MEG VÉTKEINKET, MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZ ELLENÜNK VÉTKEZŐKNEK!
Az első kísértéstől kezdve ott a lehetőség, hogy az emberi akarat
Isten akaratával szembeszegüljön (Ádám, Káin stb.). -- Isten akaratának
teljesítése érdekében még Krisztusnak is meg kellett hoznia a maga
áldozatát. A kísértésnek mindig ellenállhatunk, ha azt tudjuk mondani:
ÉS NE VÍGY MINKET KÍSÉRTÉSBE, DE SZABADÍTS MEG A GONOSZTÓL!
S mindazt, amit kértünk, egyúttal teljes odaadásunkat is sűrítsűk bele ebbe az egyetlen szóba:
ÁMEN.
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!