Egyszer megígértem valakinek, hogy írok egy verset a magyar nótáról és most szeretném ezt az ígéretemet betartani. Szikora István ismeretlen ismerősömnek tettem eme ígéretet és megtiszteltetésnek veszem, hogy ő már kimondta véleményét és

köszönöm neki, hogy őszintén megírta azt.

Számomra ez nagy megtiszteltetés, hiszen ő is élharcosa a magyar nóta fennmaradásának.

Tehát a versem:

Haldoklik a magyar nóta...

Haldoklik a magyar nóta,

magyar ember a gyilkosa.

Fáj a szíve néki, megszakadni látszik,

a magyar ember szeretete néki hányzik.

Cserben hagytuk őt, de ne hagyjuk meghalni,

ideje a múltat magunkban felidézni.

Soha ne felejtsük, sokat köszönhetünk néki,

Hisz' a magyar hont is a segítségével tudtuk megtalálni.

Ott volt amikor szántottunk, vetettünk, arattunk,

s az életet adó búzából kenyeret sütöttük.

Ott volt, amikor napvilágot láttunk,

s majd elkísér a sötét sírba, ahol nyugodalmunk megtaláljuk.

Ne hagyjuk hát a feledés homályába veszni őt,

Küzdjünk hát érte, ahogy ő tette értünk azelőtt.