Fejem alatt a múlt,

emlékek párnáján álmodom

Az utam hosszú volt,

de mára az út is elfogyott

Mindenhol üresség,

hallgatag csend vesz körül

Nincs már láng,

nincs mi kialudjon

Hideg a karom

Keddre vasárnap,

az időt nem számolom

Velem keltek a kétségbeesés, a miértek,

fájdalom szorongás , kételyek, félelmek

Lelkem a létezés börtönének foglya,

dühöngve rácsát rázva, már szabadulna

Nem kérek mást háborgó magamra,

csak halk csöndes éveket, jutalomba

Béke gyöngy esője szálljon a szívemre

permetét locsolja hervadó létemre

Nem látok távolra bánatom miatt,

szemhéjam alatt könnyforrás fakad

Fájó gondolatok a múltat idézik,

képzeletem színpadán az elmúlás játszik

Lám a kelő Naptól menekül az éjjel, 

hajnal lesz szívemben a derengő fénnyel

Aztán hírtelen a szorongás is elszállt,

elmult a fájdalom, a bánat odébb állt

A szavak engem nem győznek meg,

helyette beszéljenek a tettek

Rációval lehet analizálni,

de soha nem szintetizálni

A bölcs keveset beszél,                                                                                                           a nem és az igen az igazzal felér

Nem hisz az üres szavakban

Mondásainak örök igazsága van

Aki szeret nem magyaráz,

de van ki szavaival másokat gyaláz

Egoista, ki az önszeretet foglya,

jobban teszi, ha a száját befogja

Az intellektus nem pótolja a lélek teljességét

Szavakkal ne töltsd ki a lélek ürességét

Tudd, hogy a szavak jeladásra valók,

ezért fogalmazd meg tisztán a mondanivalód!