Mekkora nem mindegy?!

Ez egy keddi adósság...

Mostantól filctollal jelöljük meg a mûtendõ testrészt.

Remek.

Megjelöljük, hogy melyik a bal. Természetesen ha a szükség úgy adja, akkor, hogy melyik a jobb. 

Dehamár itt tartunk, egy rövid skiccet is odakarcolunk, hogy mit is kell mûteni ott. Porc, szalag. Mert nem mindegy ám, hogy az seb ÉSZ bácsi mihez nyúl!

Igazából a legbiztosabb, ha leírjuk pontosan, hogy mi a baj! Minek kódolunk röviden! Még a végén elbasszuk a mûtétet, mert nem voltunk pontosak!

Affranc! Nincs elég hely!

És jött az elsõ amerikai ütés. Van egy ellenõrzõ pont, ahol ellenõriznek a kis buzi amerikai bérenc németek. Ez önmagában még nem említésre méltó, de ahogy azt csinálják!!! Grhhááá ooohhhh. !! Elõször is. Elektronikus cuccok külön dobozka. Fém cuccokat levenni (igen, övet is), cipõt levenni, polót felhúzni, hogy megszámolja az övember rakott Magnumot, meg kézigránátot. Ekkor széttett lábakkal és széttárt karokkal át kell adni magad nyomozó bácsinak (aki ha peches vagy mint én, akkor egy alacsony, kopasz de kecskeszakállas, sztk keretes úriember lesz) és mozdulatlanul bírni, hogy egész testedet átsimizi a ficsi fémdetektorral, és a kicsi kis húsos kezecskéjével.

Halihó, hujjahó.

Na. Szóval.
Kedves nagyautó-szeretõ barátaim. Ne gyertek Kaliforniába, mert sírni fogtok. Dögöljenek meg. Ezek akkora autóval járnak, hogy egy átlag budapesti belvárosi utcába csak rendõri kísérettel mehetnének, sárga villogóval. És ráadásul újak, meg krómfelnisek. Namindegy.

Az utazás laza volt, semmi extra. Keltünk 4.50-kor, indultunk fél 6-kor, 6 után pár perccel meg megláttuk a sort a csekkinnél. Úgy másfél óra lett volna, ha végigállom.

Halihó, hujjahó.

Volt mákom Kaliforniába utazni egyszer. Idén májusban. Íme, elébetek tárom, mit láttam, mit éreztem, mit hallottam, mit szagoltam.

Olvassátok szeretettel, és egyetek sok tócsit, mert finom. Sok tejföllel.