Egy koldus ült az út mentén, több mint 30 éven át. Arra megy egy idegen.

- Adna egy kis aprópénzt? - motyogta a koldus, és gépiesen tartotta oda kalapját.
- Nincs mit adnom, felelte az idegen. Aztán megkérdezte: - Min ülsz?
- Ó, ez csak egy régi láda. Amióta az eszemet tudom, ezen ücsörgök itt.
- Belenéztél már valaha is abba a ládába?
- Nem. Minek is néztem volna? Nincs benne semmi. - Nézz csak bele!
A koldus nagy nehezen fölfeszítette a láda tetejét. Megdöbbenve, hitetlenkedve, majd megmámorosodva konstatálta, hogy a láda tele van arannyal.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szikla, és rajta egy sasfészek. A szikla alatt volt egy házikó, mellette egy kis udvaron élt egy tyúk. Egyszer csak nagy szél kerekedett, és a sasfészekből az egyik tojás legurult a kis udvarra a tyúkhoz. Az meglátta a tojást, a sajátjai közé tette, és kikeltette. A tyúk azt hitte, hogy csibét keltett ki, és a sajátjaként, a többivel együtt nevelte a „kiscsirkét”. Az csak nőtt, nőtt, gyorsabban nőtt, mint a testvérei, de különben ugyanúgy viselkedett, mint azok.

Volt egyszer egy nagyon rossz természettel megáldott fiú. Az apja adott neki egy zsák szöget, és azt mondta neki, verjen be egyet a kert kerítésébe minden alkalommal, mikor elveszti a türelmét, és összeveszik valakivel, vagy valami rosszat mond valakirõl. Az elsõ nap 37 szöget vert be a kerítésbe. A következõ hetekben megtanult uralkodni az indulatain, és a bevert szögek száma napról napra csökkent. Rájött arra, hogy sokkal egyszerûbb volt uralkodni az indulatain, mint beverni a szögeket a kerítésbe.

Volt egyszer egy király, aki felajánlott egy díjat annak a művésznek, aki a legszebb képet tudja festeni a békéről. Rengetegen próbálkoztak. A király valamennyi képet megnézte, majd hosszas töprengés után szemügyre vette a két legjobbat:ezek közül kellett választania.

 Az első kép egy csendes tavat ábrázolt. Felszíne hibátlanul visszatükrözte a körülötte tornyosuló nyugodt hegycsúcsokat. Felette bolyhos fehér felhők úsztak a kék égen. Aki csak látta, mind azt mondta, ez a tökéletes kép a békéről.

Az erdõben egymás mellett dolgozott két favágó. A fák törzseinek hatalmas volt az átmérõje. Sokat kellett dolgozni a fakitermeleéssel. Mindketten egyformán jól kezelték a fejszét, de a munkamódszerük nem egyezett: az elsõ kitartó munkával vágta a fába fejszéjét, egyiket a másik után. Ritkán és akkor is csak rövid szünetet tartott. A másik favágó óránként hosszabb pihenõre megpihent. 
Naplementekor az elsõ favágó csak a munka felét végezte el. Izzadtan és fáradtan tette le a szerszámot, szinte teljesen kimerült.

  ..... érdemes megfontolni....
  
Tény: A vadlibák csoportosan „V” alakban szállnak. Repülés közben mozgatják szárnyukat, s a levegõ felhajtóereje fenntartja a következõ libákat. Így lehetséges, hogy 71%-kal hosszabb távolságot tudnak megtenni, mintha csak egyetlen pár repülne. 
Tanulság: Ha egymást segítve dolgozunk, s közösségi szellemben végezzük a munkánkat, sokkal gyorsabban érjük el a célt.

Tény: Ha egy vadliba kirepül a sorból, és egyedül próbál célhoz érni, azonnal lelassul, mert nem segíti õt többé a levegõ emelõ hatása, amelyet a többi vadliba szárnycsapásai biztosítanak számára.

EDz egy csodás történet,amely rávilágit arra, hogy mindig saját utunkat járjuk, saját hiedelmeinkre, intuiciónkra figyeljünk, mert az élet csodállatos és szép, ki kell zárnunk félelmeinket és lidérc álmainkat.....

 

jó szórakozást kivánok.... :) 

 

12-ik születésnapjára Stefano Roi azt kérte hajóskapitány atyjától, vigye magával a szép vitorlásán. 
– Ha nagy leszek – mondta –, én is a tengereket akarom járni, akárcsak te. Még szebb is, nagyobb is lesz a hajón, mint a tiéd.