Tóth Árpád:Ó, édes napsütés!...Ó, édes napsütés! felém ragyogva fordulA sok-sok bús dolog s a sok bús szürke hely,Megannyi drága serleg, szinültig telt kehely,Melyből a habzó, dús fény részeg bőséggel csordul -És részegít a látás, szeszéllyel kitaláltEszmék tánca agyamban bódult karnevált rendez,És csak iszom a fényt... szomjas, szegény szememhezEmelem az ömlő fény egyetlen italát...
Angyali Mikor már fáj minden s ölembe hajtja le fejét az ég!Indulnék ,de még nem lehetÚgy érzem mindenből elég!Mikor másként dobban szívemtestem elhagyja a lélek ,rohanok végig a tejútontáncoló anygyalokhoz érek.Ők vidáman ,dalolva ölelvevisznek isten göncölszekerén csillagok közt,felhők hátán,ahol rámragyog ezer csillagfény.
Köszönöm szépen nagyon szépeket hoztatok.Reményik Sándor"Tündérfok" Az életednek van egy titkos csúcsa, Mely rejtve őrzi boldogságod,Egy sziklafok, ahonnan Te az élet Töretlen teljességét látod,Hol imádkoznál hosszan, térdenállva, Mert onnan végtelen a panoráma. Az életednek van egy titkos csúcsa Köröskörül őserdő, ősbozót -Keresztül-kasul vágtató csapások,A sok hamistól nem látni a jót,Isten előre ment, a csúcson vár be -Csak az a kérdés, hogy odatalálsz-e? Az életednek van egy titkos csúcsa,Hová a mélyből kibukkan fejedS a szépség minden gazdagsága, fénye Megáldja két csodálkozó szemed,Hol tiszta vagy, mint kristálypatakok S megnyitod szíved, mint egy ablakot. Az életednek van egy titkos csúcsa, Vezetnek hozzá szent véletlenek,Jaj, hogy leszállni kell, jaj, hogy nem adhatsz A pillanatnak örökéletet!S botlasz újra sok rögös, buta úton. - De mindegy. Egyszer fenn voltál a csúcson.
Álmodjatok....A Hold sarlója világítÉgi csillagok között,S álomkirály surran kint,A magas erdő fölött.Csillogó álmot szór szétMinden alvó emberre,Hogy nyugodt világuk szép,És boldog legyen egyszerre.Ő kegyelme, ha eljő a hajnal,Virágkoszorút bont azonnal,S a temérdek fénylő álom,Tovaszáll a reggeli tájon.
Dsida Jenő: Leselkedő magány És egyszer, tudom, te is elmégy a nyughatatlan árnyak útján. Mogorva lesz, üres és értelmetlen a hóbaguggolt kis fagyos faház. Tárva felejted az ajtót. Küntről beszitál, borzongat a köd s az esti szél bezúg, besír a végtelen fjordok felől. Egy elfelejtett képedet felakasztom a deszkafalra, örökmécsest gyújtok elébe... És csöndesen a küszöbre ülök.
A nő szépsége nem az arcápolásból ered, hanem a lelkéből tükröződik. Az a törődés, amit szerető szívvel ad és a szenvedély amit mutat.”/Audrey Hepburn/
A felhasználói élmény fokozása érdekében már mi is használunk cookie-kat a Network.hu oldalon.
Az oldal használatával beleegyezel a cookie-k alkalmazásába. További információ: itt.
Kommentáld!