Halványpiros hegyi virág Öleli lábát a keresztnek; Távolról a sötét fenyők: Titoktudó konok erők Feléje gyökeret eresztnek. És ölelik a föld alatt. Így rejtik el imádatuk.
Olyan szép itt és oly szabad! Alatta kanyarog az út És még mélyebben a patak.
Szent arcán kín – s örök remény. A zúgó vízbe letekint, – S mosolyog a vad patak dühén.
A felhasználói élmény fokozása érdekében már mi is használunk cookie-kat a Network.hu oldalon.
Az oldal használatával beleegyezel a cookie-k alkalmazásába. További információ: itt.
Kapcsolódó cikkek:
Reményik Sándor: Sas a magasban
Szabó Lőrinc: Csak az imént
Áprily Lajos: Októberi séta
Juhász Gyula; Muzsika