Reményik Sándor: Sas a magasban

Lassan kóvályog az erdő felett, 
És egyre szélesebb köröket ír, 
S a földtől egyre távolabb lebeg. 

Lassan elnyeli a levegő-ég. 
Hatalmas szárnya alig-alig lendül, 
Ez "ama kiterjesztett erősség". 

Idelenn hullanak a levelek, 
S én hulló levelek útján megyek, 
És magammal, és mással, 
És az Istennel perelek, 
S lényem törvényét félve kutatom. 

Az a másik ott fenn: 
A végtelen erő, 
S a végtelen Magány, 
És a végtelen Nyugalom.

Szabó Lőrinc: Csak az imént

Csak az imént, csak az imént még
úgy kellett az öröm, a szépség!
oly mohó voltál! nyugtalan!
A sok is kevés: lázadoztál:
mindent szerettél volna... S most már
az is alig kell, ami van.

Csak az imént... Minthogyha tegnap
lett volna... Óh, egyetlenegy nap
és mennyi minden vele hal!
Ébredését még szinte látom
és már itt az este, barátom:
egy napig voltam fiatal!

Be gyors nap volt! Másnak is ily gyors?
Vagy csak enyém e különös sors?
Öregszem és fáradt vagyok.

Áprily Lajos: Októberi séta

Ez itt a hervadás tündér-világa.
Akartál látni szép halált velem?
A Bükkös-erdő bús elégiája
szép, mint a halál és a szerelem.

Fától fához remegve száll a sóhaj,
közöttük láthatatlan kéz kaszál.
Az ágakról a fölrebbent rigóraj
tengődni még a holt irtásba száll.

Lombját a gally, nézd, mily kímélve ejti,
holnap szél indul, döntő támadás,
holnaputánra minden elfelejti,
milyen volt itt a végső lázadás.

Mint gyertya-csonkok roppant ravatalnál,
tönkök merednek dúltan szerteszét,
s a nyár, ez a kilobbant forradalmár,
vérpadra hajtja szőke, szép fejét.