Egy egyszerű, csak általános iskolát végzett parasztfiú, aki nem kapott vallásos nevelést – elszegődött az útépítőkhöz. Mivel az útépítő brigádban ő volt a legfiatalabb, az idősebbek rábízták a lakókocsik őrzését, az útszélen, míg ők begyalogoltak a közeli faluba, iszogatni, a fiú unalmában kiült a meleg nyári estéken az árokpartra és nézte a csillagos eget. Majd keresett magának egy csillagot és mindig azt figyelte merően. Így múlt el – számára igen kellemesen – sok nyári este. De egy ilyen égrefigyelő hosszú órán a csillaga megmozdult és nőni kezdett és szikrázva beleszívódott a fénye a lelkébe. A fiú akkor olyan mély megrendülést és áhítatot érzett, hogy újra és újra elmondta az egyetlen általa ismert imát, a Miatyánkot. Ettől kezdve szinte izgatottan várta az estéket s azt, hogy egyedül maradjon, ez az élménye és a Miatyánk mondása többször megismétlődött és ö hallatlanul boldognak érezte magát. Ezt a sorozatos élményt az első alkalommal – amikor falujába hazamehetett – elmondta a falu lelkészének, aki őt megkeresztelte. De mert az soha nem olvasott a nagy misztikusok és meditálók hasonló élményeiről, skizofréniára gyanakodott, a fiút elkísérte a körzeti orvoshoz, aki a beutalta egy intézetbe. A kezelő orvos különös figyelmet szentelt rá – amint felszólalásában elmondta – és úgy találta, hogy az intézetben mindenkin csak segít. Elvégzi a gyérszámú korházi személyzet munkáját a betegek körül. Megható szeretettel szolgál, ahol csak tud. Természetes kedvességgel biztatta az elkeseredetteket, szomorkodókat, kimosta edényeiket, megetette az öregeket, s közben ő a betegség legkisebb jeleit sem mutatta. A vizsgálatok alatt minden lelete negatív maradt, ezért kórlapján „sine morbó” „nem beteg” záradékkal hazaküldte.

            Az orvosnak valóban igaza volt. Ez az egyszerű falusi fiú valóban nem volt beteg, csak a csillagos ég alatt a nyári csöndben úgy találkozott a Szentségessel, mint egykor a nagy keresztény meditálók, s ahogy azok, akik korházba küldték soha.

            Ezért a lelkigondozónak nemcsak a lélektanban kell valamelyest járatosnak lennie, hanem megközelítően annyit illik tudnia a már-már elfelejtett keresztyén meditációs gyakorlatokról is, mint tudott az a pszichiáter, aki erről nem valamelyik Teológián, hanem az orvosoknak a tudományos akadémián tartott előadást. Már csak azért is illik ilyen tájékozottságra szert tennünk, hogy ne tartsuk betegnek, aki lénye gyökeréig megrendült ember ugyan, de egészséges, és ne higgyük a lénye gyökeréig hasadozó embert egészségesnek, csak azért mert vallásos.

Gyökössy Endre.