„És megharagudtak a pogányok, és eljött a te haragod, és a halottak ideje, hogy megítéltessenek, és jutalmat adj a te szolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek, és akik a te nevedet félik, kicsinyeknek és nagyoknak. És elpusztítsd azokat, akik a földet pusztítják.”

                                                                                                                      (Jel 11:18).

            A föld napja.

            Milyen üzenetet írhatnék én egyszerű ember, ezen alkalommal? Emlékszek mikor ifjú voltam, lefeküdtem a szobámban arccal a földre, kitártam a karom, becsuktam a szemem és képzeletben átöleltem a földet. Akkor ott úgy éreztem, visszaölel. Aztán gyermekkoromban mikor vidáman kergettük a lepkéket, a kert végében, vigyázva nehogy megsértsük egy ideig, gyönyörködtünk bennük és elengedtük, hosszan néztük, ahogy szabadon repül, magunkba szívtuk a szabadságát. A koraesti zörejben sejtelmesen megjelenő sündisznó sem úszta meg a „gyermekámulást”, akit végül mosolygó szívvel elengedtünk. és a madarak „vitorlázását” úgyszintén utánoztuk, bizony hosszúak voltak a nyári vakációk. Este a családi program után, az ágyamban hosszan hallgattam a tücskök „szimfóniáját”, és az oxigén dús levegő káprázata, részegítő frissessége, végül, (mintha összebeszéltek volna), végül elaltattak.

            Most felnőtt fejjel ráébredek, hogy alig látni pillangót, a szúnyogirtóval pusztulnak, a madarak megfagynak és hullnak a fákról, a bálnák a partra tévednek. Ami a háziállatot illeti sok ember felelősségtudata valahol a 0,001 körül. Megloptuk a fiainkat, nem irigylem a mai fiatalokat. Magamra nézek. A föld alig pár év alatt oly sokat változott. Fajok vannak a kihalás szélén.

            Tegnap végignéztem egy dokumentumfilmet a fitoplanktonok „serkentéséről”. Kísérlet, hogy 300 m mélységből csöveken keresztül a felszínre szivattyúzzanak tápanyagban gazdag tengervizet, ezzel segíteni akarják a planktonok szaporodását, és mint olyat az egész biológiai skála „fellendülését”. Két hét után nyüzsögni kezdek azon a környéken az élőlények. Ennek igen megörültem, viszont a reális veszély is fennmaradt, bizonyos szakemberek szerint, méreganyagot és más efféléket is felszivattyúzhatnak. Ezek a planktonok egy liter vízben kb. egymilliárd, van és tudni, hogy a széndioxiddal leereszkednek a tenger aljára ezzel is, segítik az ózonpajzs védelmét. „perfúzió” használatával sem gyógyíthatjuk a földünket, biztosra meg? Ez szörnyű! Mint ahogy az is, hogy generációk óta ezrek „dolgoznak” azon, hogy a robbanómotor maradjon „hatalmon”.  A fenti idézet kimondja, hogy ezek a dolgok meg fognak történni, mindenki elveszi a jutalmát, a folyamatot nem lehet visszafordítani, a földet mindig lesznek, kik pusztítják.