Megjelent Hécz Attila  második gyermekverses kötete, a Mélytengeri Zsiráf. A könyvben lévő versek nagyon megérintettek, én két gondolatkörbe soroltam a költeményeket.

Az egyik csoportba a családi kötődésűeket tettem. A versekben leírt  életképekben megjelennek a hozzátartozók, az apu, az anyu, a nagymama, a nagypapa fényképe a nagyszoba falán, mindenszentekkor közös emlékezés a halottakra, a karácsonyfát körbefutó kisvasút felépítése az apuval és a     nagymamával, a gyermekkori barátságok az óvodai pajtásokkal.

A másik körbe pedig a természetet szerető, az állatokat bemutató versek   tartoznak: olvashatunk a gólyáról, vakondokról, kengururól, tapírról, kékbálnáról. Szemünk előtt látjuk a széllel versenyt futó kisfiút, a vízen papírhajót úsztatót , a tehéncsordát figyelőt, a csillagokat bámulót, aki a hullócsillagok láttán azt kívánná, hogy „akkora nagy puszit kapjak a Sárától, mint egy hegy.” Természetesen ez az említett  két kör nem különül  el egymástól, a témakörökben átfedések vannak.

A kötetben lévő összes versről most nem lehet szólni, csupán néhány olyat szeretnék említeni, ahol az édesanya képe szerel.

Bárányfelhők: egy idilli kép a réten játszó kisfiúról, aki figyeli az úszó bárány- felhőket és a felhőalakzatban lát tapsifülest, bálnát, bogarat és végül:

„ Anya arca rajzolódik, Mosolyog rám –Gézengúz!

Úgy szaladok haza mentem, Mint repülő csíkot húz.”

Jöhetne már az anya: az óvodás kisgyermek  délután már nagyon várja, hogy hazavigyék őt:

„hiányozni kezd  sok minden, ami nekem otthon van

mert  szobám egy vidám tanya, jöhetne már értem anya.”

Szálka ment az ujjamba: amikor valamilyen baj éri a kisgyermeket, lehet az egy apró szálka, mi az  első gondolata:„majd az anya kipiszkálja.”

Anya keze: egy  kisfiú is észreveszi, hogy édesanyja milyen sokat dolgozik, megfőz minden ételt, rétest nyújt , ami nem szakad el, kinyitja a befőttet:

„Anya keze csudára szép, pedig dolgoz naphosszat

Mire este betakar és  mesekönyvben lapozgat.”

Vicces: olyan családi viccelődések fűzére, amin a családban tiszta szívvel, őszintén sokat nevettek: amikor az apu úgy ült a díványra, mintha nem vette volna észre az ott ülő kisgyermeket; a látogatóba érkező  nagymama azzal tréfálkozik, hogy semmit sem hozott, majd elővarázsolja az ajándékot, és végül az anya tréfája:

„Vicces, ahogy anya mondja: - elfogyott a sütemény

 Aztán meg csak elém rakja, habja,  mint a költemény.”

Szeretettel ajánlom a könyvet mindenkinek, oda is, ahol kisgyermekek vannak, de oda is, ahol csak felnőttek, hiszen visszaemlékezhetünk gyermekkorunkra, mint ahogy a könyv mottója mondja:

„Mindnyájunkban ott alszik a gyermek. Legfőbb ideje, hogy egy kicsit újra felébresszük.”