Helyszín: Hódmezővásárhely 2009. július 4. szombat Andrássy út 11. Belvárosi római katolikus templom
Ima találkozót vezeti: Josip Loncar Horvátországból

Tanúságtétel az én gyógyulásomról

Én imát kérni mentem erre a találkozóra, lányomnak és egy Netlogos barátnőm gyógyulásáért. Mivel nekem a mellráktól, az izomsorvadásig, a myomától az idegi hallásvesztésig több tucat bajom van, eszembe sem jutott bármelyik betegségem gyógyulását kérni. A jobb fülemben 34 évvel ezelőtt szülés közben idegi hallásvesztést kaptam, emiatt kb.60-70%-os a halláscsökkenésem, amelyre nagyothalló készüléket javasolt az orvos.
Izületi problémáim miatt az első szünetben ki sem mentem, mert ha megállok, vagy valamennyit ülök, nehezen tudok felállni, elindulni- az ülés is fáj, az állás és járás is, ami 2003-tól a mellműtét óta fokozatosan rosszabbodik. A találkozó alatt a tolmács támaszkodás nélküli egy helyben állni tudásán csodálkoztam, talán vágyódtam is erre az állapotra.

Az első közbenjáró imádság alatt az egyik pillanatban a fülemben különleges belehasító meleg fájdalmat éreztem, pont ezzel egyidőben hallottam, Josip hangját, hogy „Jézus most gyógyítja meg valakinek a fülét.” Amikor az ezt követő szünetben kijöttünk mondtam a barátaimnak, hogy valami történt a fülemmel, megszűnt a nyomás és egész jól hallok. Azt gondoltam átmeneti jelenség, tartom a jobb nem elkiabálni elveimet (a korlátok még működnek bennem!!). Most kezd bizonyossá válni, hogy javul a hallásom, amire a családom is felfigyelt, orvosnál még nem voltam, hogy leellenőrizze műszerrel. HALLOK!

Jött a harmadik közbenjáró imádság, - mindig szerettem volna nyitott kézzel imádkozni és dicsőíteni az Urat, de nem tettem- most azonban összekulcsolt kezeimet szét kellett nyitnom,. mintha ezer tű szúrta volna meg, (mint amikor elzsibbadás után megindul a vérkeringés). Nyitott tenyereimben már kellemes forróságot éreztem, ami nagyon jó volt. A Szentlélek jelenléte tapinthatóvá vált, körülvett, és belélegezhettem ŐT! Josip egyszer mondta, hogy a „Jézus most valakinek meggyógyítja a csípőjét, aki ezután már fel tud állni.” Láttam egy lányt tolókocsiban, áldottam az Urat, hogy biztos segít rajta és látni fogjuk a csodát, amikor kiszáll a tolószékből. Amikor véget ért a közbenjárás, a lányt nem láttam. Ki lehetett menni tanúságtételre, én nem éreztem indítást, bár hálával voltam eltelve, a fülemnek pedig nem hittem, hogy tényleg hallok és ülve maradtam, egyébként is furcsán szédültem, mint aki berúgott. A legvégén még egyszer felszólítottak bennünket, hogy „ki az akinek az Úr meggyógyította a csípőjét, mert ő még mindig itt van”. Én nem figyeltem a csípőmre, hogy nem fáj, meg ki se próbáltam, hogy fel tudok-e állni.
Először nem jelentkezett senki, majd a kettővel mellettem ülő barátnőm jelentkezett, mert ő mást is kapott, amit nem bírt elmondani az örömkönnyeitől. Csak akkor vettem észre, hogy rólam (is) van szó, amikor hazainduláskor kapaszkodva próbáltam felállni ahogy szoktam és majdnem átlendültem a padokon. Még most is tart ez a finom lebegő érzés a csípőmben, a fülemben, a szívemben. A lelkemben túlcsordul az öröm és a szeretet. Meddig? Rajtam múlik. A hitem a mustármagnál is kisebb kb 600szoros nagyító alatt látható csak.

Az én örömömet a drága aranyos Urunk meglepetését, amit számomra készített úton útfélen próbálom megosztani mindenkivel. Az Úr szíve nyitva van, de én még félve közeledek. Köszönöm Neki, Josipnak és a családomnak, akik lehetővé tették, hogy erre a napra csak Krisztusé és az Ő Szentlelkéé legyek. (Teljesen)
Németh Jenőné Sarolta/Saci