Védtelen vagyok, ha nélkülem futnak a napok,

s én bénultan, egy nem múló tegnapban maradok

miközben minden perc taszít egyet rajtam.

Ilyenkor elbújok mélyen egy születő versben,

hogy reszkető magamat a sorok közé rejtsem,

ne bírja a világ legbensőbb harcaim.

De nem bánom,ha olykor Te, ki félszavakból ért,

lefejted rólam a strófák szép - szelíd bilincsét,

és rímes rejtekemből előcsalogatsz.