A Volga tajtékos habja zúg,
titokról mesél az ár.
Maruszja, kék szemű, szőke lány
szíve szerelmére vár.

Maruszja párja a halászlegény
sietve evez már a part felé.
Ladikból kilépve csókot ád,
övék az egész világ.

Boldogan elválnak, búcsú szól,
ajkukon dalol a vágy,
és másnap estig a szenvedély
szívükben nyugtot nem hágy.

Maruszja párja a halászlegény
sietve evez már a part felé.
Ladikból kilépve csókot ád,
övék az egész világ.

Munkára építik sorsukat
Maruszja és a legény.

Elhagyott egy sápadt arcú asszony,
S most átvirrasztom az éjszakát.
Nótaszóval gyógyítom a lelkem,
Tán elfelejtem egyszer magát.
Nem tudom, hogy mért volt hűtlen,
S ha tudnám is, ám meg sem érteném,
De könnyen meglehet, hogy én hibáztam,
Mert nem vigyáztam magára én.

Én átmulatok minden éjszakát,
Mert elfeledni nem tudom magát.
A pezsgő tartja bennem még a lelket,
Mert józan fejjel nem bírnám tovább.
Az életem sötét és oly sivár,
A lámpafény számomra napsugár.

Aranyosi Ervin: Egy pár vagyunk

Lelkem lágy vízével új életre keltlek,
csókom hűs tűzével lángra gyújtalak.
Naponta százszor mondom, hogy szeretlek.
Fényemmel áldlak téged, mint a Nap!

Hajadba túrok szélként ujjaimmal,
kitárt karom, nyílt tengerként ölel.
Körül veszlek, ringatlak álmaimmal,
így kerül szívünk egymáshoz közel.

Az idő száll, csak elsuhan felettünk,
nyomokat hagyva, ráncot vésve ránk,
s emlékek súgják honnan, s mivé lettünk,
míg együtt járjuk az élet-iskolánk.

4SZERETETTEL: