Egy híd: hozzá földes út és fák… ja és én.

Ott ültem mindig, és arra gondoltam, hogy Istenbe vetett hitem mekkora.

Mindig azt gondoltam: hogyha hiszek, annak nincsen nagysága, nincsen mércéje. Hitemnek kicsinysége és hozzáállása igen picike, nem azért mert így akarom, hanem azért mert még csak ennyi van bennem, ennyi vagyok most e pillanatban.

Akkor éreztem jól magam, ha imaházba mentem, ott mindig békességem van, megszűnik a világi gondolat és csak Isten meg én vagyok.

                                                         
                                                           Én Istenem!

Szeretem öt és nincs más rajta kívül, aki képes lett volna értem meg halni ö aki helyettem már régen elhordozta az én butaságaimat, aki értem vállalta az emberektől való bánásmódot és meghalt értem a kereszten, akinek az oldalából víz jőve ki az az én istenem megváltom és szabadítóm.