Üvölt a némaság
ebben a süket világban
Vakságra ítélve
de mégis hibátlan
Értelmetlen sorsok
bezárva kergetjük
Fontos talán van
de mégis elvetjük
Tompított elmék
reagálnak bajra
Fordítva sül el
de mégis akarja
Elkeseredésünkben
álmokat keresünk
De hogy jó legyen
semmit sem teszünk
Mi vár ránk így?
kérdem én
Lesz így valami?
vagy marad a remény?
Tettekkel kellene
bebizonyítanunk
Hogy nem állatok
hanem emberek vagyunk
Az empátia csekély
nem is ér már semmit
Hasztalanok vagyunk
nem tisztelünk senkit
Régen még gondtalan
mondok egy példát
Megemlítem
Ádámot és Évát
Mérgezett alma?

beleborzongani érintésbe csak úgy lehet
ha átadod a másik testnek is lelkedet
és a térben elhaló halk zajok
nem jutnak ki.

könnyet ejteni érte nem szabad
akkor se, ha szíved épp megszakad
mosolyogni kell
nincsen semmi.

a jövőre nézve ez nem túl bíztató
minden lépése messziről hallható
nem kételkedek
nincs mit tenni.

hírneve nincsen, őt nem ismerik
nem utálják és nem is kedvelik
nincs itt baj
ő egy senki.

elégedetten,hátra dölve,
emelt fővel nézel most rám
csak ülsz csendben karöltve
és nem is szólsz hozzám.

tekinteted beleolvad szemembe
bámulsz, ez szinte zavarba ejt
nem értem mi járhat fejedbe'
és gondolatod vajon mit rejt.

furcsa pillanat, semmi értelme
ilyenkor nyugodtak lenni kell?
hogy csak én nem értem, szégyen-e
nem tudom, nem is érdekel.

nem vagyok rasszista, és nem diszkriminálok
én az emberektől csak egyetlen dolgot várok
kultúrát nem ismerve, ne magyarázza meg nekem,
hogy mi a helyes etikett és mi a helytelen.

('09.09.24.)

Egy új utat kell bejárnom,
Egy helyet,mi lakatlan,
Egy tájat mit elmesélni,
Nem lehet szavakban!
Egy földet,min születtem,
Egy mosolyt,mit képzeltem,
Egy furcsa érzést,
Mit sohasem éreztem.
Akarok még látni,
Egy mosolyt az arcodon,
Egy szemet,mi rámtekint,
Hogy azt higyjem álmodom!

('07.06.25.)

Vannak érzések,melyek nem segítik életünk,
Az úton,miközben magunkért is élhetünk,
Sok minden változik mi maradhatna úgy,mint rég
De mi mégis megváltoztatjuk másokért.
Ha valaki szeret,nem visz más világba,
Mert mindenkinek megvan a saját világa,
Magától veszi észre,ha hibázik vagy téved,
És nem saját hibájából hibáztat majd téged.
Nem vetíti ki rád problémája súlyát,
Nem pengeti tovább néma gitár húrját.
Nem játszik szerepet egy kitalált darabban,
Nem keresi magát,egy idegen alakban.

A világ tiszta fátyla mögött
Egy mocskos élet nevetett
S a minden,mi volt a kettő között
Porszemnyi,sőt semmi lett.

Lelkünket homály fedte el
Szemünkből a könny kiszáradt
Testünket az ég emelte fel
És a szívünk elfáradt.

('09.03.18)

sorsomat most kezedbe tettem
a gyáva mer,a bátor retten

menekül az élet,névtelen
nem hajtja más csak félelem.

('09.06.02)

elégedetten,hátra dölve,
emelt fővel nézel most rám
csak ülsz csendben karöltve
és nem is szólsz hozzám.

tekinteted beleolvad szemembe
bámulsz, ez szinte zavarba ejt
nem értem mi járhat fejedbe'
és gondolatod vajon mit rejt.

furcsa pillanat, semmi értelme
ilyenkor nyugodtak lenni kell?
hogy csak én nem értem, szégyen-e
nem tudom, nem is érdekel.

('09.09.25)