Az égbolt a csillagoktól lesz ragyogóan fényes,

Nekem is van egy ő oly értékes.

Ha hallhatnám suttogását, vajon mit is üzenne nekem?

Csak mi ketten együtt, s eltöprengenénk az elmúlt másodperceken.

Tudom, csak miattam létezik, csak értem pompázik,

Bárcsak láthatnám őt egy örökkévalóságig.

Vele vagyok egész, s azt érezhetem vele újra élek,

Ha elvennék tőlem, azt nevezném igazi büntetésnek.

Vajon érzi még szeretetem mi sosem múlik?

Elvesztem az irányítást, s minden mi volt a kezemből most kicsúszik.

Mert halványodik fénye, s már nem is látom,

De van, egy hely a szívemben ahová mindig visszavárom.

Legyen ez az ő helye,

A békés menedékhelye.

Hol vigyázhatok rá, és nem fáj már neki semmi,

A nyugodalmához remélem elég lesz ennyi.

Ha nincs velem üresnek érzem magam, s nem látnék mást csak a keserű magányt,

De ha mégis tudtára adhatnám, s hallhatná, mennyire szeretem, akkor számtalanszor is elmondanám.