Álmodtunk egy öregkort, csodásat és szépet, 
de a kegyetlen halál mindent összetépett. 
Csoda volt, hogy éltél, és bennünket szerettél, 
nekünk nem is haltál meg, csak álmodni mentél. 
Egy reményünk van, mi éltet és vezet, 
hogy egyszer majd találkozunk veled

Pósa Lajos: Anyám sírjánál 

Szülőfalum szép vidéke, 
Jaj de rég nem láttalak! 
Kimegyek a temetőbe, 
Elém fut a kis patak. 

Itt vagyok a domboldalon 
Őszi napnak alkonyán... 
Itt alussza örök álmát 
Az én édes jó anyám. 

A hunyó nap sugarában 
Nézem, anyám, sírodat: 
Sárga-piros rózsáival 
Szórja be az alkonyat. 

Sárga-piros rózsáiból 
Szövi rád a takarót... 
Lágyan lengő, fúvó szellő 
Suttogja az altatót. 

Az én lelkem sóhajtása 
A suttogó fuvalom... 
Képed mindig, mindörökké 
A szívemben ringatom. 

Rólad való álmodásom 
Olyan sokszor hívogat: 
Kelj föl, kelj föl, édes anyám, 
Simogasd meg arcomat! 

A sírnál késő a bocsánat 
Kiket szeretsz s akik szeretnek 

Ha bántanak s megsebeznek 

Ne haragudj rájok sokáig! 

De öntsd ki szíved ,s ha letörléd 

A fájdalom kicsordult könnyét 

Bocsáss meg hidd enyhedre válik 

egymást hányszor félreértjük 

S szeretteinket hányszor sértjük 

Bár szívünk éppen nem akarja 

Mi is talán vérzünk a sebben 

Nekünk is fáj, még élesebben 

Ne légy Te büszke légy őszinte 

híved legott azzá lesz szinte 

Oszlik gyanú, megenyhül bánat 

Oly váratlan jöhet halálunk 

S ha egymástól haraggal válunk, 

A sírnál késő a bocsánat! 

/ Gyulai Pál Tamás /