dák
Harmat cseppen a kerti virágról,
majd megcsillan rajta a nap sugara,
büszkén ontva a fényt magából,
s csendül a reggelek víg madara.
Még homályba olvad a tekintetem,
már hallom e harsány éneket!
Tisztul a kép, de még nehezen
tompítja szemem a fényeket.
Elmém vidáman ébredő árnya
remélve köszönt egy szép új napot.
Szívem, mint mindig, most sem bánja
azt, mit e fénnyel ismét kapott.
Álmosan pillantok jobbomon az ágyra
és megmosolyogtat, ami fogad.
Illatok, érzések színes kavalkádja
őrzi, mit szívem tartogat.
Tán álmodom még, de oly valósan,
új képet szőtt a képzelet,
a csendes lomhaságban eltelt óra
mellettem új Csodát ébresztett.
Barnásvörös haja a párnára omlott,
s mint hűs patak, csörgedez tovább.
Csodálva nézem tincseire bomlott,
földig nyúló zuhatagát.
Ezernyi kérdéssel pillant fel rám
a szeretetét ontó barna szempár.
"Reggel van? Este? Vagy hajnal talán?"
Időt nem ismerve tekintesz reám.
Mosolyomtól megnyugszol és viszonzod azt,
így nyújtod felém a két kezed.
A napsütés lelkedben új dalt fakaszt,
új Csodát szőtt a képzelet!
http://www.youtube.com/watch?v=gQCJ2A_LTTA Szeretettel:Ágnes
Kommentáld!