A vers a költő könnye

Mit selyem ruhába öltve

Vet papirra, emlékeztetőűl,

Hogy a világ még rajta sem könyörűl.

Minden betű egy szomorú könnycsepp,

Mi az arcomon gyöngyként pereg le

S megnyitja bezárt kapuját

A végtelen képzeletnek.

A vers csupán egy pillanat

Mikor magányomba búrkolózva

A sorsnak hátat forditok

S egy új világot alkotok.

Oh, szaladj, fuss te gondolat

Túl árkon, bokron, túl a világon

Hol nem érhet utól a fájdalom

S nem létezik a bánat.

Oh, te vers rohanj utána

S hozd vissza a boldogságot,

Hozd vissza a nyarat

S a szerencsét mi már rég elhagyott.