Rózsafa: Szabóné Marosi Rozália blog

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Rózsafa

Parnasszien szonett Szigligeten

Kimondhatatlan vágyom azt a percet,

amelyben élek. S el nem érhetem.

Idő, idő! szüntelen benne reszket

a gyönyörűség és a félelem.

A szem fölmagzott, hosszú fűbe gázol,

egy mécsvirág, egy csíkos kerti szék,

gálic-kék szőlők, nádas pincegádor,

egy völgykebel, a tó, a tó, s az ég –

hogy érem el? Hisz úgyis képtelenség,

hogy ott száll az egzotikus jelenlét,

a lepke-Föld a létlen űrön át, –

Hogy érem el a nyíló rózsafát?

Mely szökőkútként dobja fel magát,

és elevennek oly szép, mint az emlék –?

Felhasználónév:
Jelszó: