Hiszen uttalan utam járom

Hajnali ég fátylán lebegnek,
gondolataim aranyba mártott szavak.
Hangom tiszta hangját átszűri fényed,
könnyű szárnyán hozzád emelkedek,

Nem az évek faragnak, csak a látszat,
képzeletem sistergő papírhad.
Mozdulatom vésem puha pergamenre,
léted számomra szüntelen varázslat.

Távoli robajjá csendesül az óhaj,
saját birtokomon nem lehetek tolvaj.
A tudat, hogy vagy nekem,
csak toromon ül egy keserű sóhaj.

Hiába rándul a szenvedély lánca,
lépésem magányos vándor tánca.
A semmi kútjába zuhan gondolatom,
győzni akar rajtam az idő vastagságában.

Alkony ráncaiba gyűrődik álmom,
lassú fuldoklás minden kívánságom.
S míg magammal felesel, a harcos értelmem
homályba vész egy gondolat, szerelmes sóhajomba.