Felhők alatt egy madár, párját hívja dalolva,

Az én szívem belemerül e dalba.

Hűs forrásvíz csörgedezve

Omlik márvány-melledre.

Én kedvesem, ezt a mellet hadd csókoljam,

Ajkad tüzét hadd oltsam,

Fény-derekad átöleljem,

Selymes lábad simogassam,

Fülecskédet harapdáljam,

Szemedbe sugaraimat belevájjam.

Ujjaiddal játszadozni,

Szívednek vallani,

Vallani szerelmet, s neked adni

Szívemet, lelkemet,

Testem melegét, hangom ércét,

Vállam gödröcskéit,

Szemem hívogató nézését.

Neked adtam mindenemet,

Cserébe kérem viruló testedet,

Szíved tiszta szerelmét,

Szemed fényes tükrét.

Benne látom magunkat,

Összesimulva arcunkat.

Nem engedlek el soha,

Csak kezedet tedd az arcomra.

(Harmath József)