Húsvéthoz közeledve küldöm olvasásra alábbi irományomat:

Támadj fel a halálból..!

(Olv.: Ef.5:14, Mal.3:20a, Ézs.26:19, 60:1, Jn.5:24k., Róm.13:11)

Motto: A pompás királylepkékről azt tartják, hogy évente megismétlődő több ezer kilométeres, hosszú vándorútjukat csak addig tudják repülve megtenni déli irányba, a telelő helyükre, amíg a levegő hőmérséklete meghaladja a 12 ⁰C-t.

E hőmérséklet alatt képtelenek megmozdulni, dermedt, bénult állapotban vannak.

Halottainkra való emlékezésünk napjaiban kiváltképp’ foglal­koztatja gondolatainkat az elmúlás, a halál. Én most mégsem a fizikai halál állapotról szeretnék szólni, amikor testünk egészen elveszti élet­erejét végső elgyengülés vagy valamilyen váratlan befejezés miatt, ha­nem az emberi léleknek túlterheltség miatt kimerült, reménytelen, aka­rat nélküli, célt vesztett, s ezért kiúttalan állapotáról. Isten népe és az egyes ember ugyanis gyakran van dermedt, bénult, már-már szinte halott állapotban: „..tapogatózunk, mint aki­nek nincs szeme. Botlado­zunk fényes délben, mintha alkonyat volna, és sötétségben vagyunk, mint a holtak, .. távol az igazság, elbukik a hűség a tereken, nem érvé­nyesülhet a becsület” (Ézs.59:10,14), siránkozik a bűnei miatt meg­romlott körülmények következtében Isten népe.

A Mindenható, a könyörülő Isten azonban látja és érzékeli népe vergődését, ugyanakkor bűntuda­tát, őszinte bűnbánatát. Ezért irgal­mas, bíztató szavával szólni kezd hozzá: „Kelj fel, tündökölj, mert el­jött világosságod, rád ragyogott az ÚR dicsősége” (Ézs.60:1). Pál apostol ezt később így idézi (va­lószínűleg régóta használt keresz­te­lési himnuszként): „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból” (Ef.5:14). Kálvin János szépen fejtegeti ezt a gondolatot így: „Az Úr, miután szánakozik rajtad, kiragad majd téged ebből a ho­mályból, amelyben büntetésül voltál. Ennek most vége, itt az ideje annak, hogy körülményeidet megjavítsam.” Szinte sürgetően no­szogatni kezdi Isten alvó-bénult állapotban levő gyermekeit: „..itt van már az óra, amikor fel kell ébrednetek az álomból, .. az éj­szaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van” (Róm.13:11k.). Újjáteremtő fényt, világos-ságot áraszt benne hívő népére kegyelemből az Isten, aki maga a világosság, és az élet teremtője, forrása. Ha pedig az emberhez arcát fordítja, akkor egyszersmind az újat kezdés áldását, erejét, az új élet lehetőségét adja neki, azaz meg akarja őt szabadítani a rárakódott s ezért magá­val hur­colt ó-emberi természetétől.

Milyen célból teszi ezt? Azért cselekszik így kegyelemből az emberrel Isten, testté lett Igéje, szeretett Fia által, hogy az így megvilágított, átvilágított, fényességével, dicsőségével körülragyo­gott embere maga is világosság, fény lehessen sötét környezeté­ben. „Ti vagytok a világ világos­sága” (Mt.5:14), mondta egykor az őt hallgató sokaságnak Jézus. Ma is mondja a tegnap és ma és mind­örökké változhatatlan Úr, ébresztő, serkentő, bíztató szavát első­sorban azoknak, akik lesújtott, bénult jelenükből – immár átvilá­gítottan, megvilágítottan – Hozzá tudnak menekülni: „..fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meglátszik rajtad” (Ézs.60:2). Persze nemcsak úgy általában világít az Úr, hanem Jézus Krisztus által cselekszi ezt, mégpedig világra szólóan: „Én vagyok a vi­lág világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, ha­nem övé lesz az élet világossága” (Jn.8:12). Isten üzenete tehát sze­mélyválogatás nélkül szól mindazok­nak is, akik még nem tudják, hogy ahol nincs az Ő áldása, ott folytonosan ismétlődik a bol­dogtalanság, a szomorúság, – viszont jelenlét­ében, fényével kö­rülragyogva, meg-megújulóan gyógyul, szabadul, sőt lelki „halá­lából” feltámad­hat az ember. – Ezt hir­dessük meg, ne csak sza­vainkkal, hanem életünkkel is ebben „az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban” (Fil.2:15). Ezt az egé­szen másfajta „térerőt”, hatóerőt kellene odaélnünk folyamatosan a gonosztól megzavart környe­zetünk­nek. Tehetjük, van erőnk ehhez? Figyeljünk Pálra, aki így írt a kolossébelieknek az újat te­remtő Atyára hivatkozva: „alkalmassá tett titeket arra, hogy .. a világosságban részesüljetek. Ő szabadí­tott meg a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata” (Kol.1:12-14). Saját gondjainkon túl lehet tehát erre a min­den­napos szolgálatra is erőnk, ha Őt követjük.

Rácz László