Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

 

 Szent Rita Kilenced
2009. május. 22

Az Atya szeret minket. Ez a kinyilatkoztatás megszünteti az ember és az Isten közti távolságot. Jézus az az Isten, aki eljön, hogy tanúságot tegyen az Atya szeretetéről, és minket a szeretetre hívjon. Jézus az az ember, aki megmutatja nekünk, hogyan kell helyesen szeretnünk az Atyát.

SZENT RITA Olaszországban, az umbriai kis hegyi faluban Rocca Porenában született 1380-ban. Szülei jómódú, tekintélyes emberek voltak. Gyermeküket taníttatni akarták, de a kisgyermek Rita másra vágyott. Az evangélium alapján a szegényebb életet kívánta, fontos volt számára az imádság és a szeretet különböző gyakorlatai. Sokat imádkozott, kereste Jézus akaratát, Isten kedvét.

Mikor eladósorba került, szülei sokáig győzködték, mert egy jómódú, de heves és meggondolatlan fiatalemberhez akarták férjhez adni. Sok imával készült a házasságára, elhatározta, hogy férjét megváltoztatja. Ez a következetes szeretetével sikerült is. 18 évig éltek békében és két fiuk született. A szomszédjával egyszer aztán mégis csak összeverekedett a férj és a verekedésben a szomszéd meggyilkolta Rita férjét. Fiai ekkor a helyi szokás szerint vérbosszút esküdtek. Rita élete legnagyobb feladatát kellett, hogy megoldja: megbocsátani férje gyilkosának és fiait is rávenni a megbocsátásra. Sikerült neki. A vérbosszú elől menekülő szomszédot ő vezette biztonságba, fiait is lecsillapította.

Rita jóságáról és szeretetéről sok legenda született, a "lehetetlen ügyek pártfogójának" nevezték el. Fiai halála után szerzetbe vonult, a cassiai Ágostonrendi apácákhoz. Mintakép volt a szeretet, fegyelem, engedelmesség területén. A szenvedéseket, amit betegsége okozott, óriási türelemmel viselte. 1457. május 22-én halt meg. (Más forrás szerint 1434-ben.) A casciai kolostor templomában van a sírja, zarándokhely. Hivatalosan 1900-ban avatták Ritát szentté.

Példája:
 Sok imával készülj minden feladatodra!

Isten akarata az, hogy minden ember eljusson az üdvösségre. Jézusban nem csak új szövetséget kötött az emberrel, hanem új törvényt is adott. Ez a parancs nem megköt, hanem élete ad.

Ajánld ismerősödnek is a szent ünnepét!
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké.  Amen.


Szent Rita imádság közben megtapasztalta azt a szenvedést, melyet Krisztus irántunk való szeretetből vállalt a kereszten. A töviskorona egyik tövise megsebezte a homlokát, és ő ezt a fájdalmas sebhelyet hordozta élete végéig. Jelképes tövis, élete tele volt tövissel, és ő mégis az Isten, és az emberszeretet útját járta. Szent Rita nem fordult el Istentől, ki hűségéért töviskoronájának hordozásában társául választotta öt.

Gondoljunk arra, hogy mi tudunk-e másokért áldozatot vállalni, töviskoronával a fejünkön türelmesen szeretni? Milyen nehéz szeretetből, jóságból keresztet hordozni, talán pont olyanokért kik megsebeztek bennünket? Pedig tudjuk, hogy aki Krisztus útján jár, az Krisztusnak társa lesz, az megtapasztalja azt az örömet, melyet csak az önzetlen szeretet, és a feltétel nélküli jóság adhat nekünk.

Könyörögjünk:
Ó Uram, taníts meg bennünket, hogy boldogságunkat ne a kényelemben, fogyasztásban keressük, hanem a szeretetből vállalt önfeláldozásban. Add, hogy megértsük, hogy földi létünkben, sem hatalomban, sem bölcsességben nem válhatunk hozzád hasonlókká, csak a testvéreinkért vállalt őszinte szeretetben, kereszthordozásban. Legyen bár egyetlen kis tövis a te koronádból, mi a szeretet nevében testünkbe fúródik, ha azt béketűréssel elfogadjuk, hordozzuk, akkor a Te csodálatos szép arcod vonásai ragyognak fel fel a ni arcunkon is. A szeretet szentel meg, tehet Szenté bennünket is.
Miatyánk.....

Üdvözlégy Mária..

Szent Rita rózsafüzére

 

(háromhetedes)

!csütörtökönként!


A Szent Rita rózsafüzér 24 szemből, bevezetésből (1 szem) és három hetedből (3-szor 1+7 szem) áll. A szentolvasón a kereszt helyén Szent Rita érem található.

 

Bevezetés: Hiszekegy (az éremre)... Dicsőség...


Heted (3-szor): Miatyánk... Üdvözlégy (7-szer)... Dicsőség...

Üdvözlégy titkok:

Az első hetedben: aki Szent Rita kérésére bűneinket megbocsátja.

A második hetedben: aki Szent Rita kérésére testi-lelki bajtól megoltalmaz.

A harmadik hetedben: aki Szent Rita kérésére minden bajunkban megsegít.


Ha a rózsafüzért imádkozzátok, minden tized végén tegyétek hozzá:
„Ó, Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik a legjobban rászorulnak irgalmadra!””

Befejezés: Imádkozzál érettünk, Szent Rita, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire! Könyörögjünk! Úristen, aki végtelen jóságodban szolgálódnak, Szent Ritának imádságát jó szívvel meghallgattad, és közbenjárására megadtad azt, ami emberileg elérhetetlen volt, légy könyörületes szorongatott híveidhez, és küldj segítséget szükségeinkben. Kérünk add, hogy mindnyájan megtapasztaljuk, miként jutalmazod az alázatosakat, oltalmazod az elhagyottakat, és erősíted a Benned bízókat, Krisztus, a mi Urunk által. Amen.



Ima a jegyesemért:

 

 

 

 Petrőfi Sándor

 

 

 

 

 

Szeretlek kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Szeretem azt a kis
Könnyű termetedet,
Fekete hajadat,
Fehér homlokodat,
Sötét szemeidet,
Piros orcáidat,
Azt az édes ajkat,
Azt a lágy kis kezet,
Melynek érintése
Magában élvezet,
Szeretem lelkednek
Magas repülését,
Szeretem szívednek
Tengerszem-mélységét
Szeretlek, ha örülsz
És ha búbánat bánt,
Szeretem mosolyod,
S könnyeid egyaránt,
Szeretem erényeid
Tiszta sugárzását
Szeretem hibáid
Napfogyatkozását,
Szeretlek kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Amint embernek csak
Szeretnie lehet.
Kívüled rám nézve
Nincs élet nincs világ,
Te szövődöl minden
Gondolatomon át,
Te vagy érzeményem
Mind alva, mind ébren,
Te hangzol szívemnek
Minden verésében,
Lemondanék minden
Dicsőségrül érted
S megszereznék
Minden dicsőséget,
Nekem nincsen vágyam,
Nincsen akaratom,
Mert amit te akarsz
Én is azt akarom,
Nincs az az áldozat,
Mely kicsiny ne lenne
Éretted hogyha te
Örömet lelsz benne,
S nincs csekélység, ami
Gyötrelmesen sért,
Hogyha te fájlalod
Annak veszteségét,
Szeretlek kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Mint ember még soha,
Sohasem szeretett!
Oly nagyon szeretlek,
Hogy majd belehalok,
Egy személyben minden,
De mindened vagyok,
Aki csak szerethet,
Aki csak él érted.
Férjed, fiad, atyád,
Szeretőd, testvéred,
És egy személybe te
Vagy mindenem nekem.
Lányom, anyám, húgom,
Szeretőm, hitvesem!
Szeretlek szívemmel,
Szeretlek lelkemmel,
Szeretlek ábrándos
Örült szerelemmel!
És ha mindezért jár
Díj avagy dicséret,
Nem engem illet az,
Egyedül csak téged,
A dicséretet és
Díjat te érdemled,
Mert tőled tanultam
Én e nagy szerelmet!

 

 

 

Őrizem a szemed

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.



Miatyánk... 

Köszönöm neked a boldogságot, Uram,
amit nekünk ajándékoztál.
Te vezettél bennünket egymáshoz.
Segíts, hogy egymás mellett maradhassunk,
és segíthessük egymást a házasság felé vezető úton.
A szeretet megbocsátásból él.
Add, hogy meg tudjunk egymásnak bocsátani,
hogy növekedjünk egymás szeretetében.
Minél inkább megkedveljük egymást,
annál inkább növekszünk az irántad való szeretetben is.
Add, hogy egymást mindinkább megismerjük,
mind bensőségesebben szeressük,
s minden gyöngédségünkkel, szívünk dobbanásával
s élőszóval is elmondhassuk egymásnak
a boldogító vallomást: Szeretlek!

Fernand Lelotte SJ, Beszélgetés a Mesterrel című könyvéből
(OMC, Wien, 1988)

Miatyánk 

 



Ima a gyermekeimért:

 

 

Fohász a gyermekekért

Ne bántsátok őt, a Gyermeket.
Ártatlan, apró lénye feléd integet.
Oly kiszolgáltatott, oly törékeny még,
Ne vegyétek el tőle az éltetőfényt
Anya vagy,
mikor méhedben megfogant.
Nem lennél, ha anyád, akkor
Hidegen kiszaggat.
Ne tépd ki testedből
A testet.
Egy pici, érző lény szólít.
Ó anyám!
Te még nem értesz, nem érzékeltél,
Nem hallod hangomat irtózatos sikolyomat!


Fáj nekem, ha bántasz,
Ha magadtól a halálba taszítasz.
Méhedben jó meleg az élet vár,
Odakint számomra a pusztító halál.
Te nem tudod honnan is tudhatnád?
El nem mondta ezt
Gyermeki száj.

Szeretlek ó anyám
Méhednek gyümölcse
Édes szüleimnek
Könyörgő gyermeke.
Tartsatok meg engem.
S az Isten megsegít.
A helyes úton járni
Bizton megtanít!

 

 

Szabó Lőrinc

Ima a gyermekeimért

Fák, csillagok, állatok és kövek
szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.
 
Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind, élő és holt anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,

Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bízom,
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek.

 Radnóti Miklós

 Két karodban

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te
hallgatlak.
Két karodban átölelsz te
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.

 

Ima lányomért


Istenem, figyelj rám,
kérlek edekelve!
Hallgasd meg imám,
csak ezen az este’!

Simíts aranyfelhőt
leánykám álmára,
boldog sok esztendőt
topogjon még lába.

Hatalmas nagy Isten,
te örökkévaló!
Kit küldtél, kis teremtést
imádnivaló.

Ajándékod őrzöm,
ne kívánd el. Sőt!...
Ahogy téged áldlak,
úgy szeretem őt.

Békesség kísérjen
minket általad.
Szentlélek áldasson,
oltalom állhasson,
hogy Téged áldjalak.

 

Szülők imája gyermekeikért

Uram, ki házasságomat megszentelve nekem gyermekeket adtál, fogadd el most értük alázatos hálaadásomat, hallgasd meg irgalmasan buzgó imámat, add szent áldásodat gyermekeimre! Adj nekik jó egészséget, növeld őket a jó erkölcsökben, szeretetben, legyen velük a Szentlélek kegyelme, hogy sértetlenül megmaradjanak ártatlanságban és okosságban! Óvd meg őket minden bűntől és bűnre vivő alkalomtól! Add, hogy előrehaladva a korban, növekedjék bennük a szeretet is irántad! Uram, adj nekik erőt, hogy megtarthassák törvényeidet, engedelmesek legyenek, szorgalmasan dolgozzanak, mindig neked szolgáljanak, egész életükön át téged dicsérjenek! Istenem, amint elfogadtad áldozatul atyjától Izsákot, fogadd el tőlem is gyermekeimet! Atyai szeretetedbe, irgalmadba, erős védelmedbe ajánlom őket. Te oktasd, te vezesd őket jóságoddal, bölcsességeddel, úgy, ahogyan egyedül csak Te tudod. Ámen. (Emeljük föl szívünket! Görög katolikus imakönyv, Nyíregyháza 1992., 107. o.)

Szülők imája rossz útra tért gyermekükért

Jézus, emberek Megváltója, ki az elhagyott anyának visszaadtad egyetlen gyermekét, s ki a tékozló fiú képében oly szelíd kegyességgel fogadtad az eltévelyedett gyermeket, méltóztassál visszahívni és visszavezetni az enyémet is, kit a szenvedélyei elragadtak tőled, tőlem és kötelességeitől.
Ó, Istenem! Esedezve kérlek, nyisd fel szemét, intsd meg szívét, tépd szét kötelékeit, önts belé bátorságot, hogy visszatérjen a családi élet tiszta örömébe, hogy második Szent Ágostonként keressen újra téged, és mint a bűnbánó Magdolna, átölelje szent lábadat! Mert az irgalom, könyörület és emberszeretet Istene vagy, és téged dicsőítünk kezdetnélküli Atyáddal, legszentebb, jóságos és elevenítő lelkeddel együtt, most és mindenkor és örökkön-örökké. Ámen. (Emeljük föl szívünket! Görög katolikus imakönyv, Nyíregyháza 1992., 107-108. o.)



Ima a család viszály idejére:

 

Tíz lefutásból, nem lehet tíz gólt rúgni, tíz döntésből ki hat-hét alkalommal jól dönt az már tökéletes a szakemberek szerint. Az embert az Isten egy marék porból teremtette, már az is csoda, hogy két lábon tudunk járni. Miért tartanál haragot? Kihez ragaszkodsz jobban? A te vélt, vagy valós Igazadhoz, vagy Kedvesedhez? Sajnos sokszor mindkettő nem lehet tied. Krisztus nagypéntek után nem ül félre sértődötten duzzogni, hanem túl lép a hatalmas kudarcon, és szeret, a galileai tenger partján tüzet rak, halat süt, reggelit készít, és megajándékozza apostolait a kiengesztelődés nagy lehetőségével: „Péter szeretsz te engem?” O milyen szép lenne ha a házastársak félre tudnák tenni vélt, vagy valós sérelmeiket és megtudnák ajándékozni egymást a tiszta szívből jövő kiengesztelődés lehetőségével. Gondolkozzál csak el, házastársadat valamikor annyira szeretted, hogy kész lettél volna meghalni érte, most egy békát, sértést nem tudsz lenyelni érte?

Könyörögjünk:

Uram Istenem, bűneink súlya alatt görnyedezünk, de oly nehezen tudjuk egymás hibáit elnézni megbocsájtani. Segíts, hogy a magam szeméből kivegyem a gerendát és hogy nagylelkűen mindig kész legyek a kiengesztelődésre.

Krisztus szavaival így imádkozunk a bajba került házasságokért. 
 

 A mesében olyan egyszerű minden. „Megházasodtak és boldogan éltek míg meg nem haltak!” A valóságban azt tapasztaljuk, hogy a gonosz lélek mind ordító oroszlán jár körül, és keresi, hogy kit nyeljen el, ahogy a mi Urunk Istenünk, Jézus Krisztus mondta. Tudnunk kell, hogy sok kísértés és bűn próbálja családjainkból ellopni a hűséget az őszinte egymásra figyelést, kioltani a házastársi szeretetet, szerelmet. Az oltár előtt a keresztre tett eskü könnyen elhalványodik, elkopik a mindennapi terhelés alatt. A szépség megfakul, a feszes test elernyed, és ilyenkor a lángoló szív pislákolni kezd, és a csillogó tekintet elkalandozik. Ahogyan a tábortüzet táplálni kell, a házastársi szeretetet, hűséget is ápolni kell. Tartsd karba kedvesed, és ne feledd, ölelő karjaidban van a társad, a házassági hűségetek a legjobban karban tartva.

Könyörögjünk:

Uram tudom, hogy életem legdrágább kincse kis családom békéje, egysége cserépedényben van, és oly könnyen eltörik, össze roppan. Segíts meg bennünket, hogy töretlen hűséggel, szeressük egymást, és egymás iránti szerelmünket mindeneken keresztül megőrizzük.

Családjainkban, hogy megmaradjon a hűséges szeretet, Jézus Krisztus
szavaival így imádkozunk.

 

Családommal az Egyházban!

Dicsőség az atyának....

Miképpen kezdetben....

Kis családom otthonra talált Isten nagy családjában az Egyházban? Mit számít, ha az egész világot megnyertétek, de lelketeknek kárát valljátok? A jó Isten első kérdése az utolsó ítéleten. Hol van a te feleséged, férjed, gyermeked? És ha te nyugodt szívvel magad mellé mutatva csak annyit mondasz, hogy itt vannak mellettem, akkor Isten biztos, hogy befogad országába, de ha elhagytad kedvesedet, ha nem tudtad elvezetni az Egyházon keresztül, a szentségekhez, az élő Istenhez, és a szolgáló szeretethez, akkor valószínű, hogy az Úr vissza küld, hogy türelmes, imádságos szeretettel társadat vezesd el a felnőtt nagykorú kereszténységhez, oda, hogy az Egyházban, a Szentírást olvasva, szentségekhez járulva felnőjön az élő Istenhez. Beiratkoztál a családoddal a helyi egyházközségbe? Családod fizeti az egyházi hozzájárulást? Gyermekedet járatod hittan órára? A vasárnapot megszenteled családodban pihenéssel, imádságos templomba menéssel, jó kedvel, szeretettel?

Könyörögjünk:

Uram Istenem felelős vagyok családom lelki életéért is, segíts meg, hogy családom megtalálja a helyét a plébániánkon, egyházközségünkben. Segíts meg, hogy a szentségek vételével felnőjön családom oda, hogy majd egykor színről színre láthassunk téged az Országodba.

Családjaink, hogy otthonra találjanak az Egyházban, így imádkozunk. 

 

 
Szolgálat
Van egy szolgálat, melyhez nyelv se kell,
Se nagy erő, se kéz, se láb,
És mégis ez jut legtovább.
Ez a szolgálat hangtalan,
Nem gyors, sot mozdulatlan.
Titokzatos: az nem is tudja tán,
Kiért hűn szolgálsz nap-nap után,
Nem is sejti, mi hozza azt,
Hogy bújára talál vigaszt.
Csak azt érzi, hogy megjavul,
Élte lassan átalakul.
Gyönyörűséges iga ez,
Amely boldogságot szerez.
Így szolgálni könnyen lehet,
Nem kell hozzá csak szeretet.
Nem kell nap. Néhány perc csupán,
Jézus nevével ajakán.
Nem tett, csak hit, lélek-erő,
Akarat, égbe emelő...
Aki végzi annak kiváltság,
És mindnyájunkké, mert IMÁDSÁG

 

Szövetségben más családokkal.Szövetségben más családokkal.

Dicsőség az atyának....

Miképpen kezdetben....

Nem csak a történelmi korokon átívelő hosszú sorban kell megtalálja a család a maga helyét és szerepét, hanem a saját korában is társakat kell találnia. A viharban a magányos fákra sokkal nagyobb nyomás nehezül, mint egy erdő, életadó közösségében élő társaikra. Őseinktől örökölt szép szokásokat, a kalákát, a családok közti szolidaritás megannyi más módját, a Szállást keres a Szent Család szép szokását, de a radinás kosártól, a kóstoló küldésig mindent próbáljuk megélni, mindennapi életünkben. Hívjunk meg családi ünnepeinkre a baráti családokat, egymás névnapjait, az év jeles eseményeit együtt ünnepeljük meg, ne hagyjuk, hogy egymástól elidegenítsen ez a rohanó világ. Oly sok egyházi családmozgalom van, hol nyitott ajtókkal, színvonalas, lelki, kulturális programokkal várnak bennünket. Nemcsak az egyéni ember, de a család is társas életre született, keressünk az élethez, a vándor útunkhoz társakat, jó barátokat.

Könyörögjünk:

Urunk Istenünk, te jó pásztorunk vagy, terelj, tarts össze bennünket, gyermekeidet, ne hagyd, hogy családjainkat egymástól elszakítva a gonosz levadásszon. Add áldásodat, azokra a lelkiségekre, mozgalmakra, melyek összefogják és táplálják a legkisebb életadó közösséget, a családot.

Krisztus Urunk szavaival imádkozzunk családjainkért

 

Építsük együtt népünk nagy családját és az Isten országát!

Dicsőség az atyának....

Miképpen kezdetben....

A feladat, a munka nem csak kenyérkereseti lehetőség, a családnak, hanem a világot tovább teremtő, mindmáig munkálkodó Istennel való közösség vállalása is. Annyira szeretem magam elé képzelni a názáreti kis otthont, hol Jézus dolgozik Szent Józseffel. A gyermek és az apja, az Isten és az ember együtt dolgozik, fűrészelnek a kis műhelyben, építik azt az Országot melynek eljöveteléért naponta imádkozunk a Miatyánkban. A Szent Család verejtékes munkával keresik a mindennapit, nem segélyből él. Mária főz, nem az angyalok hozzák a mannát. A szorgalmas munkájuk nemcsak a mindennapi betevő falatot jelenti, hanem az örömöt is, a sikerélményt mely az embert boldoggá teszi. A jól végzett becsületes munka öröme, az a tiszta érzés, hogy az életnek értelme és célja van. A munka a vad, melyet elejtettél, nemcsak táplálék, hanem trófea is, mely létet biztosít neked, de mely megkoronázza fáradságos munkádat is.

Könyörögjünk:

Uram add, hogy ne féljünk vállalni a feladatokat, a családunknak szükséges anyagiakat elő teremteni becsületes munkával. Segíts, hogy jól végzett értelmes mindennapi erőfeszítéseinkkel építsük a Te szent országodat.

Jézus Krisztus szavaival, hogy minden családnak meglegyen a becsületes, tisztességes munkája, így imádkozunk. 

 

  

 

 

 

 

 

Ima házasoknak


Hálát adunk Neked, Urunk, hogy a házasság szentségében nekünk adtad magadat.

Hisszük és valljuk, hogy ezen a szentségen keresztül kinyilvánítottad azon akaratodat, hogy a házasság kegyelmeiről mindig és mindenhol tanúságot tegyünk. Ne csak egymás előtt, hanem gyermekeink és mások előtt is, úgy hogy jelenléted és erőd látható legyen bennünk.
Kérünk segíts nekünk, hogy ennek a felelőségnek a tudatában legyünk, és azt minden tettünkben megvalósítsuk.

Urunk, segíts jobban megértenünk, hogy csak úgy lehetünk mások előtt a házasság szentségének tanúi, ha a Veled való kapcsolatunkat folyamatosan mélyítjük, és házastársi szeretetünket mi is megéljük.

Istenünk, irgalmasságodban bízva és a Lélekhez ragaszkodva hozzuk Eléd egyenként és közösen a mai nap és egész életünk minden imáját, áldozatát, gondolatát és tettét. Fogadd el mindezt abbéli fáradozásként, hogy Hozzád fűződő viszonyunk jobban elmélyüljön még akkor is, ha gyengeségünk miatt néha kudarcot vallunk.

Urunk, egész napunkat Benned, Veled és Általad éljük, kérjük erősítsd bennünk szakadatlanul Lelkednek jelenlétét, hogy általa egyre növekedve váljunk a Te jelenléted és műved élő tanúivá!

Bennünk való jelenléted indítson minket a szeretetről, az egységről és a békéről szóló olyan tanúságtételre, hogy általunk mindenki, akivel találkozunk, megismerje azt a szeretetet, egységet és békét, amit csak Te adhatsz.

Kérjük ezt a Te nevedben,

Amen.



 Gyermekeink kirepülnek, nagyszülők lettünk!

Dicsőség az atyának....

Miképpen kezdetben....

Hála Mindenért!

Dicsőség az atyának....

Miképpen kezdetben....

Uram te létbe hívtál, nem kértem, de te megajándékoztál a létezés örömével, a teremtett világod csodálatos szépségével, mellyel betelni nem tudok. Jóságodban jónak láttál feladatot bízni rám, hivatást adtál, hogy így társad legyek a világ tovább teremtésében. Majd megajándékoztál házastársammal, hogy vándorlásom Feléd nagyon szép legyen. Kézen foghattam azt, kit a legjobban szerettem ezen a földön, és Te, teremtő Istenem egymás iránti szerelmünket megajándékoztad kacagó gyermekekkel. Igen megajándékoztál erővel, egészséggel, munka kedvel és így a mindennapit, a becsületes munkánkkal elő teremthettük, és felnevelhettük gyermekeinket. Eddig, mit adtál minden ajándék volt! Hála mindenért! Most itt állok a földi lét határainál, és tudom, hogy újabb ajándékok várnak ránk. Nem tudom, hogy hogyan lesz tovább, de végtelenül bízom benned, mert tudom, hogy örök szeretettel szeretsz engemet és drága családomat.

Könyörögjünk:

Az életem csoda volt, e földi lét szépsége, ajándékaidnak nagysága ámulatba ejt, és tudom, hogy halálomban mindent mit eddig adtál azt megdicsőülve szépen vissza kapom. Tudom, hogy szem nem látta, és földi értelem fel nem tudja fogni azt, mit a Mennyei Atyánk azoknak készített akik szeretik öt. Szerettelek Istenem, és most hálás szívvel, nagy nagy alázattal, állok Szentfölséged elé.

Jézus Krisztus szavaival, hogy egész családunk megdicsőüljön így imádkozunk.

Miatyánk.....


Szép nagyra nőtt lányod eladó, és boldog lehetsz, ha elkísérheted felemelt fővel az oltárhoz, hogy ott törékeny kezét kedves vőd kezébe tedd, hogy életed legszebb féltett virágát, rábízd egy fiatal emberre. Nagylelkűségedet megajándékozzák drága unokával, ki mellett pároddal megfiatalodtok, és újból gyermekké váltok. Biztos, hogy csodálatos érzés életed első bálján táncolni, és hihetetlenül szép a menny-asszonyi tánc is, de hidd el, unokád keresztelői ünnepe is valódi öröm ünnep, mely semmihez nem hasonítható boldogságot ad. Jó dolog látni, hogy felfakad a víz a kútból, melyet te ástál, de melybe a vizet mégsem te öntötted, életet adtál gyermekednek, felnevelted, de most már ő megy, alkot, épít és te az általa nagylelkűen adott, minden pohár vízért számíthatsz Isten hálás köszönetére. Jó dolog ülni a csendesen a tornácon, és életed párjával gyönyörködni a nagyra nőtt erős gyermekeitekben, sudár orgona síp unokáitokban, jó dolog a terméstől roskadozó fákban gyönyörködni az őszi napsütésben.

Könyörögjünk:

Urunk Istenünk, te bölcsen megszabtad mindennek az idejét itt a földön, a finom eper szezonja után újabb és újabb gyümölcsök szezonja jó. Én nem szeretnék csak fagyasztott epret enni. Add, hogy életem minden szakában, meglássam, és elfogadjam azokat az örömöket, melyeket te nagylelkűen felkínálsz nekünk.

Krisztus szavaival imádkozzunk azért, hogy az idős kor örömeit meglássuk, és Istenünk kezéből elfogadjuk.

 


Miatyánk....

Ima a betegség idejére:

Idősek imája

 

Uram, köszönöm Neked az ajándékba kapott éveket és évtizedeket. Köszönöm életem minden eredményét, amivel megörvendeztettél és minden kudarcát, amivel korlátaimra figyelmeztettél. Köszönöm családtagjaimat, akik elviselnek, akik mellettem állnak és szeretnek.


Uram, kérlek, bocsásd meg, amit rosszul tettem, és amit elmulasztottam. Köszönöm, hogy Te nem mégy nyugdíjba, hanem ma is mindent megteszel üdvösségemre.

Uram, adj nekem hálás szívet, hogy mindig észrevegyem: több okom van a hálára, mint a panaszra. Ments meg az irigységtől, elégedetlenségtől, nyugtalanságtól, a mindent-tudás látszatától és a mindent-jobban-tudás hazugságától, a gyanútól, hogy valaki mindig bántani akar. Ments meg a közönytől, a házsártos, barátságtalan viselkedéstől, az örökös zsörtölődéstől, a rút önzéstől, a mindent elborító keserűségtől és a hiábavalóság nyomasztó érzésétől.

Uram, adj erőt, hogy békésen hordjam az öregkor terheit, humorral fogadjam feledékenységem jeleit, erőtlenségemet, érzékszerveim tompulását, testi-szellemi erőm hanyatlását.

Uram, adj bölcs szívet, hogy meg ne feledkezzem a végről itt, és a kezdetről odaát. Kérlek, adj kedvet a munkához, amit még elvégezhetek. Tégy hasznossá, hogy ne érezzem csak tehernek magam és adj alázatot, hogy belássam egyre inkább másokra szorulok. Adj kedvet az imádsághoz, a Veled való beszélgetéshez. Adj világosságot, hogy jól lássam magam, és jól lássak másokat is. Adj jó kedvet és nyitottságot, hogy még mindig tudjak befogadni és adj szeretetet, hogy ne csak panaszkodjak mások hidegsége miatt, hanem árasszam szereteted melegét.

Uram, maradj az, aki mindig voltál: megbocsátó Édesatyám. Ez indítson arra, hogy én is tudjak megbocsátani. Ne engedd, hogy valaha is fáradt legyek a köszönetmondáshoz. Ne engedd, hogy valaha is abbahagyjam dicséretedet. Tartsd meg és növeld hitemet. Szólj Uram, még hallja a Te szolgád! 

 

 

 

 

 

 

 

Ima a gyász idején:

 Özvegy vagyok: Társam már haza ért!

Dicsőség az atyának....

Miképpen kezdetben....

Kedvesem kit szerettem, meghalt. Nagyon hiányzik, fáj hogy nincs velem. Sírva szeretném alázattal megköszönni Uram, hogy megismerhettem életem jobbik felét, hogy ajándékként nekem adtad öt, hogy társa lehettem jóban, rosszban egyaránt. Mellette megtapasztalhattam az őszinte igaz szerelmet, azt, hogy elfogadnak, értékelnek, hogy szép vagyok. Talán rajtad kívül Istenem, senki nem látott engem olyan jónak, szépnek mind életem drága társa. Most egyedül maradtam, társam csendben haza ért, és én özvegy vagyok. Tudom, hogy azt szeretné a társam, hogy helyette is szeressek, szolgáljak. Gyermekeimet, unokáimat istápoljam, segítsem boldogulni az életben. Azt is tudom, hogy imádságos szeretettel, az égből ö is mindenben segít, és továbbra is kis családunknak támasza. Hiszem, hogy jóságosan Isten országában számunkra nagy szeretettel otthont készít, és a Szentháromsággal együtt engem is haza vár.

Könyörögjünk:

Uram Istenem, te nem a gyász, a kétségbeesés parancsát adta nekünk, hanem a szeretet és a remény parancsát, melyet sem a halál, sem a sír nem szakíthat szét. Segíts, hogy gyászomban is kezedet fogva, a szeretet parancsának az útján járjak.

Jézus Krisztus szavaival a gyászoló özvegyekért így imádkozunk.

Miatyánk....... 

 

Dicsőség 

 

 

Petrőfi Sándor

 

Uram az életem

Évek múlnak lassan peregve
Mint szakadt gyöngysor
Állsz egymagadban ,oly magányosan
Testedben fájdalom tombol
Hiányzik, és-te érzed pontosan
Szívedben hatalmas az űr
Kiért megtennél mindent mit lehet
Hogy boldog legyen az emlékezet
Kedves mosolyát látod még
Ölelése álomba ringatott
Ő az aki neked mindent megadott
Szeresd hát,mert
nagyon szeret,még él ő és az emlékezet 
 

 



Miatyánk..

MEGHALLGATOTT IMÁDSÁG

Erőt kértem az Úrtól,
s ő nehézségeket adott,
melyeken megedződtem.

Bölcsességért imádkoztam,
és problémákat adott,
melyeket megtanultam megoldani.

Előmenetelt óhajtottam,
gondolkodó agyat és testi erőt kaptam,
hogy dolgozzam.

Bátorságot kértem,
és Isten veszélyeket adott,
melyeket legyőztem.

Szeretetre vágytam,
és kaptam az Úrtól bajba jutott embereket,
hogy segítsek rajtuk.

Kegyes jóindulata helyett
alkalmakat kaptam a jóra.
Semmit nem kaptam, amit kértem,
és mindent megkaptam, amire szükségem volt.

ISTENEM meghallgatta imádságomat!

 

Köszönet mindenért

 

KÖSZÖNÖM ISTENEM


Köszönöm Istenem,köszönöm életem

Köszönöm azt hogy megszülettem,
Köszönöm azt hogy megértettem.

Köszönöm Istenem,köszönöm életem

Köszönöm azt hogy tanítottál
Mit értem tettél nekem adtál

Köszönöm Istenem,köszönöm életem

Köszönöm hogy felnőtt lettem
S még inkább hogy Ember lettem

Köszönöm Istenem,köszönöm életem

Köszönöm azt hogy fenyítettél,
Ha szükség volt rá felemeltél.

Köszönöm Istenem,köszönöm életem

Mindent Köszönök én!
Olyan jó azt mondani hogy szívem Benned él!

Szívem benned él!
Mindent köszönök én! 

 

Címkék: betegekért családokért gyerekekért gyász idején ima jegyesekért szent rita kilenced öregekért

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu