A Szíriusz a Canis Major – vagy más néven a Nagy Kutya – csillagképben található, ezért is nevezik a „kutya csillag”-nak. A mi Napunknál hússzor fényesebb és kétszer nehezebb. Éjszaka a Szíriusz a legfényesebb csillag az égen és a kékesfehér ragyogása az idők kezdete óta mindig ámulatba ejtette a csillagászokat. Nem csoda, a Szíriusz gyakorlatilag minden civilizáció által tisztelt. De van még valami láthatatlan is a Szíriuszban?

Ősi civilizációk ereklyéi megmutatták, hogy a Szíriusz mennyire fontos volt az asztrológiában, 

mitológiában és az okkultizmusban. A misztérium iskolák a „Nap a Nap mögött”-ként tekintettek rá és ezáltal a Nap igazi potenciájaként. Ha a mi Napunk melege életben tartja világunkat, akkor a Szíriusz a spirituális világot élteti.

Ez az „igaz fény” Keleten, a spirituális fény, ahol a Nap megvilágítja a fizikai világot, melyet egy nagy illúziónak tartanak. Nem csak néhány primitív civilizáció mitológiájába ágyazódott be a Szíriuszt, mint a mennyeivel való azonosítás és az emberiség „nagy tanítójának” otthona, hanem még tovább is terjedt (sőt növekedett) a jelen időszakban is.

Át fogjuk tekinteni a Szíriusz fontosságát az ősidőkben, analizáljuk kiemelkedő szerepét a titkos társaságokban és meg fogjuk vizsgálni ezeket az ezoterikus elképzeléseket, melyek a köztudatba is átkerültek.

Az ősi civilizációk

Az ősi Egyiptomban a Szíriuszt tekintették a legfontosabb csillagnak az égen. Gyakorlatilag ez volt a csillagászati alapja az egész egyiptomi hitrendszernek. Sothis-ként tisztelték és Ízisszel azonosították, az egyiptomi mitológia anyaisteneként. Ízisz a női aspektusa a szentháromságnak, melyet ő, Ozirisz és fiuk Hórusz alkot.

Az ősi egyiptomiak annyira tisztelték, hogy a legtöbb istenségük valamilyen módon kapcsolatban volt a csillaggal. Anubisz, a halál kutyafejű istene, neki egyértelmű a kapcsolata a kutya csillaggal és Hermész Triszmegisztosz, az emberiség nagy tanítója, is ezoterikus kapcsolatban állt a csillaggal. Az egyiptomi naptár rendszer a Szíriusz keltére alapszik, amely pontosan a Nílus éves áradása előtt történt meg nyaranta.

A csillag égi mozgását az ősi görögök, sumérok, babilóniaiak és számtalan más civilizáció figyelte és tisztelte. A csillagot ezért is szentnek tekintették és az égen való megjelenését fesztiválokkal és ünnepségekkel kísérték. A kutya csillag beharangozta július és augusztus meleg és száraz napjait, innen a közkeletű kifejezés „kutya meleg napok”. (ford.: angolban – a nyár kutya napjai.)

Számos okkult kutató állítja, hogy a Gizai Nagy Piramis tökéletesen igazodik a csillagokhoz, kifejezetten a Szíriuszhoz. Úgy tartják a csillagok fényét használták bizonyos egyiptomi ceremóniák során.

Újabb keletű tudományos kutatások, melyek a Nagy Piramis és annak a rejtélyes „szellőzőit” vizsgálta, oda vezette a kutatókat, hogy tovább bizonyították a Szíriusz fontosságát a piramison belül.