Vége már, de vérzik a szív,
Azóta is csak téged hív.
Mondtam neki, már nem lehet,
De többet így már nem szeret.

Vége már, de örökre fáj,
Már csak szivárog a gondolat-ár.
Gyertyafénynél lüktet az ér,
Kezem lassan a válladhoz ér.

Te megfordulsz és szemembe nézel,
A pillantásból tudom, semmit sem érzel.
Szívem dobban, a gyertya kialszik,
Tudatom alól, egy ordítás hangzik.

Magamhoz térek egy sötét éjjel,
Egy gyertya dereng fel vibráló fénnyel.
Egy vízcsepp csorog le homlokomon,
S egy őrült dobol mellkasomon.

Egy álom kísért újra meg újra
De a józan ész a gyertyát mindig elfújja.
Próbálom elhinni az érzésnek vége,
De a halált várom, JÖJJÖN MÁR VÉGRE!

Poros az út mi elvisz a mélybe,
De még egyszer utoljára felnézek az égre.
Egy varjúraj repül lassan felettem,
Tudom, hogy nem könnyű, de el kell temetnem.

Vége már, de vérzik a szív,
Azóta is csak téged hív.
Vége már, de örökre fáj,
Túlélném, de haldoklom már.