„Viva Espana!”

Cím:[REC]

Műfaj: horror

Származási ország: Spanyolország

Összecsinálod magad! Ezzel a két szóval akár be is fejezhetném a kritikát, mert a lényeg benne van, de a REC című film, azért jóval több puszta „ajtó mögül ijesztgetésnél”.

Végtelenül egyszerű történet egy zseniális filmet ölel körül. Adott egy kétszemélyes tv stáb, akik a barcelóniai tűzoltóság egy éjszakájáról akarnak riportfilmet forgatni.  Kezdetben semmi nem történik, és a műsoruk is veszni látszik, amikor is a tűzoltóság riasztást kap egy panelházhoz…

Az áldokumentumfilmek reneszánszukat élik. A műfaj rajongóit a filmipar tavaly megajándékozta egy Cloverfield-el, holtak naplójával, és most  a Spanyolok is csemegeként szolgáltak REC című filmjükkel.

Büszkén állíthatjuk, hogy Európa ez egyszer alaposan odasózott a tengerentúli horrorfilmeseknek,

ugyanis, az utóbbi időben ilyen félelmetes és rémisztő filmet egyik amerikai produkció sem tudott felmutatni.

Cselekménye először nagyon lassan indul, a stáb az „Amíg önök alszanak” című műsort mutatja be, de mihelyst megszólal, a tűzoltóságon a riasztó azonnal felpörögnek a film eseményei, és az utolsó másodpercig meg sem állnak. Hatalmas előnye a filmnek hogy egy pillanatra sem hagyja unatkozni a nézőt, nincs benne üresjárat, tétlenkedés, képes a félelmet, rettegést és a figyelmet egész film alatt fönntartani.

A film szereplői egyszerű panellakók, akik beszorultak a lépcsőházukba borzalmak fő helyszínébe. Karakterek között találunk nyugdíjas házaspárt, aggódó családanyát, bevándorolt kínaiakat. Hétköznapi emberek.  Főszereplő maga a szenzációhajhász riporterlány Angela Vidal és operatőre Pablo, akik élesben fölvesznek mindent, ugyanis mindenről tájékoztatni akarják a nézőket.

Színészi játékokra sem lehet panasz, annyira emberi és hiteles reakcióik vannak, hogy a néző belefeledkezik abba, hogy kitalált történetet néz. Sok esetben olyanok a jelenetek, párbeszédek, mintha a közszolgálati tévé egyik riportfilmjét látnánk. Pánik helyzet, kétségbeesés a félreinformáltság kaotikussá teszik az egész filmet, bizonytalanná téve a nézőt, akit emiatt még jobban hatalmába kerít a félelem.

Rásegített még a rémületkeltésre az is, hogy a színészeknek improvizálniuk kellett, illetve a rendező nem figyelmeztette őket arra, hogy mikor kell megijedni, tehát a sikolyok, megijedések teljesen valósak.

Félelemkeltésben jelesre vizsgázik a film. Aki öncélú naturalista, kibelezős, „vérbentocsogós”, kaszabolós filmet vár az nagyot fog csalódni. Vér van benne, de reális és megfelelő mennyiségben.

A félelmet ebben a filmben igazán a klausztrofób lépcsőházi hangulat adja, illetve az ismeretlen zajok, sikolyok, váratlan helyzetek, pánik és rettegés az ismeretlentől, amikre a film utolsó másodpercéig nem is kapunk választ. A rendező tökéletesen élt a környezettel illetve a félelemkeltés lehetőségeivel. A néző sok esetben előre látja mi fog történni.  Látja a végzetet a sarokban, de az csak húzza az idegeit, hogy az már karosszékét markolva „essünk már túl végre, ijedjek meg” érzésben legyen. És ekkor csap le a rémület, megijed és azt hihetné, hogy a páni félelem  végre alábbhagy, ám ekkor csap le újból, és utoljára egy hatalmas ijesztés, hogy a gyenge idegzetűek biztos szívrohamban térjenek át az örök béke szigetére.  Minden pillanata maga a feszültség, a kaotikus őrület, hogy senki ne érezze magát biztonságban. Nincs egy perc nyugalom se, ha épp nincs rémisztgetés, akkor a lakók egymásnak esnek, veszekednek, vádaskodnak, hogy ki miatt jöhetett létre ez az egész rémálom.

A néző a káosz miatt nem tud azonosulni senkivel, teljesen kiszorítva érezheti magát- ugyanúgy, ahogy a film szereplői- teljes mértékben képes átélni a szituációkat.

Másik elismerés az időzítés, egyszerűen megmagyarázhatatlan, hogy vágás nélkül (ha jól számoltuk talán ötször vágtak a filmben), hogy tudták megoldani, hogy a helyzetek ilyen profin kövessék egymást, anélkül, hogy a néző bármit is észlelt volna.

Egy fontos moráliskérdést azonban fölvet a [REC]:

Elítélhető-e az a riporter, operatőr, aki másnak a haláltusáját, fájdalmát, rettegését veszi fel kamerára, aki minden helyzetben ott van, mégsem segít, hanem csak megörökít? Abban a helyzetben biztosan. Ám amikor ez az egész nyilvánosság elé kerül, akkor a néző vajon az operatőrt ítéli e el, hogy fölvette a szörnyűséget?

Minden tekintetben jelesre vizsgázik a film. És a magyar filmkészítőkben is fölvetheti a kérdést: Miért nem mi csináltuk? Lépcsőházunk van elég, tehetséges nem ismert színészből is rengeteg van az országban, minimális költséggel le lehetett volna forgatni ugyanilyen zseniálisan. Talán a magyar filmművészet még nem ennyire nyitott, ennyire szabadgondolkodású?

A [REC] 16 díjat nyert, és számos kritikai elismerést kapott. Jogosan.

Hollywood is felfigyelt a műre, és elkészítették a saját verziójukat Quarantine címmel, harmatgyenge verzióban.