Látomásba szédülten

Árnyék suhan felettem;

gesztenyefák sötét oltalmán

pihent eddig,most felébredt,

huncut játéka gúnyt űz belőlem,

fénytörő hullámzással éjjelek

közt csap le rám,s álomba

ringat mint puha szellő;

zümmögő levelek édes búja;

szédítő képzeletem égre

magasodván látomást fűz,

fajtámnak szerelmet fürge ujja,

s ezüst ölén világlik

mint buja felhő;

arcán a szép el nem múló;

csillaga érintetlen ropog

örökké lágy vizén,

ajkáról vakít a friss hó,

csakúgy hullik szent harmata,

csókját küldi,nem az elsőt,

hűs vágyaim' felszárítja,

mint napsugara az esőt...