„A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivembõl folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.”

Sajnos a folyók nem mindig békésén, csendesen fecsegnek, hanem félelmetes ellenséggé tudnak nőni, mint a Duna és Európa más nagy folyói.

Én otthon, a tévében néztem csak az eseményeket. Nem dolgoztam sem a gátakon, sem a biztonságot jelentő otthonunkat nem kellett elhagyni.

Ezért összekulcsoltam két kezem és azt kértem:

„Isten, áldd meg a magyart,”

árvízben, szükségben.

„Nyújts feléje védő kart,”

ha küzd a folyónak erejével.

Hozz rá víg esztendőt!