Jöttem ide idegennek. Még mindig az vagyok. Örültem minden kedves szónak, kellett a bíztatás hogy higgyem, szívesen lát valaki. Az nem baj, ha nem mindenki, de legalább páran.

Aztán jött a felismerés: az első benyomások csalókák. Sajna nem vagyok jó emberismerő, túl naivan közelítek az emberek felé. Aztán jön a csalódás.

Itt van ő is. Megismertem, jó volt, örültem, közös témák, közös hangnem, örülés a találkozásnak néha-néha. Aztán valami történt. Egyszeriben nem voltam már kedves. Nem értem. Mit tettem? Szerintem semmit. Lehet, hogy ez a baj... De akkor mit kellett volna? Vagy túl sok voltam? A baj, hogy szerintem ez csak engem zavar, őt nem. Én jobban kötődtem (tán még mindig???) mint ő. Hiányzik.

Úgyhogy próbálok túllépni. Előre és nem vissza. Valószínűleg nem kellünk egymásnak. Ennyire nem.