Vannak napok,mikor úgy érzem, nem vagyok a magam ura. A tudatosság csak a tudatalattim legmélyén szöszmötöl, de azt hiszem leginkább elbújik, hogy teret engedjen tomboló egómnak.

Ő már csak ilyen önfeláldozó :)

Úgy éreztem minden ellenem fordult. Majd' éhenhaltam, de a sorban előttem álló DIREKT szarakodott a boltban... Majdnem felrobbantam, aztán persze mégsem, mert ha így mennének a dolgok, akkor lépten-nyomon véres testdarabkákba botlanánk :) Itt egy fül, ott egy lábujj... Ez tiszta Frankeinstein. Aztán mikor betoltam párfalatot, jobban lettem. Az a durva, hogy az utóbbi időben a biológia irtózatosan tudja befolyásolni a kedélyállapotomat. Régen ez nem volt így - vagy csak nem vettem észre?

Hmmm...

Ha megvan, egész egyszerűen kiborulok, és úgy érzem magam mint egy ámokfutó gyalogkakukk. 

Igazából örülök ennek, valahol azt jelenti, hogy közelebbi kapcsolatba kerültem fizikai valómmal :)

Ráadásul úgysem tart sokáig. Ma például már csak úgy érzem magam mint akin átment az úthenger; az agressziót elfújták, csak sajnos vele együtt az energiát is :((