Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:


Maga a szóösszetétel, Feng shui, azt jelenti: víz és szél. Több ezer éve a Feng shui mesterei a természetben, meditáció segítségével választották ki az emberi környezet kialakítására szánt területet.



Tökéletesen rá tudtak hangolódni az adott hely rezgéseire, kisugárzásaira, hiszen az erővonalak károsan is hathatnak az emberi szervezetre, s nyilvánvalóan ezeket kerülni kellett. Megfigyelték, van-e domb, halom, amely a leendő épület hátsó részét és oldalát védelmezi majd, van-e csörgedező patak, amely gerjeszti az éltető energiát, vagyis a Csi-t. Foglalkoztak tájolással, asztrológiával is, s ezek összessége adta meg a házépítéshez, a berendezkedéshez szükséges alapot.

Mint oly sok minden, a Feng shui is elterjedt a világon, s eljutott Amerikába, ahol nagyon komolyan és sokan foglalkoznak vele. Nagy utat tett meg ez a térrendezési művészet, míg végre itt nálunk, Magyarországon is megjelentek az első, ezzel foglalkozó írások.

Többféle Feng shui iskola létezik, mindegyik más-más szemszögből foglalkozik az energiaszintek harmonizálásával. Van Formaiskola, mely a hely adottságait veszi figyelembe, van Iránytűiskola, amely az égtájak szerinti tájolást helyezi előtérbe. Vannak Feng shui mesterek, akik az asztrológiára építenek. Szerintük rendkívül fontos, hogy a személyek, akik majd az adott épületben élnek, mikor születtek, mit is mond róluk az asztrológia.

Létezik az úgynevezett BHS iskola, amely már Amerikában született, fejlődött, formálódott az eredeti kínai Feng shui alapjaiból. Aki e szerint értelmezi a Feng shuit, egyfajta Bágua-térképet használ, melyet képzeletben a lakás alaprajzára helyez a bejárattól kiindulva. E térkép segítségével azután különböző Feng shui módszereket bevetve lehet változtatni az el-, illetve berendezésen. Ez talán a legegyszerűbb módszer, amellyel környezetünket harmonikusabbá tehetjük, amelyet bárki elsajátíthat, ha egy ici-picit kreatív. Mi is ezt fogjuk most áttekinteni, körüljárni.

Vannak, akik állítják, hogy az igazi Feng shui az eredeti kínai módszereket kínálja, s az ennyire leegyszerűsített, "kimazsolázott" térrendezés már nem is számít annak. Az bizonyos, hogy otthonunk, környezetünk hatással van ránk; lakásunk, munkahelyünk légköre befolyásolja mindennapjainkat. Ha egy napfényes, kellemes színekkel, kényelmes bútorokkal, egészséges növényekkel berendezett helyiségben töltjük el a napot, jobban érezzük magunkat, mintha sötét, piszkos, túlzsúfolt, esetleg kopár szobákban kell ülnünk, étkeznünk, dolgoznunk, pihennünk, szeretkeznünk. Tekintsük hát mégis Feng shuinak, amikor arra törekszünk, hogy tértisztítással, térrendezéssel, színekkel, illatokkal, és a Feng shui egyéb eszközeivel harmóniát teremtsünk magunkban és magunk körül.

Képzeljünk el egy szobát, amelyben egyetlen poros villanykörte lóg világításként, ablakát nem díszíti függöny, növényeknek nyoma sincs, pusztán néhány bútor képezi a berendezést, koszos� Ugye milyen lehangoló? Lássuk mi szükséges ahhoz, hogy barátságossá tegyük ezt az életteret!
A tisztaság, a rend alapvető követelmény, több fényforrás, falra szerelhető lámpák, asztali világítótestek elhelyezése, gondozott cserepes növények, függönyök, kelmék, képek, tükör, személyes, nekünk kedves tárgyak alkalmazása� A fény, a növények, a tárgyak, a színek, az illatok mind-mind elmaradhatatlan, meghatározó elemei életünknek, s ez által életterünknek.
A Feng shui szerint a világ öt alapelemének - a víznek, a földnek, a fémnek, a tűznek és a fának - harmonikus összhatása pozitív energiát, azaz Csi-t hoz létre. A körülöttünk lévő tárgyak, élőlények ennek az öt elemnek a hordozói, s ezek megfelelő helye, térben és arányban történő elhelyezése, alkalmazása az egyik lényege a Feng shuinak.

Mivel minden mindennel összefügg, érdemes megnézni az öt elem egymásra hatását:

A víz elemet erősíti a fém elem, gyengíti a föld (korlátozza),
a föld elemet erősíti a tűz elem, gyengíti a fa (abból táplálkozik),
a fa elemet erősíti a víz elem, gyengíti a fém (elvágja),
a fém elemet erősíti a föld elem, gyengíti a tűz (olvasztja),
a tűz elemet erősíti a fa elem, gyengíti a víz (eloltja).


Természetesen a Feng shui sokkal összetettebb, bonyolultabb rendszer, mint amennyit most kiragadunk belőle. A Feng shui ételekre és művészeti alkotásokra is vonatkoztatható, akár egy különleges életforma is lehet. A térrendezés leegyszerűsített Feng shuija azonban egy laikus számára is pompás szórakozás lehet.

 

tarot.uw.hu 

Címkék:

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu