Ülök a WC-n, térdemen a könyv, én meg a könyvben. Szeretek olvasni, olyan mintha gondolat kölcsönzõben lennék, és még vissza sem kell idõre vinni. Na meg az ember különbözõ szerepekbe bújhat, én meg világ életemben színész akartam lenni.

Hirtelen sötétség borul mindenre. Még a WC papírt sem találom, márpedig szükségem van rá, mert arra tanítottak, hogy az ember dolga végeztével törölje ki a fenekét. És én semmi esetre sem szeretnék kilógni abból a bizonyos társadalmilag elfogadott sorból.

Most komolyan minden egyes bejegyzésnek külön címet kell adni??? Így is olyan az életem, mint egy fantáziátlanul megírt forgatókönyv, ha epizódokra szedem akkor tuti, hogy a maradék értelmét is elveszíti...

Azon gondolkozom, hogy mirõl írjak, ha már itt vagyok... Mirõl is szoktak írni az emberek, ha blogoznak? Magukról, mirõl másról.

Üres az agyam. Vagyis ugyanmár, hogy is lehetne üres, miközben arról kattog, hogy üres? :)) 

Adjatok energiát, légysziiii... Most megpróbálok belemeditálni a monitorba, hátha sikerül magasabb rezgésszintre emelkednem.

Elkezdem, bár tudom, hogy mindig, mindent elkezdeni a legnehezebb. És láss csodát, ezt is későbbre kell halasztanom! Nem vagyok a magam ura, beszippant a rendszer, elmelemet cserél, munkát folytat kifulladásig (szegény ÉN!!!)

Na De legalább túl vagyok első blogos próbálkozásomon :)