Mint a múló Rózsa, hulló szirmokkal,

Úgy mentél el a hófehér szárnyaddal.

Egy angyal voltál a jóság tengerén,

Bűbáj, s szenvedély az élet kék egén.

Ajándék voltál nekünk, csodálatos,

Mint az esthajnalcsillag, varázslatos.

Kedvességed másokra meg úgy hatott,

Ahogy az estét követő nappalok.

Csak szeretet sugárzott a lényedből,

Tiszta hitvesi hűség meg szívedből.

Szerényen éltél, de végig boldogan,

Királynőhöz illőn, kellő gondosan.

Tisztaságodról meg ódákat zengnek,

Bárhol jártál is, mindenhol szerettek.

Tündéri lényed mindenkit megfogott,

Ahogy szerelem a szívre, úgy hatott.

Imádtad az unokád, Rózsamama!

Cirimónak nevezgetted naponta.

Tisztelted férjed, úgy rajongtál érte,

Ahogy gyermekedért, aggódva, féltve.

Testvéred szinte anyaként szeretted,

Ha szólítottad: „Tesi”! Így becézted.

Szüleid sírját havonta gondoztad,

Boldog voltál, ha a fejfát megfogtad.

Ám egy gyilkos kór orvul rád támadott,

Kínok-kínját is pokollá támasztott.

De Te hatalmas akaraterővel

Harcoltál a borzadály fekélyjel.

De egyenlőtlen lett ez a küzdelem,

Mert naponta jött végtelen gyötrelem.

Végül felőrölt, s kómába taszított,

Tested kínozva halálra szorított.

Nyugodj hát békében drága szent Rózsám,

Mennyben a lelked az angyalok óvják!

Tündérek lessék óhajod, sóhajod,

Mert megérdemled! Enyhítsék bánatod!

Debrecen, 2011. október 3.