Kis türelmet...
A tél szépsége .
A tél mindig szép volt énnekem,
mint évszakot, ezt is nagyon szeretem,
a gyönyörű hóesés nyugalmat árasztva,
a táj tisztasága hat a magam fajtára.
Ilyenkor eszembe jut egy kép,
nem tudom pontosan, hogy miért,
csak a képzeletem szüleménye,
vagy gyermekkorom töredéke...
Pusztában egy magányos házikó,
mit már szinte teljesen belepett a hó,
kicsi jégvirágos ablakának fénye
pislákolva látszik messze a sötétségbe.
Kéményének felszálló füstje
kacskaringózva megy fel az égbe,
belülről gyermekzsivaj hangja,
mitől kint megijed a mező vadja.
Messziről hallatszik egy varjú károgása,
elrepül most eledelt nem találva,
szépen lassan a csend ráül a tájra,
minden állat behúzódik a vackába.
Így látom én mindig e szépséges tájat,
a fehérbe öltözött zúzmarás fákat,
olyan, mint a felékesített menyasszony,
hogy szívemre örömöt és békét árasszon.
S mikor reggel megérkezik a fény,
szem elé tárul e rendkívüli élmény,
visszaverődve, mintha millió csillag lenne,
elvakít, nehéz még gyönyörködni is benne!
A látvány oly magával ragadó,
eldönteni nehéz, álom ez vagy való,
aki ezt egyszer megcsodálja,
míg él, ott marad fejébe s gondolatába!
Lehet, egyszer mi is ilyenek leszünk,
fénylő és tiszta lesz a mi lelkünk,
addig az ember csak ámulva nézi
a világot, mi teremtetett őnéki!
Kategória: Saját
Feltöltés ideje: 1 éve
Látta 407 ember.
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!