A világ legnagyobb pünkösdi gyülekezete Dél-Koreában van: a David Yonggi Cho vezette szöuli Yoido Teljes Evangéliumi Gyülekezet egyes források szerint több mint 700 ezer főt számlál. A Fülöp-szigeteki neopünkösdi Jézus az Úr Gyülekezet az 1978-as alapítása óta 300 ezer főre gyarapodott. Indiában Bombay, Chennai és Bangalore városokban működnek pünkösdi megagyülekezetek, de a muszlim többségű Indonéziában is növekedésnek indult a mozgalom: az Indonéz Pünkösdi Gyülekezet közel kétmillió tagot számlált már 2001-ben, de az óta Dzsakartában alakult még más megagyülekezet is.

A  megbocsátás  ára

Részlet  a  Dr. David  Yonggi  Cho, IMÁDKOZZUNK  JÉZUSSAL című  könyvéből (85-88-as  oldalakról)

A  megbocsátás  csodálatos  eredményekkel  jár. Ahol  megbocsátás  van, ott  a  menny  van  jel-en, mivel  a  megbocsátás  Istene  ott  van  a  Szent  Szellem  által. Vajon  könnyű-e  bárkinek  is  az, hogy  pusztán  akaraterejével  megbocsásson? Bizonyára  nemmel  válaszolnának  azok, akik  valóban  megbocsátották  mások  hibáit  és  bűneit. Hogyan  történik  a  megbocsátás?                                            A  megbocsátásnak  mindig  ára  van, a  szenvedés, a  kereszt. Soha  ne  gondoljuk  azt, hogy  az  Isten  nékünk  adott  megbocsátása  nem  került  Neki  semmibe. Az  ár  egyszülött  Fia  engesztelő  halála  volt. Jézusnak  magára  kellett  vennie  bűneinket, bár  mi  voltunk  azok, akik  vétkeztünk. A  megbocsátó  és  nem  a  megbocsátást  kapó  fizette  meg  az árat. Ehhez  hasonlóan  nekünk  is  szenvedésekbe  és  áldozatokba  fog  kerülni  az, ha  meg  kell  bocsátanunk  másoknak. Vajon  miért? Azért, mert nem  tudjuk  ezt  megtenni  addig, amíg  ragaszkodunk  véleményünkhöz, jogainkhoz. Ha  keresztre  adjuk  büszkeségünket, haragunkat  és  elképzeléseinket, akkor  teljesen  meg  fogunk  bocsátani, szívünkkel  és  szánkkal  egyaránt. Először  meg  kell halnunk  önmagunknak, hogy  megbocsássunk másoknak. Amíg  ez  nem  történik  meg, addig  folytonosan  feltör  a  gyűlölet, büszkeség, sértődékenység  és  neheztelések, amelyek  akadályozzák  megbocsátásunkat. Amikor  megbocsátunk, megszabadulunk  önközpontúságunktól. Szabadok  leszünk  fennhéjázásunktól  és  önteltségünktől: belépünk  Isten  valódi  szabadságába.                                                            Corrie  Ten  Boom  híres  holland  evangélista  volt, aki  az  Egyesült  Államokban  töltötte  élet- ének  utolsó  éveit. A  második  világháború  alatt  őt  és  családját  letartóztatták, és  náci  koncentrá- ciós  táborba  szállították, mivel  zsidókat  bújtattak. Apja  és  leánytestvére  meghaltak  a  táborba, Corrie  pedig  egyedül  tért  haza  a  háború  után. Amikor  elkezdte  hirdetni  a  szenvedő  lélek  gyógy- ulásának  szükségességét, a  Szent  Szellem  így  szólt  hozzá: „A  német  nép  szenved  a  háború  által okozott  mély  sebek  miatt. Menj  és  hirdesd  nekik  az  evangéliumot.”                                                      Amikor  ezt  Corrie  meghallotta, elment  prédikálni  Németországba. Egyik  megbocsátásról  szóló  prédikációja  után  számos  ember  sírni  kezdett, ahogy  megvallotta  bűneit. Sokan  vártak  arra, hogy  kezet  rázzanak  vele, amikor  lelépett  az  emelvényről. Amint  egyenként  örömmel  üdvözölte őket, egy  férfi  közeledett  hozzá  kinyújtott  karral. Amikor  megpillantotta  a  férfit, úgy  érezte, megáll a  szívverése. A  férfi  a  ravensbrücki  koncentrációs  táborban  volt  őr, ahová  őt  és  leánytestvérét  zárták. A  foglyoknak  meztelenül  kellett   elvonulniuk  előtte, amikor  megérkeztek  a  táborba. Sokszor  még  az  élelmiszeradagot  is  megvonta  tőlük.                                                                    A  szörnyű  évek  fájdalmas  emlékei  panorámaként  jelentek  meg  Corrie  szemei  előtt. A  férfi  nem  ismerte  fel  az  egykori  foglyot, Corrie  azonban  még  álmában  sem  tudta  volna  elfelejteni  az  arcát. A  férfi  elmondta  neki, hogy  a  ravensbrücki  fogolytábor  őre  volt, mielőtt  keresztényé  lett. „Tudom, hogy  Isten  megbocsátott  azokért  a  kegyetlenségekért, amelyeket  ott  elkövettem, de  szeretném  ezt  az  ön  szájából  is  hallani. Megbocsátana  nekem?” Látta  szemei  előtt  leánytestvér-ének  holttestét; és  saját  szenvedésének  keserű  emléke  is  feltört  belőle. Mindössze  néhány  másod- percig  tartott  az  egész, számára  azonban  egy  örökkévalóságnak  tűnt. Végül  így  imádkozott: „Uram, én  nem  tudok  megbocsátani  ennek  a  férfinak. Segíts  nekem!”  Elhatározta, hogy  legalább  fel  fogja  emelni  a  kezét. Amikor  ezt  megtette, a  Jézus  feltámadásában  rejlő  élet  elöntötte  Corrie szívét, és  megbocsátott  a  volt  fegyőrnek. Minden  keserűség  eltűnt, és  felváltotta  az  Úr  ereje  által munkált  öröm. Később  elmondta, hogy  akkor  úgy  érezte  magát, mintha  tíz  évet  fiatalodott  volna. Ezután  Corrie  beutazta  az  egész  világot, és  hirdette  Krisztus  szeretetét  és  megbocsátását. A  meg- bocsátónak  mindig  van  egy  felelőssége: odateszi  énjét  a  kereszt  elé, keresztre  adja  az  önközpontúságot, büszkeséget, haragot, és  önfelmagasztaltatást. Amikor  ezt  megtesszük, Isten  bőségesen  árasztja  ránk  a  feltámadásban  levő  életet  és  gyógyulást.  A  kapcsolatok  újra  életre  kelnek  a  szülők  és  gyermekek,  a  barátok  között, megújítva  ezzel  életünket. Igazi  boldogságnak  és  örömnek  örvendezhetünk  akkor, ha  régi  sebeink  begyógyulnak, és  megszabadulunk  minden  gyűlölettől.  Számos  ember  szenved  fölöslegesen  az  ellenségeskedés  és  gyűlölet  okozta  testi-lelki betegségek  miatt. A  harag  és  gyűlölet  családi  kapcsolatokat  tesz  tönkre. Mennyi  szülő  idegene- dik  el  gyermekétől, és  hány  barátság  romlik  meg  az  ilyen  indulatok  következményeként. A  megbocsátás  a  gyógyulás  egyetlen  olyan  feltétele, amely  nélkül  nem  tudunk  létezni.                            Az  Úr  tanítása  szerinti  ima – „És  bocsásd  meg  a  mi  vétkeinket, miképpen  mi  is  megbocsá-tunk  azoknak, akik  ellenünk  vétkeztek” – olyan  kulcs, amely  hozzásegít  a  boldog  élethez. Valódi  szabadság  jön  el  életünkbe, ha  megbocsátó  szívvel  imádkozunk.                                                              Az  Úr  azt  tanította, hogy  bocsássunk  meg  egymásnak, és  béküljünk  ki  egymással, mielőtt  bemutatjuk  áldozatunkat. Máté 5,23-24-ben  azt  olvashatjuk: „Azért, ha  a  te  ajándékodat  az  oltárra  viszed, és  ott  megemlékezel  arról, hogy  a  te  atyádfiának  valami  panasza  van  ellened; Hagyd  ott  az  oltár  előtt  a  te  ajándékodat, és  menj  el, elébb  békélj  meg  a  te  atyádfiával, és  azután  jöjj  el,  és  vidd  fel  a  te  ajándékodat.”                                                                             Isten  válaszol  azok  imájára, akik  megbocsátanak  és  megbékéltek  egymással. Bármilyen  buzgón  is  kiáltunk  hozzá, Isten  nem  tudja  meghallgatni  imáinkat, ha  harag  és  gyűlölet  lakozik  szívünkben. Lássuk  be, hogy  Isten  megbocsátása  akkor  árad  ki  ránk, ha  megbocsátunk  az    ellenünk  vétkezőknek, ahogy  ezt  az  Úr  is  mondta.                                                                                     „És  bocsásd  meg  a  mi  vétkeinket, miképpen  mi  is  megbocsátunk  azoknak, akik  ellenünk  vétkeztek.” Amikor  az  Úr  imájának  ezt  a  versét  imádkozzuk  éjjel  és  nappal, folyamatos  gyógyul-ása lesz  szellemünknek, lelkünknek, testünknek  a  hétköznapjainkban. Ezt  követően  a  köztünk  bő- ségesen  kiáradó  hittel, reménységgel  és  szeretettel  mindig  képesek  leszünk  előrehaladni  egy  jobb jövő  felé, bűnös  hajlamaink  vagy  kudarcaink  ellenére, még  ha  véleményünk  eltér  is  egymástól, vagy  összetűzés  van  közöttünk.                                                                                                               

A  kimásolást  2011-11-17-én  végeztem  el, id. Makkay Ernő.