A lány sosem hitte volna, hogy szüksége lehet, olyasfajta bánásmódra, mint amit utólag megkapott. Eltévelyedett lélek volt. Egyedülálló, olvasgató, csendes lány. Nem szerette az emberek közelségét. Nem szeretett a figyelem középpontjába lenni, mígnem meg nem ismerkedett, egy fiúval, Péterrel, aki teljesen megváltoztatta eddigi életét. Péter gyengéd volt, író és mégis a társaság középpontja. Kicsiny albérletébe járt a lány, hevesen szeretkeztek, egymás testét csókolgatva hemperegtek az ágyban naphosszat. A fiú írt neki, ha éppen nem vele törődött oda ült a számítógépéhez és írásba kezdett. Novellákat, regényeket, verseket írt, annyira önfeledten, mintha csak egy gyereket látnál játszani a homokozóban. Szerette a lányt, rajongott érte. Múzsájának tekintette, falta, kényeztette, míg nem meg nem kérte, hogy kísérje el őt egy kocsmába, ahol megismerheti a barátait. A barátai több íróból, filozofáló fiatal fiúból és egy nőből állt, a neve Michellé volt. Egy régi barát, akit még a szülők által ismert meg. Kiskorukban sokat voltak együtt, mivel Péter örökbe fogadott fiú volt, Michellé és az édesanyja, Melinda foglalkozott csak vele. Az édesanyja szórakozni járt, férfiakkal gyógyította bánatát, ezért aligha törődött Péterrel. Michellé naphosszat járt a fiúhoz, játszottak, nála aludt, beszélgettek. Péter bizton állította, hogy Michellé már régen nem olyan jó barátja, mint akkor volt, a lány ezt mégsem hitte. Féltékeny volt, hiszen Michelénél aligha találhatna az ember gyönyörűbb lányt maga mellé. Minden egyes találkozáskor vizslatta őt, felmérte a kinézetét, a személyiségét, és beképzelt magának mindenféle viszonyt, amit csak ellehet képzelni. Elképzelte, ahogyan Michellé, Péterhez jár, mikor ő nem lehet ott. Elképzelte, hogy vadul csókolóznak a kocsmában, amikor ő nem lehet ott és lassan kezdett megbolondulni, megőrülni. Szigort alakított ki. Világosan megmondta Péternek, hogyha megpróbál közeledni Michellé felé, szakít vele, megveri, megfenyíti, amit Péter sosem hitt el teljesen. Mígnem valóra nem váltotta az ígéretét. Arra gondolt meglepi Pétert a kocsmában, pont azon a napon, amikor ő a tanulás miatt nem mehetett. Belépve semmi egyebet nem látott, mint hogy együtt borozgatnak, mégis haragra gerjedt. Odament hozzá, csapkodódott, fenyegetőzött a lánnyal, hogy megöli, ha nem fogja vissza magát. Péter őrültnek titulálta, megmondta, hogy ő így nem képes élni, hiába szereti. A lány feldúltan ment haza. Otthon is vagdalózott, ordítozott egymagában. Lassan érezte, hogy megbolondul. Hónapokat könyörgött, majd éveket, hogy a lány ne legen fontos Péter számára, Péter mégis azt állította, hogy ez nem nagydolog, nem fontos, ő csak egy barát. Egyre többet látta őket együtt, egyre fájdalmasabb volt számára ez a baráti viszony, ezért elhatározta, hogy ő is féltékennyé teszi a barátját. Fogta magát és elindult Micheléhez, hogy elhitesse vele, hogy a barátja akar lenni. Összeismerkedtek, úgy tett, mint akinek semmi baja vele. Péter is megjegyezte, hogy milyen meglepő ez a dolog, hogy furcsállja, és nem érti, hogy akkor múltkorijában miért ordítozott. Erre csak az volt a válasz, hogy a dühe megszűnt, ráismert arra, hogy a félelme alaptalan. Belül mégis gyűlölte a lányt és egyik éjszaka elhatározta, hogy meg fogja ölni. Hálóruhában volt, üldögélt az ágyán és egy konyhakést forgatott a kezében. Sírt. Tudta, hogy mi lenne a tette következménye, de annyira rajongva szerette Pétert, hogy nem tudta elképzelni, hogy bárki más is hozzáférkőzhessen.
Idővel viszont, ahogy folytatódott Michellé és Péter barátsága, megismerte Michellé munkatársát, aki egy igazán jóképű fiú volt. Igaz nem írt, nem volt egyáltalán olyan művészi beállítottságú, mint Péter, mégis tudta, hogy ezt meg kell lépnie, ha éreztetni akarja Péterrel a fájdalmát. Szeretkezett vele. Hosszan, szenvedélyesen, mint még Péterrel soha. Mikor vége lett, megbánta és zokogva figyelte magát a tükörben. Érezte, hogy Michellé és Péter most biztosan együtt vannak, és hasonló dolgokat művelnek. Határokat nem ismert a fantáziája. Nem tudta már mi a valóság és az álom. Tényként kezelte, hogy Péter nem őt szereti, hogy neki más kell, mégpedig Michellé. Önmagát kergette őrületbe. Egy nap amikor elment Péterhez, csend volt a lakásban. Beljebb érve, meglátta, hogy egy nő fekszik az ágyban. Csendben a konyha felé óvakodott és elvett onnan egy kést. Nem is nagy szúróeszközt, inkább csak egy kisebb, alma vágó kést. Az ágyhoz közeledve, látta, hogy a lepedő gyűrött, megviselt, a lány fekete haja lógott a föld felé, a karján keresztül. Félt. Rettegett a tudattól, hogy valóban megcsalta Michelével Péter. Emelte a kezét, és egy hatalmas sóhaj után, az alvó lány hátába döfte a kést. Felordított, majd lassú nyögésekkel haldoklott. Nem nézett rá a gyilkosára, nem volt ereje. A lány lassan, óvatosan, a takarón keresztül megfordította a holtestet. A látványtól hátrahőkölt, megdermedt, a földre rogyott és látni kezdte maga körül a vért. Ő maga volt, akit hátba szúrt. A lány, ő volt, nem Michellé. Az őrület, a féltékenység és a gondolatai, saját maga meggyilkolásához vezették.