1. fejezet

Mi mindent kell tennie egy hívő keresztény lánynak? Még belegondolni is fárasztó, hogy mennyi nyavalya van vele. Vasárnapi istentisztelet, esti imák mormolása, a szüzesség házasságig való megtartása, tisztességes magatartás, ékesszóló beszéd és ünnepi rituálék. Rémesen unalmas tud lenni, ha az ember minden egyes napját ebben éli meg. Viszont van ennél sokkal unalmasabb és kiábrándítóbb élmény is. A vasárnapi istentisztelet legérdekesebb fajtája a sok közül, az, amikor meg is kell szólalnom. Szó szerint rémisztően össze tudom keverni a mondatok elejét és a végét. Dadogok, bambulok, és a körmeimet bámulom, hátha azok választ adnak. Természetesen a templom ilyenkor is, mint mindig zsúfoltságig tele van öreg, lepukkant alkoholistákkal és rémesen öreg szagú nénikkel. Komolyan már büdös, ahogy átjárja a padsorokat. Ez az egyik, ami miatt utálom a vasárnapot. Igen, ilyen szaga van, az unalmas életnek.
- Hé, Valery! – Ébreszt fel, egy ronda szőke srác, aki mellettem ül. Kapafogai annyira kiállóak és ijesztőek, hogy ha pókot kéne fogatni, vele biztosan sikerülne. Haza is hívhatnám.
Kissé megörülve, hogy valami érdekesebbet is hallhatok a mormoláson kívül, felé fordítom a fejem.
- Mit akarsz? – Suttogom.
- Látom, annyira unalmas az Atya beszéde, hogy bealudtál. A nyálad is kifolyt! – Kuncogása kissé megzavarta a nagy ’ Az Úr az én pásztorom’ csődületet, de lassan alábbhagyott a felénk való érdeklődés. Ijedtemben a szám széléhez kaptam. Muszáj volt meggyőződnöm arról, hogy tényleg nyáladzok- e. Szerencsémre száraz volt a szám széle.
- Nincs mit letörölni? – Vigyorog. – Na, majd pár év múlva! – Nem értem mire céloz ezzel.
- Most meg miről beszélsz?
- Teszed itt az ártatlant. – Anyám felém fordul, és korholóan rám pillant. Tudom, mire céloz. Sok a duma. Pár percig csendben figyeljük a papot. Kisvártatva hozzám szól a fiú.
- Gondoltál már a szexre, Valery? – A hangja annyira halk és óvatos, hogy már szinte megijeszt vele. Érzem a bőröm alatt, hogy bűnös szavakat fogadtam most be. Én és a szex? Oké. Anyám már beszélt róla, de csak is azért, hogy elhárítson egy váratlan babát a háznál, meg persze, hogy meg ne szegjem a keresztény törvényeket. 
- Megőrültél? Inkább ülj arrébb és hagyj békén. – Vágom be a durcást, olyan fejjel, mint akit ez a téma valóban hidegen hagy. A belsőm persze lökte az impulzusokat, hogy még, még, beszéljünk még többet erről.  Hirtelen és szinte egyszerre rezzent meg a tömeg és felénk fordult. Basszus! Mindenki meghallhatta? De, mi van, ha a szex szó is kihallatszott? Mit fogok mondani? Mit kapok otthon?
- Valery! Látom nem figyeltél oda a kérdésemre. – Szólít meg a tiszteletes. Szent Isten! Persze, hogy nem figyelek oda, amikor azon kattog az agyam, hogy milyen lehet a szexet csinálni! Csinálni a szexet, szexelni, azt hiszem, talán ez lehet a legjobb kifejezés. SZEX. Ó bár ne mondta volna ki, ez a perverz itt mellettem! Hogy szólaljak így meg?
- Ő, izé, ő, sajnálom. – Tudtam. Ki más is dadogna ebben a katedrálisban, mint én? Az elsőszámú, két lábon járó szerencsétlenség. Az alap lámpalázamat, felfűti még a szex iránti lázam is. Remek. A legjobb, hogy nem kellett megszólalnom a következő két másodpercben, újra.
- Az volt a kérdésem, Valery, hogy mit teszel nap, mint nap Urunk, magasztos Istenünk kegyességéért? Hogyan köszönöd meg neki, hogy szolgálhatod? – Még én köszönjem meg neki, hogy szolgálhatom? Ez túl magas nekem. Mit mondjak? Atyám! Szexelek. A barátom micsodáját falom éjjel nappal, annak reményében, hogy talán egyszer kegyes lesz hozzám és valóban megadja ezt nekem. Tragédia.
- Atyám! Hogy is, izé, hogy is mondjam. Minden nap imádkozok. Eljövök ide vasárnaponként, és ha anyám ordít, öhm, mármint, kiabál velem, kegyesen tűröm és levonom a tanulságot belőle.
- Köszönöm Valery az őszinteséged. Amikor az Úr azt mondá… - Innentől már elfakultak a szavak számomra. Újra csak a fejemben masírozó szóval tudtam viaskodni.  A mise végével, haza indultunk a szüleimmel. Útközben édesanyám szólt hozzám az anyós ülésről.
- Mit mondott az a fiú? Hogy is hívják?- Kérte apám segítő támaszát.
- Valami Noel!- Erősítette meg apám.
- Igen! Noel! Mi dolgod van vele? – Nem tudom, mit mondjak. Mondjam, hogy a szexről beszélgettünk? Szívrohamot kapna mindkettő.
- Semmi érdekesről. Csak köszönt. – Hangos horkantás.
- Tartsd távol magad attól az Isten káromlótól! – Harsog apám. – Meg ne lássalak a közelében, mert téged is csak bajba kever! Ő egy velejéig romlott lélek, bűnös, a sátán jobb keze. - Hogy mi? A sátán jobb keze, mert tudja mi az a szex, és esetleg már volt is része benne? Azt hittem kiugrok az autóból, hogy ne kelljen ezt hallgatnom. Anyám is rákezdte.
- Ha még egyszer szóba állsz vele, Valery! Istenemre mondom, olyat teszek, amit még soha!
- Na, mit? – Vettem fel a kesztyűt anyám ellen. – Mit akarsz csinálni? Bezáratni? Nem lehetnek barátaim, csak azért mert nektek nem tetszenek? – Bumm. Éreztem, hogy most fog csattani az ostor a hátamon. Apám leállt az autóval az útszélén. Kiszállt. Kinyitotta az ajtót nekem és kitessékelt. Anyám sírt odabent.
- Még egyszer meghallom, hogy így beszélsz velünk, nem erényem a bántalmazás, de úgy megütlek, hogy a lábad nem éri a földet! Megértetted? Hát mire neveltünk téged? Ilyen viselkedésre? – A fejemet leszegve tartottam, de a lelkem lázadásnak indult.
- Mi rosszat mondtam? Miért nem lehet Noel a barátom? – Láttam apámon, hogy mindjárt felpofoz, de csak egy nagy sóhaj hagyta el a száját.
- Két mérföld. Annyi van még hazáig. Szeretlek, féltelek, de most megérdemled. Otthon várunk, vedd a büntetésednek! Így nem beszélsz velünk többet! – Azzal beült a kissé öregedő Volvónkba és magára csapta az ajtót. Még láttam, ahogyan anyám hadonászni kezd és ordítozni apámmal, hogy mit tett, de apám sietősen elhajtott.  Mi jöhet még? Most komolyan? Gyalogoljak hazáig két mérföldet és hulla fáradtan üljek neki a teendőimnek, a leckémnek? Komolyan? Hogy tehetik ezt? Nem értem miért fáj nekik az, hogy Noel a barátom. Vagyis, hogy az legyen a közeljövőben. Valahogyan én is megszülettem és valószínű nem a gólya hozott összecsomózott pólyában. Nem volt más választásom, mint neki látni ennek a csodás két mérföldnek. Kereszttel a nyakamban, szatén kis ruhában, akár egy apáca.  A látvány viszont teljesen elvarázsolt. Az autóút mellett legelők terültek el, nagy lombú fákkal övezve és a kárminpiros ég összeolvadva a lenyugvó nappal a gyermekkoromra emlékeztetett. Akkor még sokat játszottam kint az udvarban, a pusztán, legelőkön. Meghökkenve figyeltem ezt a csodát. Egy óra elteltével már eléggé kifáradtam. A talpam égett, a lábujjaim szúrtak, vágtak a szoros cipőben. Egyetlen jó hírrel tudtam csak vigasztalni magam, hogy nemsokára, pontosabban pár száz méter múlva átlépem a falu határait. Komolyan nem tudom ennek mi értelme volt.  Ha az volt a cél, hogy még jobban utáljam azt, hogy egy begyepesedett, őskori vallást, őskorian hívő lány vagyok, sikerült. Elérték. Még unalmasabb és bosszantóbb az életem.
Hamarosan elértem a házunkat. Átlagos, nagyobb, fehér faházunk volt. Kis előkerttel, de annál nagyobb belső kerttel. Persze a vágyálmaimban hatalmas volt, medencével, sok részegedő barátommal, bikinis lányokkal, félmeztelen pasikkal és nagyon jó diszkó zenével. Hangsúlyozom, az álmaimban. Az én életem keresztekből fog állni, imákból, egy unalmas, oldalra fésült hajú, szemüveges idióta férjből, aki a szandálhoz zoknit húz és kosztümös gyermekekből. Még a levegő is a tüdőmbe szorult az elképzeléstől.
Lassan benyitottam a házba és sunyin settenkedve, megpróbáltam a lépcső felé sétálni. Pipiskedve, megjegyzem.
- Hova tartasz? – Szakított félbe anyám. A francba! Ezt nem úszom meg.
- A szobámba, eléggé elfáradtam.  – Én is éreztem, hogy a válaszom nem lesz mentség semmi alól.
- Remélem, hogy felfogtad, amit apád mondott! Soha senkit nem hozhatsz ide, nem mehetsz sehová hétvégénként, ameddig el nem végezted az iskolát. És senkivel sem barátkozhatsz, aki nem keresztény, hívő, és nem jár templomba. Noel kivétel. Hiába jár templomba, azt sem tudom, miért engedik be, egyáltalán. Világos?
- Értem. Felmehetek?
- Menj. Apáddal elmegyünk a boltba. Fél óra körülbelül és jövünk. Addig ne gyújtsd, ránk a házat kérlek. – Haha. Ez volt az első tervem. Csak nem a házzal. A templommal. Felérve a szobámba, bezuhantam az ágyba és keservesen sírni kezdtem. A párna tompított a hangon valamicskét.  Amint kissé lecsillapodtak a kedélyek bennem, megindultam a földszintre, valami kajáért, hátha van még valami a hűtőben a vásárlási szándék ellenére.  Nem sok mindent találtam. Tofu, túró, egy két répa, meg egy fél liter tej. Hűha, ebből aztán hét fogásos vacsorát tudnék készíteni.  Inkább a kanapéra ültem és bekapcsoltam a tévénket, hátha találok valami jó műsort, amivel elüthetem az időt a vacsoráig. Főzőműsor. Na, pont erre nincs szükségem farkas éhesen. Divatbemutató, kibeszélő show, Animal Planet, valami érdekes is? Az elmém kissé felragyogott a gondolatra. Szex. Miért is ne nézzek szexet? Anyámék szerencsémre nem is tiltották le a pornó csatornákat, hiszen honnan is sejthették volna, hogy a lányuknak ez eszébe juthat? Mellesleg szerintem nem is nagyon értenek a távirányítóhoz. Mulatatott a gondolat, hogy most a szüleim le maradottsága visz előrébb a gyönyörhöz. A nappali tágas volt, nagy és sárga. Sokkal többet nem tudok róla mondani. Mindenhol Szent Mária és Jézus képek, ókori, sőt mi több, őskori relikviák a polcokon. Néha mintha egy ravatalozóba léptem volna. Egyedül a kanapé volt viselhető, a piros színe miatt, ez legalább egy kicsit feldobta a temető hangulatot. A pornó csatornák között kapcsolgatva, megakadt a szemem két nőn. A kapcsoló felidegesítet, mert már olyan régóta nyomkodtam, hogy automatikusan tovább lépett. Végre, amikor sikerült a két nőhöz kapcsolni, ellazulhattam a kanapén. A hangot nagyon minimálisra vettem és virágos egybe ruhám alatt éreztem, hogy forr a levegő. Az egyik lány fiatalabb volt, hamvas szürke szemű és irtózatosan szexi. A másik lány, barna hajú, szinte átlagos, kissé deformálódott testtel. De amit egymással csináltak! Na, attól elállt a lélegzetem is. Nem egészen voltam tisztában azzal, hogy most mit is csináljak magammal. Pirultam és melegem volt. Láttam, hogy a lányok egymás lába között játszanak, de még azt sem tudtam igazán, hogyan is néz ki a lábam köze. Most őszintén, és tudom, hogy ez viccesen hangzik. Odanyúltam. Éreztem a redőket, a puha, rongyos bőrt és némi nedvességet. A lányok hevesen csókolóztak, egymásba fonódva, rázkódva élveztek. A bugyim szorította az ujjam. Alig fértem el tőle. Hiába fészkelődtem odalent, szinte alig éreztem valamit. Hiába csókolták egymást, hiába ujjazták egymást, hiába láttam a melleket, a puncikat, valahogy nem tudtam ellazulni. Egyre hevesebben és hevesebben kezdtem mozgatni az ujjam. Végre sikerült. Elértem azt a pontot, ahol már közel jártam valamiféle csodához. A lábam rázkódott, a hangom rekedtesre változott, és a lihegésem betöltötte a szobát. Már csak pár másodpercre volt szükségem. Egyre gyorsabban, egyre finomabban, mellek, lábak, punci, punci, punci! De abban a pillanatban, autó ajtó csapódását hallottam odakintről. Pánikban estem, úgy éreztem, hogy ha nem teszek valamit sürgősen, az életem romokban fog heverni. Feleszmélésem első lépése ként egy hirtelen mozdulattal átkapcsoltam a tévénket egy másik csatornára, amin főzős műsor ment, ahogy nyugtáztam. A ruhámat megigazítottam, nedves ujjaimat belé töröltem és a hajamat megigazítva, magamat legyezgetve, vigyázz állásban vártam a szüleimet, a kanapé karfáját foga. Szükségem volt egy kis támaszra. Nehéz volt azt a látszatot kelteni, hogy minden rendben van és, hogy egyáltalán nem vagyok izgatott. Mosollyal fogadtam a szüleimet. Átlagos nyugalommal léptek be a házba, szatyrokkal a kezükben és meglepően kitisztult fejjel, mintha az a mérföldnyi büntetés meg sem történt volna.
- Drágám. Jól vagy? – Kérdezte anyám, mintha valamit sejtene. A körmömet piszkálgatva álltam az égető pillantást. Mit mondhatnék?
- Miért megy a tévé? Mondtam neked, hogy nem nézheted, mert csak elbutít! – Szólt rám apám. Kezdtem úgy érezni magam, mint egy gyermekmegőrzőben vagy óvodában. Kissé megerőltettem a hangszálaimat, hogy krákogjak is azért valamit.
- Ne haragudjatok, csak… - Basszus! Mi a fenét mondjak? -… biológia órán a gasztronómia változásának hatásait néztük az átlagemberre és ehhez kellett a tévénk. Tudjátok! – Mosolyodtam el butácskán. – Megnézem a főzőműsort, hátha okosabb leszek.
- És okosabb lettél? – Gúnyolódott anyám, miközben a konyha felé vette az irányt, hogy kipakoljon.
- Ben! Segítenél?
Ahogyan figyeltem a szüleimet egyre inkább kezdett elősejleni a múltból minden kósza emlékem és ráeszméltem, hogy mit is tettem az imént. Engem világ életemben védtek anyáék, szerettek, hitben és boldogságban neveltek. Védtek a rossztól és a mocsoktól. Én nem így csinálnám? Dehogynem! Ha nekem is lenne gyermekem, én sem engedném, hogy szexelni akarjon ilyen idősen, én sem nézném jó szemmel, hogy egy szexuális életet folytatott, elzüllött fiú legyen a barátja, vagy, hogy arra érjek haza, hogy pornó filmre maszturbál. Valószínű kiakadnék, és gondolatban addig fojtogatnám, ameddig mozog. Csak hogy, ha átlagos szülő lennék, ez gondolatban történne. Itt a probléma. Egy keresztény, hithű családban, a fojtogatás nagyon is valóságossá fajulna.
Odamentem segíteni a szüleimnek a pakolásban, hogy gyorsabban végezzünk és a nap végére már nem is volt olyan feszült a hangulat. Szerencsémre kezdtem lenyugodni és a halvány emlékét is elfelejteni a mai gondolataimnak.

Közel egy hét múlva, amikor suliba indultam és próbáltam átsétálni a járdán, hirtelen arra lettem figyelmes, hogy egy kék furgon nagy sebességgel közeledik felém. A szívem felgyorsult, az érzékeim kiéleződtek, de szerencsétlenségemre, így sem kerülhettem el a bajt. Az egyetlen mentsváram egy fiú volt, aki nagy hévvel ellökött az autó elől. A földön fekve, még azt sem volt időm felfogni, hogy mi történik, csak remegve sírtam. Szorongattam magamon a kosztümömet, a fiú pedig rám pillantva, lenézett rám és kikerekedett, dühös szemekkel figyelt. Nem értettem. Felállt, a kezét nyújtotta és nehezen felsegített.
- Elment az eszed? Basszus, azt hittem a szemem láttára fognak elütni. Komolyan nem vagy normális, hogy látod és kimész az útra. – Csak ekkor vettem észre, hogy mekkora bűnt követtem el, hogy előidéztem a helyzetet, hogy pont neki kelljen megmentenie engem. Egyszerűen tökéletes srác volt. Cap-ben, jóképűen mosolygott rám, azt hittem elájulok.
- De szerencsére nincs bajod. - Folytatta a vigyorgást. Láttam, ahogy a haverjai a háttérben röhögve figyelnek minket és kihallottam egy két mondat foszlányt, amivel engem sértegettek, hogy én milyen gáz vagyok és csak egy keresztény, stréber liba, semmi több.
- Figyelj, ne haragudj. Nem a te hibád, az a barom jött túl gyorsan. Szia, Dave vagyok. – Nem kaptam levegőt. Nem lehet, nekem ezt nem. Mégis valami késztetett a viszonzásra. Kissé letisztogattam a ruhám, kiporoltam a hajam és kezet nyújtottam.
- Szia, én meg Valery. – Feleltem szendén, mint aki életében először mutatkozik be bárkinek is. Dave szeme gyönyörű kék volt és annyira átható, hogy féltem átlát a ruhámon is.
- Hát, akkor majd még találkozunk Valery. Légy jó. – Amikor megfordult és elvonult a haverjaival, azt hittem megszakad a szívem. Nem akartam, hogy elmenjen, hogy itt hagyjon, annyira helyes és aranyos volt. Mintha valami több lenne benne, mint a többiekben. Érdekelni kezdett, de tudtam, hogy ezt nem lehet, tilos.  Kétségbeesésemben, úgy gondoltam kötelességem megkérdeznem Julit, a legjobb barátnőmet, hogy ki ez a fiú. Biológia óra után, el is indultam a szekrényemhez, hogy kivegyem a matek könyvem, és Juli is utánam futott.
- Te hallottad mit mondott Jack? Azt hittem elájulok, annyira cuki. Majd elolvadtam, amikor rám kacsintott és azt mondta szép vagyok. Szerinted összeillünk? – Ábrándozott és csavargatta szőke hajtincseit.
- Hahó, Valery, szerinted édesek lennénk együtt?
- Ja, persze. Nagyon összeilletek. – Persze belül teljesen máshol voltam. Valahol Dave karjaiban.
- Csajosabbá kéne tennem téged. Van kedved eljönni hozzánk a hétvégén? Naa, kicsit kikupálunk. – Kacsint rám, én pedig kikerekedett szemekkel nézek rá.
- Nem hiszem, hogy anyáék el fognak engedni. – Juli mérgesen figyel.
- Akkor majd kikérlek. – Legyint.  – Megmondom, hogy korrepetálásra van szükségem matekból. Neked úgyis ez a legjobb tárgyad! Na? – Sosem tudtam ellenállni Julinak. Ha csokiról, Juliról meg egy ágyról volt szó, visszatarthatatlan voltam.
- Akkor eljössz hozzánk suli után? – Kérdeztem bizakodón és mindvégig az mászkált az agyamban, hogy ha szexissé teszem magam, tetszeni fogok Davenek.
- Persze, hogy elmegyek, hátha meg lehet őket győzni. – Megindultunk a matek terem felé, amikor megláttam Davet, két haverjával vonulni a folyosó közepén. Észbontó volt. Juli nem is figyelt fel rá, mini szoknyájában és piros topjában olyan volt, mint egy modell. Sosem vette észre, ha mindenki őt bámulja. És most Dave is őt bámulta, amitől mérgessé váltam. Azt hittem ő másmilyen. Én hülye bíztam benne, hogy egy ilyen fiút érdekelhet, egy magamfajta lány is. De most már végleg elhatároztam, hogy megváltozok. Ha nem leszek olyan, mint Juli, sosem vesz észre, apácaként.

A laptop előtt ülve, a legérdekesebb divatmagazinokat bújva, figyelve Julit, ahogy a szekrényében turkál, kissé feszélyezve éreztem magam. Mit művelek én itt? Egyáltalán, miért engedtek el? Nem volt nehéz meló. Juli bevágta a legszerencsétlenebb, legszomorúbb, ’Jaj, meg fogok bukni, ha Valery nem segít!’ fejét és anyáék máris elengedtek. Sőt, még itt is aludhatok nála, hogy biztosan megértessem vele az anyagot. Persze minden órában felhívnak, ami ultra gáz, de hát ez a feltétel.
- És miért hívnak fel óránként? Ez nagyon gáz.
- Tudom, de biztosan azt hiszik, hogy füvezek, iszok, meg pasikkal kamatyolok. – Nevettem feloldódva. Juli felugrott és elém rakott egy szűk, fekete mini ruhát. Lesápadva figyeltem.
- Ugye nem gondoltad komolyan?
- Miért? A te méreted nem? – Komolyan olyan könnyedén beszélt erről, mintha csak egy köntös kéne felvennem otthonra. De nem erről volt szó! Az utcára akart velem felvetetni egy olyan ruhát, amit legfeljebb a ribancok hordanak. Bár Julinak jól állt.
- Na és hajlandó vagy elmondani, hogy mire ez a nagy hűhó?
- Semmi, csak láttam amikor a múltkor neki mentél Davenek. – Úgy nevetgélt ott magában, minta nekem ez tilos lenne. Ja,hogy az is volt.
- Nem neki mentem, hanem majdnem elütöttek Juli! Tudod a kettő kicsit különbözik.
- Jó, akkor az! Na de mesélj már! Mit mondott? Megadta a számát? – Olyan volt, mint egy kisgyerek karácsonykor.
- Nem, nem adta meg, csak elköszönt. – Szomorkodva néztem rá.
- Akkor meg mire vársz? Hahó, vedd már észre, hogy ilyen cuccokban, meg ilyen remete szóhasználattal nem lesz a lovagod! Tegyünk azért, hogy szexisnek találjon!
- De én nem akarok szexis lenni!
- Azt ne mondd, hogy tiltja a vallásod! – Nevettük el magunkat mindketten. Neki kezdtünk az öltözködésnek, de minden egyes ruhadarabnál azt éreztem, hogy ez veszett ügy. A tükörben nem láttam mást, mint egy vörös hajú, szeplős, ártatlan lányt, akin olyan szűk ruha van, mintha kötözött sonkának készülne Haloweenra.
- Mi az? Mit fintorogsz?
- Hát nem is tudom. Nem vagyok szexis, hiába rajtam ez a ruha.
- Meg van miért! – Megfogta a hajam, szétszedte a copfomat, és rám parancsolt, hogy rázzam meg a hajam. Teljesen átalakultam, szinte nem is ismertem magamra. Ez már szexis volt.
- Most már csak egy kis smink, füstös szemek és tökéletes leszel! – A ruha tenger kék volt, mini és szoros. A cipőm fekete magas sarkú cipő, amiben nem, hogy járni nem tudtam, megmozdulni sem.
- Komolyan szerinted ebben megtudom hódítani Davet? De hát nem is akarom meghódítani! Jó tény, hogy nagyon aranyos meg minden, de anyáék megölnének, ha megtudnák, hogy én meg ő,- esetleg ha eljutunk odáig- találkozgatunk!
- Ne erre gondolj, hanem, hogy végre csinálhatsz valamit a szüleid engedélye nélkül is!