^{- a Román Ortodox Egyház Konzultációja  -} 

Dobner Győző baptista lelkész beszámolója
Felsőszombatfalva / Sâmbǎtǎ de Sus 2006. okt.16-19.

Ez év nyarán meghívást kaptam Dr. Vasile Mihoc-tól, a Nagyszebeni Egyetem Újszövetség tanszékének professzorától, hogy vegyek részt e rendezvényen. Némileg korábban is ismert volt előttem a professzornak a romániai ortodoxiában kivívott tekintélye, ezért úgy ítéltem meg: a konzultáció nem lesz érdektelen. Ebben a várakozásomban nem kellett csalódnom, ezért úgy vélem, a következő tájékoztatás hasznos lesz az elhangzottakról.

A konferencián részt vevők döntő többsége a romániai ortodoxia köréből való volt, részben főpapok (két metroplolita és több püspök) lelkipásztorok, teológiai tanárok, rajtuk kívül a Oastea Domnului ortodox lelkiségi mozgalom vezető képviselői egyrészt, másrészt voltak messiási zsidó vezetők Izraelből, monseigneur Peter Hocken a római katolikus egyházból, Johannes Fichtenbauer fődiakónus, a bécsi bíboros személyes munkatársa, valamint osztrák hívők kb. 10 főből álló csoportja, két francia, két holland képviselő, egy főleg teológiai oktatókból álló csoport – (mintegy 14 személy) Oroszországból, az ukrán ortodox egyház egy püspöke, a kijevi népes messiási közösség (több mint 1000 tag) vezetője, a görög ortodox egyház képviselője, valamint velem érkezett a Dániel Felekezetközi Munkacsoport két munkatársa, és egy romániai magyar lelkész barátom. A tanácskozás helye a Felsőszombatfalva melletti ortodox kolostor illetve a kolostor területén felépült főiskolai oktatási központ a Fogarasi havasok lábánál.

Mielőtt összefoglalnám az ott elhangzottakat, fel kell idéznem egy, a 2006-os év elején tartott ismertető előadásomat a Towards Jerusalem Council 2-ról (TJC2 – fordítása: a Második Jeruzsálemi Tanács felé). A szervezet mintegy tízéves múltra tekint vissza. Bár vezetősége és tagjai a világ különböző országaiból valók, komoly elszánás és áldozatok árán nem jelentéktelen eredményről adhatnak számot megvalósítandó céljaikat illetően. A konzultáció előkészítői célul tűzték ki, hogy a megjelent ortodox vezetők első kézből kapjanak információt a TJC2 munkájáról, illetve az Izraelben élő messiási vezetők álláspontjáról.

Evan Thomasnak, a netanyai Beit Asaph Messiási Gyülekezet vezetőjének és Benjamin Bergernek, a jeruzsálemi Olajfa Messiási Gyülekezetek vezetőjének előadásában két központi és hangsúlyos gondolatra figyeltem fel. Az egyik az „Olajfa titka” címen foglalható össze, a másik Jeruzsálem örök jelentőségével foglalkozik. A korábbi bécsi, finnországi konzultációk zárónyilatkozatai azt az elvárást fogalmazták meg a nemzetek egyházai felé: fogadják be a Messiás Testébe a Jézust elfogadó zsidó hívőket, mint a Test részét úgy, hogy zsidóságukat megtarthassák. Ne támasszanak velük szemben olyan elvárást, ami elszakítaná őket természetes gyökereiktől. Maradhassanak zsidók, akár az első jeruzsálemi gyülekezet tagjai. Az Apostolok Cselekedetei 15:15-ben megfogalmazott, a nemzeteket a Testbe fogadó bölcs nyilatkozathoz hasonlóan, a nemzetek egyháza is hozza meg a messiási zsidóság befogadásról szóló döntését.

A Római levél 11. fejezetének elmélyültebb tanulmányozása azonban újabb felismerésre vezette a messiáshívő zsidókat. A nemes olajfatörzs a hívő Ábrahám, belőle nőttek a zsidó ágak, és a kitört ágak helyébe oltattak be a nemzetek keresztényei. A messiási zsidók a saját olajfájukba oltatnak vissza, mint Ábrahám gyermekei. A visszaoltatás egyedül a názáreti Messiás engesztelő áldozatáért lehetséges. Ugyanígy a nemzetek beoltatása Izrael olajfájába Ábrahám hitéért és a Messiás áldozatáért valósulhat meg. E megállapításokból következik: sem zsidó, de keresztény sem hivatott arra, hogy uralkodjék a másik csoporton. Egyedül Isten természetfeletti tette miatt osztozhatnak az örökségben Izrael és a nemzetek. Röviden a fenti bázis-mondanivaló köré épült mindkét izraeli vezető előadása.

Egy másik jelentős, mondhatni meghatározó előadást tartott Johannes Fichtenbauer fődiakónus „Miért van szüksége Krisztus Testének a zsidó részre?” címmel. Bevezetőjében beavatta a hallgatóságot egy hivatalos megbeszélés ismertetésébe, amelyiknek ő maga is résztvevője volt. 1998-ban egy bizottság látogatta meg a Vatikánban a Hittani Kongregáció prefektusát, Joseph Ratzinger kardinálist, aki ma XVI. Benedek pápa. A kardinális figyelmesen hallgatta a messiási zsidók bizonyságtételeit, majd a következőket mondta: „Az egyház csak akkor teljes, amikor két fél építi fel, a zsidókból való gyülekezet és nemzetekből való gyülekezet (ecclesia ex Iudaeis, ecclesia ex gentibus). Mi teológusok, mindig is tudtuk, hogy meg fogtok jelenni, de arról fogalmunk sem volt, hogyan fog ez létrejönni. A ti bizonyságtételetek eszkatologikus jel.”

E felvezetés után Johannes Fichtenbauer kijelentette: ”zsidók és nem zsidók egységére a szellemi egészség, az egyensúly és a növekedés érdekében van szükség az eklézsiában. Ez garantálhatta volna, hogy az egyház soha ne felejtse el Ábrahámban lévő gyökereit – biblikus örökségét – a zsidó Messiáson és a zsidó apostolokon nyugvó alapjait. De az elmúlt 1700 év során a nemzetek egyháza elvesztette egyensúlyát. Ahhoz, hogy az egyház meggyógyuljon, szüksége van a zsidó testvérek visszatérésére.”

Az előadó a következő pontokban indokolta meg kijelentését, miért szükséges a zsidó testvérek visszatérése az egyház gyógyulásához, amelynek folytán az eklézsia felfedezi zsidó gyökereit.

1.Az Egyház csupán folytatja Izrael küldetését a világban azok által, akiket Isten kihívott Izrael gyermekei és a nemzetek gyermekei közül.

2.Az Egyház feladata, hogy megértse az Olajfa titkát. A nemzetek egyházának nincsen külön olajfája, hanem a nemzetek egyháza Izrael olajfájának közösségébe oltatott be.

3.Az Egyház feladata az is, hogy egyre inkább képes legyen héberül gondolkodni és beszélni. (Legalább annyit kellene beszélnünk az EGY Istenről, mint a Szentháromságról).

4.Az Egyháznak Jézus Krisztusban kell felismernie a zsidó nép Messiását és Izrael Királyát. Szükséges, hogy természetessé váljék a héber Messiás név, nemcsak a görög Krisztus szó. A teológiai nyelvezetnek újra használnia kellene a zsidósághoz kötődő kifejezéseket.

5.Az Egyháznak fel kell ismernie, hogy a názáreti Mirjám Sion leánya. Minél inkább elszakítottuk Mirjámot a saját zsidó népétől, annál inkább Isten anyjának láttattuk, és emiatt vált istennővé a tanulatlan emberek gondolkodásában. Mirjám elsősorban Sion leánya, mert azt testesítette meg méhében, amit Izraelnek kellett volna; hogy befogadja a Testté lett Igét, és azt a világnak adja át.

6.Az Egyháznak azt is meg kell értenie, hogy az első apostoli nemzedék a zsidó nép fiaiból állt. A zsidók választattak ki arra, hogy az egyház apostoli alapjait létrehozzák és zsidó örökségük által közvetítsék Izrael áldását a nemzetekből megtérők felé.

7.Az EGYHÁZ fogalmáról szóló tanításnak ki kell szélesednie. Amikor a zsidó rész jelen van az egyházban, minden keresztény felekezetben megváltozik a status quo (ortodox, katolikus, protestáns, szabad egyházak). Ma a legtöbb egyház olyannak tűnik kívülről, mint egy magánvállalkozás. A régebbi egyházak úgy tűnnek, mint egy-egy erődítmény. Ahogyan halad az Egyház az eszkatologikus idők felé, egyre nagyobb szüksége lesz rugalmasságra. Változtatnia kell a status quo-n, hogy helyet adjon a zsidó rész számára tanításban, liturgiában, életmódban, spiritualitásban.

8.Az Egyháznak szüksége van a messiási zsidók visszatérésére, hogy megszabadulhasson a nacionalisztikus egyházképtől, elfogadva Isten szuverenitását. Isten ugyanis Izraelt hívta el, hogy a népek között első legyen, és rajtuk keresztül akarja megáldani a föld más népeit az ábrahámi leszármazás által. Ezen a módon szabadulhatunk meg attól a nacionalisztikus egyházképtől, amely tisztátalan módon támogat erőszakos nemzeti törekvéseket és állami vezetőket.

9.Az Egyháznak szüksége van a messiási zsidók visszatérésére, hogy a kereszténység egységre jusson. Az egyházak közötti szakadás a behelyettesítés teológiájának egyetemes következménye. Az első egyházszakadást, amely a zsidó Messiás-hívők és a nemzetek megtértjei között történt, szakadások sora követte a nemzetek egyházán belül. Ez a szellemi vírus az első szakadás óta kiirthatatlan. A szakadások gyógyulásához az első lépés a zsidó testvérek visszatérése az egyházba, folytatása pedig Jeruzsálem szellemi központtá válása. El kell mozdulni minden önálló szellemi központtól, akár Róma akár Konstantinápoly legyen az, vagy Genf (Egyházak Világtanácsa), Canterbury, Tulsa vagy Springfield. Vissza Jeruzsálembe, ahol minden elkezdődött!

10. Az Egyháznak szüksége van a messiási zsidók visszatérésére, hogy helyesen értelmezze a Szentírást. A zsidó hermeneutika nélkül nem érthetjük jól az Ószövetséget, sőt még az Újat sem (Jeromos, amikor Biblia fordítását készítette, zsidó rabbiktól kért segítséget).

11. Az Egyháznak szüksége van a messiási zsidók visszatérésére, hogy jól tudjon élni a hit örökségével. A héber paradigma hiányában a nemzetek egyháza az apostoli örökséget a görög gondolkodás egyoldalúságával értelmezte, amelyet más nemzetek más-más értékrendjei követtek.

12. Az Egyháznak szüksége van a messiási zsidók visszatérésére liturgiájának teljesebbé tétele miatt, felismerve a zsidó örökség autentikus értékét.

13. Az Egyháznak szüksége van a messiási zsidók visszatérésére, hogy be tudja tölteni eszkatologikus szerepét a végidők küldetésében. Csak az 1983-ban megjelent új katekézis tanít az emberiségre vonatkozó végső dolgokról, és beszél a zsidó nép visszatéréséről a Messiáshoz. Az Egyháznak partnerré kell válnia a messiási zsidó bizonyságtétel számára.

Johannes Fichtenbauer előadása tartalmában és szenvedélyes stílusában megrendítő volt a hallgatóság számára. Az utána következő hozzászólások számomra rendkívül meglepőek és emlékezetesek.

Serafim, Közép- és Észak-Európa metropolitája, aki egyben a román ortodoxia Európai Uniós tárgyaló partnere, eszkatológiai jelként fogadta a messiási zsidóság megjelenését. Nyitottnak mutatkozott az általuk hozott értékek elfogadására, viszonzásul felajánlotta az ortodoxia értékeit: hangsúlyozottan a misztikumot és az aszkézist.

Dániel, Dél-Románia és a szerbiai románok püspöke jellegzetesen terjengős felvezetése után a bibliai József történetét idézte fel. Noha eladták testvérei, ő mégis szeretettel fogadta vissza őket. Majd így vonta le a következtetést: a sajátos inkognitó ideje lejárt, a zsidó Józsefnek el kell foglalnia helyét az örökösök között. Egy későbbi felszólalásában a betániai Lázár történetét idézte fel, kiemelve a Messiás tettét, aki feltámasztotta a negyednapos halottat, ugyanakkor hangsúlyozta: noha Isten feltámasztotta a zsidóságot a halál kábulatából, de a sír szájáról a követ és a halottat gúzsba kötő pólyákat az Egyháznak kell eltávolítania.

Egy fiatal lelkész az Egyiptomból visszatérő zsidóság történetét idézte fel, kiemelve, hogy a többszáz éves fogság alatt értékes kapcsolatok alakultak ki a zsidóság és a Nílus menti népek között. Sokan csatlakoztak a kivonulókhoz. Majd így folytatta: „Isten választott népe az Atya ígéretének beteljesedése felé folytatta és folytatja útját. Kérlek titeket zsidó testvérek, ne hagyjatok minket Egyiptomban! Hadd menjünk veletek Kánaán örök országába!” – fejezte be szenvedélyes felszólalását.

Több felszólaló az idősebbek közül visszaemlékezett a második világháború idejére, név szerint említve az általam is ismert Richard Wurmbrandt és mások nevét, akik már akkor messiási zsidók voltak a lutheránus, vagy a baptista egyházban szolgálva, de elhangzott több rabbi és zsinagógai vezető neve is, akiket támogattak az üldözések idején, majd akikkel együtt szenvedtek a kommunista idők börtöneiben vagy munkatáboraiban.

Laurentin, Erdély metropolitája diplomatikusabb volt az előtte felszólalóknál. Barátságos hangnemben elmondott beszédében valójában nem volt tetten érhető, hogy mi a véleménye az elhangzottakról.

Ukrajna szláv püspöke szólt arról, hogy egyházmegyéjében nagyszámú zsidóság él, köztük népes messiási gyülekezetek is. Igen nagy a házasságok útján kialakult keveredés az ortodoxokkal. Számára ez az adottság szükségszerű pályát jelölt ki: az együttműködés útját.

Az orosz delegáció, hasonlóan az ukránhoz, eszkatológiai jelként értékelte a messiási zsidók megjelenését, nyitottnak mutatkozott az elhangzott előadások üzenetének elfogadására.

Kritikai hangot ütött meg az egyetlen görög ortodox küldött, azonban indulatos felszólalása érdemi mondanivalót nem tartalmazott.

Végül a konferencia – célját tekintve – várakozáson felül sikeresnek bizonyult. Hogy folytatódik-e és hogyan, arról a román ortodoxiát mélyebben ismerők mondhatnának véleményt.

Számomra rendkívül érdekes és bátorító volt egy olyan egyház konferenciáján részt venni, amely nemzeti és nyelvi alapon alakult ki, akikre a magyarság hagyományos gyanakvással tekintett évszázadok óta és tekint ma is. Ezeken az előítéleteken felülemelkedve összességében pozitív, bátorító élmény volt számomra a konferencián eltöltött négy nap.