A Magyar Kultúra Napja
2010. január 23. 
   

187 éve, 1823. január 22.én írta le Kölcsey Ferenc Himnuszunk szövegét
szatmárcsekei magányában. Erkel Ferenc jó húsz esztendővel később
zenésítette meg.

Gyönyörű költői mű e 64 sor.

A tudós irodalomtörténészek azonban nem túl gyakran emlegetik, hogy
valójában miért is más ez, mint sok európai ország himnusza.

Mindjárt válaszolok rá - három példával is:

A németek például a Deutschland, Deutschland über alles, Über alles in der
Welt kezdetű szöveget ma már nem éneklik. A második világháború után -
mondjuk így - a győztes Európa tiltakozott e megfogalmazás ellen, mert e
szöveg ugyebár annyit jelent, hogy Németország mindenek feletti, mindenek
felett áll - az egész világon. Megmaradt Haydn gyönyörű zenéje és ma, az
eredeti himnusz-vers harmadik szakaszát éneklik a németek. - Bármily
hihetetlen is, de csak 1991 óta.

A Szovjetunió himnusza a soha nem létező szabadságot emberiség legnagyobb
pusztítóit Lenint és Sztálin éltette évtizedeken át. A mostani
Oroszországnak - mondjuk így a jogutódnak - csupán 10 esztendős a himnusza.
Minden valtozas nelkul.

A franciáké, az úgynevezett La Marseillaise - a vérben álló harcról szól és
fegyverbe hív.

E rövidke európai példákat csak azért hoztam ide, hogy lássuk a
legfontosabbat. Azt ugyanis, hogy a mi Himnuszunk nem éltet királyt,
uralkodót, nem himnusza még a honszerző Árpádnak sem, az ország építő IV.
Bélának úgyszintén nem, de még a diadalt diadalra halmozó Mátyást sem
dicsőíti.

A mi Himnuszunk az évszázadokon át szorongatott, kétségbeesett nép IMÁDSÁGA
a mi megtartó Istenünkhöz. Az irodalom tudós művelői tehát gyakran felejtik
el - így emlegetni e csodálatos 64 sort. Tehát, hogy ez egy KÖZBENJÁRÓ
IMÁDSÁG: Isten áldd meg a magyart!

Amíg nem volt Kölcsey Himnusza, addig is volt a magyarságnak összetartó,
kollektív imádsága, a nép ajkán őrzött énekekkel. Nem minden időszakban, nem
mindig azonos belső erővel, hiszen pl. az elmúlt század diktatúrái / 1919-re
gondolok és az 55 évig tartó magyar bolsevizmusra / tűzzel vassal irtottak
mindent, ami nem a parancsszó ideológiája szerint született. De mondom:
voltak a nép ajkán őrzött énekek, pl. a Boldog- asszony anyánk, a Székely
Himnusz / ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk /, a reformátusok 90-ik
zsoltára: "Te benned bíztuk eleitől fogva", vagy az evangélikusok "Erős vár
a mi Istenünk" kezdetű Luther éneke.

Tehát mindig az Isten segítségét, áldását kértük harcaink elcsüggedésünk,
elnyomatásaink nehéz éveiben, vagy balsors tépte évtizedeink alatt.

Ilyen Himnuszt tehát egyetlen európai nép sem mondhat magáénak, mint amilyet
nekünk hagyott örökül a 33 éves Kölcsey, a szatmárcsekei szoba csendjében. A
Nemzeti Múzeumban őrzött kéziratban csak egy-egy parányi javítás látható,
tehát szinte ömlött a tolla alól e felséges 64 sor.

Sajnos mindmáig nem védi az Alkotmány nemzeti imádságunkat, pedig rátört a
sorokra maga Rákosi is az 50-es évek elején mondván: az mégsem lehet, hogy a
dolgozó nép Himnusza, vagy bármely ünnepség az Isten nevével kezdődjön.
Alattomos terve céljából magához kérette Kodály Zoltánt azzal a
felszólítással, hogy írjon másikat, a szocializmushoz illőt. Kodály rövid
válasz adott az élet és halál diktátorának. Ezt mondta: ahhoz sem hozzátenni
sem abból elvenni nem lehet. Kodály a fejével játszott ebben a percben, de
akkor Ő már Kodály Zoltán volt, a magyar zenekultúra és művelődés
világszerte megkérdőjelezhetetlen tekintélye.

Rákosi nem nyugodott. Illyés Gyulát is magához intette, aki akkor a
költészet, a haladó magyar gondolkodás legnagyobb vezéreként volt számon
tartva itthon is, külhonban is, különösen Franciaországban. Írjon egy új
Himnusz szöveget, mondta Rákosi, majd keresünk hozzá zeneszerzőt. A
felszólításra Illyés ennyit válaszolt csupán: meg van az már írva. Mondanunk
sem kell: Ő is a fejével játszott.

Miért fontos ma, hogy a hamar árvaságra jutó, betegségekkel küzdő, Kölcsey
mit hagyott ránk e nemzeti imában?

Azért fontos, mert a Himnusz megírásának napját január 22.-ét 1989 óta a
Magyar Kultúra Napjának mondjuk ugyan - ám a magyar művészetek,a kultúra a
szemünk előtt silányul el vagy hever romokban.

Ez az állapot kiállásra, kitartásra, s ha kell kiáltásra kell, hogy
kényszerítsen minden jóérzésű, gondolkodó embert, a magyar értelmiséget
pedig kötelezően.

Mert látható módon megszűnt a tudás, a kultúra, az ifjúság oktatása és az
Istenhit közötti sok évszázados, megbonthatatlan egység. Ez, amit mondok nem
vallási, még csak nem is vallásossági és még kevésbé templomi kérdés. Mert
ott, ahol az iskolaügy, tehát a jövő nemzedékének oktatása, nevelése csak
tantervi, tantermi feladat vagy egyszerűen csak munka vagy pénzkérdés, - ott
ezt az első számú nemzeti feladatot - elárulták!

OTT, ahol nem a magyar nyelv és történelem a legfontosabb tárgy, ott a jövő
sírját ássák a nemzetoktatást eláruló politikusok.

OTT, abban az országban ahol nem alapkérdés a kultúra minden szegletében az
emberiség 3 ezer éves alapértéke: az igazság, a jóság és szépség - ott,
abban az országban hazárdjátékosok uralkodnak, akik a szexuális aberráció és
a másság félmeztelenül vonaglóit vonultatják fel, a magyar világörökség
csodálatos útján az Andrássy úton.

OTT, ahol iskolákat zárnak be, vagy sínket szednek fel politikai parancsra -
mindegy, hogy milyen indokkal - ott, azokon a helyeken temetők lesznek. Ha
hagyjuk.

OTT, ahol oly módon bomlik fel rend, hogy tanárverést látunk a képernyőn,
ott, a kisebbség törvénytelensége tobzódik a többség felett egy -
állítólagos jogállamban. Olyan kisebbségé, amely a Kárpát-medencében az
elmúlt 6 évszázad alatt nemhogy egy templomot vagy iskolát, de még egy
önsegélyező alapítványt sem tudott létrehozni magának, legjobb szándékú
vezetőinek erőfeszítésével sem.

OTT, ahol egy Magyar Bálint nevű, magát a kultúra és oktatás miniszterének
mondó ember kijelentheti, hogy nem a tudás az elsőrendűen fontos az
iskolákban, hanem valamiféle reformanyag ilyen-olyan elsajátítása - ott a
szellemi rókák garázdálkodnak a nemzet udvarán.

OTT, ahol a kabarében téma lehet az úgynevezett buta paraszt - nénikének
öltözött férfiként - ott ország-idegenek uralják a televízió és rádió
stúdióit. Akik e hazában nyilvánvalóan, nem érzik jól magukat Ezt a
gyalázatot nem követhetnék el büntetés nélkül egyetlen európai országban
sem. Hogy ugyanis ostoba közröhej tárgyává tegyék az ország egyik
nemzetmegtartó erejét, a parasztságot.

OTT, ahol a továbtanuló gyerek miatt a családoktól elvesznek és nem adnak
nekik, ott szellemi tolvajok járkálnak közöttünk és a társadalom
legfontosabb sejtje a család ellen intéznek, előre megfontolt, sátáni
támadást.

OTT, ahol az emelkedő árak ellenére - lassan SEM tud szaporodni a családi
könyvtár - csak és kizárólag a CD-k és DV D-k, - ott már a globalizmus ütött
tanyát. És úgy lesz, miként a globalisták szeretnék: lassan elvész a Pál
utcai fiúk, a Robinson, Fekete István Tüskevára, Vörösmarty, Petőfi,
Kölcsey, Arany költészete, Jókai száz meg száz felejthetetlen hőse. Ott
apránként le lehet majd tagadni Móricz Zsigmondot, s hogy egyáltalán élt
Gyóni Géza, Nagy László, Illyés Gyula, Sütő András, Német László vagy
Kányádi Sándor.

OTT, ahol az orvost, a rendőrt, a papot és különösen a pedagógust az éppen
uralkodó hatalom nem fizeti meg kellő megbecsülés mellett ott a nemzetet a
tekintélynélküliség barbár útjára akarják lökni.

És cselédsorba a 21.-ik században.

Wass Albert írja: "a ki bántja a magyart, Téged is üt. Nemzeted jussát,
igazát védeni kötelességed. Csak úgy lesztek erősek, ha megvéditek egymást.
Mert bármelyik magyar vesztesége - a Te veszteséged is."

Mert, ha nem így tesszük, úgy némaságunkkal és bénaságunkkal hitelessé
tesszük valamennyi, galád mozdulatukat.

A Magyar Kultúra Napján, csodálatos nemzeti közbenjáró imádságunk
születésének évfordulóján tehát szomorúsággal kell megállapítanunk, hogy:

Magyarország bajban van!

S legelsőül azért, mert 93 ezer négyzetkilométeres ország az egyetlen a
világon, amely saját országával van körülvéve.

Magyarországot - viharos, ám gyönyörű történelmével, máig példát adó
kultúrájával, évszázadok óta a mai napig csodált művészetével - a jövő
magyar generációjának kell átadnunk.

Mert Magyarországot, a mi Hazánkat, csupán megőrzésre kaptuk elődeinktől.

Magyarországot tehát meg kell menteni!

Kölcsey szavaival kérjük ezt, Himnuszunk utolsó versszakával:

Szánd meg Isten a magyart, kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart tengerén kínjának,
Balsors, akit régen tép, hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt.

Murányi László

Kelt, Adyligeten az Úr 2010-ik esztendeje Fergeteg (Január) havának 15-ik
napján.

Elhangzott a dabasi Művelődési Házban, 2010. január 22.-én.