A testedzés számtalan lehetőséget kínál a testtudat fokozására. Az ép testtudat fontos tényezője az egészséges önátélésnek, míg a testtudat torzulásai különféle lelki prob-lémákkal társulhatnak.

Az egészséges tudat szempontjából alapvető, hogy cselekvőnek érezze magát az ember, és ehhez nagyban hozzásegít a mozgás. Ősi és közvetlen élmény, hogy "én mozgok".

 

A testtudatosság zavara jellemző többek közt az anorexiásokra és az izom-diszmorfiásokra. Előbbiek akkor is kövérnek látják magukat, ha már csontsoványak; utóbbiak viszont hatalmas izmaikat vélik túl kicsinek. Legsúlyosabb formáikban ezek a testképzavarok önkárosító életvitelhez vezethetnek, olykor visszafordíthatatlan következményekkel. Ezért lényeges mielőbbi kezelésük. A betegnek vissza kell találnia egy reális testképhez, enélkül nem változtat egykönnyen szokásain.

 

Bár a hipochonder nem beteg, testtudata biztosan az: ártalmatlan belső jelzéseket súlyos betegség tüneteinek tulajdonít, és életét eluralja a rettegés, az orvostól orvosig járás és a felesleges óvintézkedések. A pánikbeteg pedig annyira megijed egyes testérzeteitől, például szívszúrástól, szívdobogástól, hogy ezzel fokozza is azt a tünetet, amelytől fél. Végül gyakran az utcára sem mer kimenni, nehogy egyedül, otthonától távol kelljen összeesnie...

 

Rengeteg válfaja van tehát a zavart testtudatosságnak. Arra is van mód azonban, hogy megelőzzük az ilyen típusú, felesleges szenvedéseket. Ezen a fronton a testedzésnek és a táplálkozásnak, továbbá a pihenésnek van alapvető szerepe. Mindegyik kétélű fegyver: alkalmas a testtudat fejlesztésére éppúgy, mint annak lerombolására! Az edzőtermekben sajnos újra és újra találkozunk a futópadon vagy taposógépen végkimerülésig edző anorexiásokkal. Az izom-diszmorfiások kevésbé feltűnőek talán, de azért ott vannak ők is, minden áldott nap, mert ha egyszer is kihagyják az edzést, úgy érzik, izmaik összezuhannak. Ezek az emberek saját testük jelzéseit rendre eltorzítják valamelyik irányba: túl sok, vagy túl kevés; túl nagy, vagy túl kicsi. Nem az edzőteremhez köthető, de hasonló probléma, ha valaki a plasztikai sebészetet látogatja notóriusan. Nem lehet elég nagy, vagy elég kicsi. Vagy elég sok, vagy elég fehér. Mindegy. Lehet, hogy a kiindulópont egy valós szépséghiba volt valaha, de az már régen eltűnt, a testkép pedig teljesen elrugaszkodott a realitástól.

 

Mi is "rugaszkodik el" a valóságtól? Az agy, amelynek egyik szegletében a testből érkező jelek feldolgozása zajlik. Az agy és a test közti kapcsolatban támad tehát zavar, amelyet gyakran egy kívülről kapott ideál okoz olyan embernél, akinek a testtudatossága kialakulatlan, önértékelése alacsony, teljesítménykényszere viszont óriási. Hiszen az ideálok mindenki előtt megjelennek, de nem mindenki hódol be nekik. Aki ösztönösen jól értelmezi testének üzeneteit, az eleve ellenálló bármely egészségtelen ideállal szemben. Az extrém ideálok ugyanis szélsőséges életmódot követelnek; ha egyszer megszállják az agyat, elorozzák annak testérzésekért felelős területeit is, és arra kényszerítik, hogy kizsákmányolja a testet. Az egészség, ellenkezőleg, a mértéken alapul.

 

A mértékletesség nem mindig nyeri el agyunk tetszését. Az emberi agy olyan fogalmakat és képzeteket alkot, mint "tökéletesség", "legyőzhetetlenség", vagy "legszebb" és "legerősebb". Ezek a fogalmak azután aszerint öltenek alakot, amilyen benyomásokkal találkozunk. Így születnek az ideálok, amelyek sokszor felülbírálják a test szükségleteit. Olykor a legelemibbeket is. A legszörnyűbb, ha valaki egy ilyen ideál oltárán áldozza fel az egészségét, akár az életét. Akár ha egy vallásért, eszméért tenné...

 

fittseg.hu