Tél Hírnöke

Hófehér hírnökét elküldte már a tél,

Titkon ilyenkor minden szív remél.

Kisded és felnőtt most egyformán gyerek,

Mindenki kutat, valamit keres.

Medvék a téli álmot, vadon élők meleg almot,

Kutyák elrejtett csontokat, madarak éltető magokat.

Reménykedők a valóságot,

Szegények a gazdagságot,

Gazdagok biztonságot,

S kiknek fáj az igazságot.

Gyermekek, mit rabló reklám mutogat,

Autót, babát, dalt falsan zengő bábokat.

Lelki szegények már újabb vagyonuk lesik,

Őket roskadó bolti polcok, úgyis vakokká teszik.

Nem fontos mi van a fa alatt,

Az Angyalok nem találnak szavakat.

Igéiket már sokadszor idézik,

De süket fülek nem hallják, nem értik:

A gyertya lángja ne csak ma égjen,

Templomi ének ne csak ma szálljon!

Legalább egyetlenegy nap,

A szükségtelenség reátok találjon!

Csak jeles napokon, könyvből mondtok imát,

Azt is csak, ha törik a híd, szakad a gát!

Reméltek, vártok, hőzöngtök, ha nem találtok;

Értsétek végre: kevés, ha ölbe tett kézzel vártok!

S hogy én mit szeretnék?

Könnyű azt megmondani:

Tegyünk más díszeket a fára,

Öltöztesse együtt nagy és kicsi!

Egy gömböt a spontán jó szónak,

Egy másikat egy kedves mosolynak,

Még egyet a hétköznapi figyelemnek,

S a legszebbet a Szeretetnek!